A szivárgást megállították, de közel 6 600 négyzetméternyi területet ért az olajszennyeződés és eddig 200 ezer litert kiszivárgott olajtól tisztították meg a területet.
Óriási környezetszennyezést okozott a Janaf megsérült vezetékéből kiszivárgott kőolaj Prvac településénél. Több mint félmillió liter kőolaj szivárgott ki a Janaf horvátországi vezetékéből, miután pénteken felújítás közben egy munkagép lezuhanó alkatrésze megrongálta a csövet a Sziszek és Szlavónbród közötti szakaszon Prvca település mellett. A november 6-i baleset után a szivárgást megállították, és eddig közel 200 ezer litert sikerült a területet megtisztítani. Állítólag közel 6 600 négyzetméternyi területet ért a szennyezés, főleg a talajt és az ott élő növényzetet. Az üzemeltető szerint a lakosság és az ivóvízellátás nincs veszélyben. A levegő minőségét is folyamatosan figyelik. A sérülés pontos méretéről nincsenek információk – jelent meg a közlemény az olajvállalat oldalán.
A Janaf egyelőre nem közölte, mikor indulhat újra a szállítás.
A horvát olajvállalat tájékoztatása szerint a lakosságot és az ivóvízellátást nem fenyegeti veszély. A vállalat azt közölte, hogy az olajszag helyi jelenség, amely a kárelhárítás előrehaladtával fokozatosan gyengül.
A Janaf az Adria-kőolajvezeték horvátországi rendszerét üzemelteti, és a Mol-csoport számára is végez szállításokat. A hálózat több irányba ágazik.
A Magyarország felé vezető útvonal Sisak–Virje–Gola, míg a most megsérült szakasz Sisak és Slavonski Brod között halad. A két vezetékszakaszt a Janaf műszaki dokumentációja külön sorolja fel. Egyelőre nem derült ki, hogy a sérülés milyen méretű fennakadást okozott eddig a kőolajszállításban.