Egy szőnyeg kortárs művészetté alakítása és egy festő ecsetének fecskendőre cserélése – csak néhány példa arra, miként kínált egy művészeti hétvége újfajta alkotói szabadságot a Bakuban összegyűlt művészeknek.
Hogyan válhat egy szőnyeg kortárs művészeti alkotássá? Mi történik, ha egy festő ecset helyett fecskendőt használ? És hogyan ragadhat meg egy fénykép szépséget és pusztulást egy olyan pillanatban, amikor az emberi szem talán észre sem veszi a részleteket?
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A „Fly to Baku” művészeti hétvégén ezek a kérdések festmények, szobrok, fotók, digitális művek és filmek formájában keltek életre.
Azerbajdzsán különböző részeiről és külföldről érkező művészek hozták el alkotásaikat a városba, a karabahi szőnyegektől egészen a kísérleti festészetig.
Témák és szálak
A természet az esemény egyik központi témája volt.
A Kaukázus „Vad Ötöse”, egy keleti császársas, egy kaukázusi leopárd, szürke farkasok, egy gödörnyakú gazella és egy barna medve mind felbukkantak, emlékeztetve a régió gazdag biodiverzitására és hangsúlyozva a védelem fontosságát.
A karabahi szőnyegtől a Leánytoronyig
Az azerbajdzsáni művész, Farid Rasulov számára a kiindulópont egy hagyományos, generációk számára ismerős iparművészeti forma volt, a szőnyeg.
Rasulov Susában született, és karabahi szőnyegek között nőtt fel, különösen azokon, amelyeket állatokat, növényeket és a természetet ábrázoló motívumok díszítettek.
Új életet lehelt Karabakh Carpets 2.0 című sorozatába.
„Karabahban születtem, és gyerekkoromtól kezdve ezeken a karabahi szőnyegeken játszottam”, mondta. „Annyi év után művész lettem, és úgy döntöttem, új típusú szőnyegeket készítek.”
Munkáival a mindennapi háztartási élethez kötődő tárgyat vitt be a kortárs művészet terébe. Számára a hagyomány nem volt olyasmi, amit figyelmen kívül kell hagyni.
„A hagyomány nem valami, ami megfagyott a múltban, hanem olyasmi, ami fejlődhet és alakulhat”, magyarázta.
A szobrász Aydan Salahova Baku egyik legismertebb nevezetességéből, a Leánytoronyból merített ihletet.
Installációjában a toronyhoz kapcsolódó fiatal nő legendáját idézte fel újra.
A jól ismert történet egyszerű elmesélése helyett képzeletére hagyatkozott, és egy olyan nőt jelenített meg, aki elrepül, hogy megtalálja szabadságát és a saját életét.
„Ez a projekt a választásról szól, arról, hogyan élünk, hogyan találjuk meg a szabadságot”, mondta Salahova.
Ideje egy részét Olaszország és Azerbajdzsán között osztja meg, Olaszországban carrarai márvánnyal, Azerbajdzsánban helyi Aglay mészkővel dolgozik.
„Különböző anyagoknak és különböző textúráknak különböző nyelvekre van szükségük”, mondta, arról beszélve, miként formálja a kő karaktere a szobrait.
Az ecset átváltozása
A kínai művész, Zhang Ji szokatlan módon közelített a festészethez: hagyományos ecsetek helyett fecskendőket használt, hogy festéket vigyen a vászonra.
Alkotásai a vallási építészetből és abból is merítettek, hogyan értelmezik a különböző civilizációk az igazságot. Szobraiban a világ különböző vallási hagyományaiból származó építészeti minták jelentek meg, anélkül, hogy bármelyik hitet kiemelte volna.
Nem várja el azonban a látogatóktól, hogy minden utalást elemezzenek.
„Csak azt szeretném, ha érezné”, mondta.
Zhang a művészetet olyan kommunikációs formának tekinti, amely nem függ közös nyelvtől.
„Különböző országokból és kultúrákból érkező emberek a tapasztalatokon keresztül érthetik meg a művészetet, nem fordításon keresztül”, magyarázta.
A természet visszahódítja az épületeket
A holland-kanadai művész, Ryan Koopmans időt szentelt annak vizsgálatára, mi történik, ha az ember alkotta épületeket a természetre bízzák.
Digitális képein elhagyott épületek láthatók, amelyeket fokozatosan benő a növényzet, fák és növények hódítják vissza az egykor emberek által formált tereket.
