Ahogyan egy szőnyeg kortárs műtárggyá válik, és az ecsetet fecskendő váltja fel – néhány példa arra, miként adott egy bakui művészeti hétvége új módszereket az alkotóknak.
Hogyan válhat egy szőnyeg kortárs művészetté? Mi történik, ha egy festő ecset helyett fecskendőt használ? És miként tud egy fénykép egyetlen pillanatban egyszerre megragadni a szépséget és a pusztítást, amikor az emberi szem talán nem veszi észre a részleteket?
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A „Fly to Baku” művészeti hétvégén ezek a kérdések festészeten, szobrászaton, fotográfián, digitális művészeten és filmen keresztül keltek életre.
Azerbajdzsán különböző részeiről és külföldről érkező művészek hozták el alkotásaikat a városba, a karabahi szőnyegektől az experimentális festészetig terjedő skálán.
Témák és szálak
A természet az esemény egyik központi témája volt.
A Kaukázus „Vad Ötöse”, vagyis egy keleti császársas, egy kaukázusi leopárd, szürke farkasok, egy gödörnyakú gazella és egy barna medve mind megjelentek, emlékeztetve a régió gazdag biodiverzitására, és kiemelve a védelmük fontosságát.
A karabahi szőnyegtől a Maiden Towerig
Az azerbajdzsáni művész, Farid Rasulov számára a kiindulópont egy generációk számára ismerős, hagyományos, gyakorlati művészeti forma volt, a szőnyeg.
Shusában született, és Karabah-szőnyegek között nőtt fel, különösen az állatokat, növényeket és a természetet ábrázoló darabok között.
Új életet lehelt Karabakh Carpets 2.0 című sorozatába.
„Karabahban születtem, és gyerekkorom óta ezeken a karabahi szőnyegeken játszottam” – mondta. „Annyi év után művész lettem, és úgy döntöttem, hogy új típusú szőnyegeket készítek.”
Munkája a mindennapi, háztartási élethez kötődő tárgyat emelt be a kortárs művészet terébe. Számára a hagyomány nem volt olyasmi, amit figyelmen kívül kell hagyni.
„A hagyomány nem valami, ami a múltban megfagyott, hanem olyasmi, ami képes fejlődni és alakulni” – magyarázta.
A szobrász Aydan Salahova Baku egyik legismertebb jelképe, a Maiden Tower ihletésére dolgozott.
Installációja a toronyhoz kapcsolódó fiatal nő legendáját dolgozta fel újra.
Ahelyett hogy egyszerűen újramesélte volna a jól ismert történetet, a képzeletére hagyatkozott, és egy olyan nőt álmodott meg, aki elrepül, hogy megtalálja a szabadságot és a saját életét.
„Ez a projekt a választásról szól, arról, hogyan élünk, hogyan találjuk meg a szabadságot” – mondta Salahova.
Ideje nagy részét Olaszország és Azerbajdzsán között osztja meg, Carrara-márvánnyal dolgozik Olaszországban, és helyi Aglay mészkővel Azerbajdzsánban.
„A különböző anyagok és különböző textúrák különböző nyelveket igényelnek” – mondta, leírva, hogyan formálja a kő jellege a szobrait.
Az ecset átváltozása
A kínai művész, Zhang Ji szokatlan módon közelítette meg a festészetet, hagyományos ecsetek helyett fecskendőket használva festékei vászonra viteléhez.
Munkái a vallási építészetből és abból is merítettek, hogyan értelmezik a különböző civilizációk az igazságot. Szobraiban a világ vallási hagyományainak építészeti motívumai jelentek meg, anélkül, hogy bármelyik hitet kiemelte volna.
Nem várja el azonban a látogatóktól, hogy minden utalást elemezzenek.
„Csak azt szeretném, ha az emberek éreznék” – mondta.
Zhang úgy tekint a művészetre, mint olyan kommunikációs formára, amely nem függ közös nyelvtől.
„Különböző országokból és különböző kultúrákból érkező emberek tapasztalat révén, nem pedig fordításon keresztül érthetik meg a művészetet” – magyarázta.
A természet visszahódítja az épületeket
A holland–kanadai művész, Ryan Koopmans sok időt szentelt annak vizsgálatára, mi történik, ha az emberi építészetet magára hagyják, és a természet veszi át a helyét.
Digitális képei elhagyott épületeket mutatnak, amelyeket fokozatosan benő a növényzet, fák és növények hódítják vissza az egykor emberek által formált tereket.
„Az üzenet, amelyet a közönségnek át akarok adni, az idő ciklikus természetének gondolata” – mondta.
„Az építészet átveszi a természet helyét, majd a természet lassan átveszi az uralmat az építészet felett, és a ciklus folytatódik.”
Az Euronewsnak elmondta, hogy Azerbajdzsán építészeti tája is vonzotta.
Lenyűgözte, ahogyan az azerbajdzsáni, perzsa, oszmán és szovjet kori hatások találkoznak az ország épületeiben.
A hétvége a fotográfián keresztül is új nézőpontot kínált arra, mit látunk, és mit mulasztanánk el másként.
A Londonban élő művész, Ori Gersht kamerájával az emberi érzékelés határain túlmutató, pillanatnyi történéseket próbált megragadni. Munkái a szépség és a pusztítás kapcsolatát vizsgálták.
„Úgy látom, hogy a szépség és a pusztítás összekapcsolódik” – mondta.
„Minden pusztítási pillanat egyben egy lehetséges új teremtés is.”
Különösen az érdekelte, hogyan tágítja a technológia a fotográfia lehetőségeit, lehetővé téve a kamera számára olyan részletek felfedését, amelyeket az emberi szem nem tudna rögzíteni.
Egy leopárd története filmen elmesélve
Harriet Pratten filmrendező a „Europe's Last Leopard” című alkotással a vadon élő állatok védelmét vitte vászonra.
Több mint egy évtizeddel korábban érkezett először Azerbajdzsánba, hogy a Hirkan Nemzeti Parkban élő kaukázusi leopárdot filmezze.
A dokumentumfilm lehetőséget adott a közönségnek arra, hogy megismerje ezt a rejtőzködő állatot, és a túlélését fenyegető kihívásokat.
A probléma – magyarázta – az volt, hogyan lehet rávenni az embereket, hogy törődjenek egy olyan állattal, amelyet talán soha nem látnak.
„Nehéz törődni valamivel, amit nem lehet látni” – mondta Pratten.
„Egy film és a vizuális történetmesélés lehetővé teszi, hogy a leopárd történetét eljuttassuk az emberekhez. Így megtudják, milyen gyönyörű, és milyen fontos szimbóluma Azerbajdzsánnak.”
A dokumentumfilm a Baku Art Weekend, az IDEA és a WWF Azerbaijan együttműködését is bemutatta.
„Egyszerűen imádom, ahogyan a művészet, a tudomány és a természetvédelem itt összefonódik” – mondta.
A kiállítás kurátora, Lesley Gray azt vizsgálta, mit árulnak el az állatok élőhelyeik egészségi állapotáról.
„Ma az állatok hasonló szerepet töltenek be, de a világunk jövőjének orákulumaként – gyakran ők adják az első figyelmeztető jelet a környezeti romlásra” – magyarázta.
A kiállításon bakui lakosok portréi is szerepeltek megmentett házi kedvenceikkel, valamint nagyméretű installációk és interaktív, fényt használó alkotások, amelyek az emberek és állatok közötti kapcsolatot vizsgálták.
Baku a nemzetközi művészeti térképen
A nemzetközi vendégek között volt Simon de Pury árverező és művészeti kurátor is, akinek pályáját a nemzetközi műkincspiacon a „The Hammer” című dokumentumfilm mutatta be, amelyet szintén vetítettek az eseményen.
Gyakran emlegetik a „művészet Mick Jaggerjeként”, a Sotheby's egykori elnöke világszerte dolgozott művészekkel és gyűjtőkkel.
Baku vonzerejét abban látta, hogy itt a megszokott nemzetközi művészeti körforgáson túlmutató felfedezésekre nyílik lehetőség.
„Baku nagyon vibráló művészeti szcénával rendelkezik” – mondta.
Kulisszák a művészet mögött
A Heydar Aliyev Alapítvány és az IDEA (International Dialogue for Environmental Action) közszövetség által szervezett esemény nemzetközi látogatókat is vonzott, akik Azerbajdzsán kortárs művészeti színterét szerették volna felfedezni.
A Heydar Aliyev Alapítvány képviselője, Goncha Darabzada szerint a művészetnek különösen akkor, amikor a természetről, felelősségről és a jövőről van szó, lehetőséget kell teremtenie „reflexióra, részvételre és személyes kapcsolatra”.
Laura Acosta, a barcelonai székhelyű „ARTTYCO” kortárs művészeti platform kreatív igazgatója és vezető kurátora bejárta a kiállításokat, művészekkel találkozott, és felfedezéseit nemzetközi közönséggel osztotta meg.
„Leginkább az nyűgözött le, hogy mennyire sokféle művészi hang szólal meg, és milyen erős a kapcsolat a személyes történetek, a kulturális identitás és a kortárs kifejezésmód között” – mondta.
A „Fly to Baku” művészeti hétvége nem adott egyetlen meghatározást a kortárs művészetre.
Inkább arra kínált lehetőséget a látogatóknak, hogy váratlan technikákkal találkozzanak, régi történeteket gondoljanak újra, és a világot különböző nézőpontokból lássák.