„Az üzenet, amelyet a közönségnek szeretnék átadni, az idő ciklikus természetének gondolata”, mondta.
„Az építészet átveszi a természet helyét, majd a természet lassan átveszi az irányítást az építészet felett, és a körforgás folytatódik.”
Elmondta az Euronewsnak, hogy Azerbajdzsán építészeti tája is vonzotta.
Lenyűgözte, ahogyan az azerbajdzsáni, perzsa, oszmán és szovjet korszakbeli hatások találkoznak az ország épületeiben.
A hétvége a fotográfián keresztül is új nézőpontot kínált arra, mit látunk, és mit hagynánk másként észrevétlenül.
A Londonban élő művész, Ori Gersht kamerájával a hétköznapi emberi érzékelés határain túli, pillanatnyi eseményeket ragadott meg. Munkái a szépség és a pusztítás kapcsolatát vizsgálták.
„Úgy találom, hogy a szépség és a pusztítás összekapcsolódik”, mondta.
„Minden pusztítási pillanat egyben egy lehetséges új kezdet is.”
Különösen az érdekelte, hogyan tágítja a technológia a fotográfia lehetőségeit, lehetővé téve, hogy a kamera olyan részleteket tárjon fel, amelyeket az emberi szem nem képes rögzíteni.
Egy leopárd története filmen elmesélve
Harriet Pratten filmrendező a „Europe’s Last Leopard” című alkotással vitte vászonra a vadon élő állatok védelmét.
Több mint egy évtizede járt először Azerbajdzsánban, hogy lefilmezze a kaukázusi leopárdot a Hirkan Nemzeti Parkban.
A dokumentumfilm lehetőséget adott a nézőknek, hogy megismerjék ezt a rejtőzködő állatot és azokat a kihívásokat, amelyek fennmaradását fenyegetik.
A probléma az volt, magyarázta, hogyan lehet elérni, hogy az emberek törődjenek egy olyan állattal, amellyel talán sosem találkoznak.
„Nehéz törődni valamivel, amit nem látunk”, mondta Pratten.
„Egy film és a vizuális történetmesélés lehetővé teszi, hogy a leopárd történetét elvigyük az emberekhez. Így megtudják, milyen gyönyörű, és hogy milyen ikonja Azerbajdzsánnak.”
A dokumentumfilm bemutatta a Baku Art Weekend, az IDEA és a WWF Azerbaijan együttműködését is.
„Egyszerűen imádom a művészet, a tudomány és a természetvédelem ilyen keveredését”, mondta.
Lesley Gray, a kiállítás kurátora azt vizsgálta, mit árulnak el az állatok élőhelyeik egészségi állapotáról.
„Ma az állatok hasonló szerepet töltenek be, de világunk jövőjének orákulumaként, gyakran ők jelentik a környezeti leromlás első figyelmeztető jelét”, magyarázta.
A kiállítás része volt bakui lakosok portrésorozata megmentett háziállataikkal, valamint nagyméretű installációk és interaktív fényalapú alkotások, amelyek az emberek és állatok kapcsolatát vizsgálták.
Baku a nemzetközi művészeti térképen
A nemzetközi vendégek között volt Simon de Pury árverésvezető és művészeti kurátor is, akinek pályáját a nemzetközi műkereskedelemben a „The Hammer” című dokumentumfilm mutatta be, amelyet szintén vetítettek az eseményen.
Gyakran nevezik „a művészet Mick Jaggerjének”, a Sotheby's egykori elnöke világszerte dolgozott művészekkel és gyűjtőkkel.
Baku vonzerejét abban látta, hogy lehetőséget ad olyan dolgok felfedezésére, amelyek túlmutatnak a megszokott nemzetközi művészeti körökön.
„Bakunak nagyon vibráló művészeti színtere van”, mondta.
Kulisszák mögötti jelenetek
A Heydar Aliyev Alapítvány és az IDEA (International Dialogue for Environmental Action) közhasznú egyesület szervezésében megvalósuló esemény olyan nemzetközi látogatókat is vonzott, akik Azerbajdzsán kortárs művészeti színterét szerették volna felfedezni.
A Heydar Aliyev Alapítvány képviselője, Goncha Darabzada szerint a művészetnek „reflexióra, részvételre és személyes kapcsolódásra” kell lehetőséget teremtenie, különösen, amikor a természetről, a felelősségről és a jövőről van szó.
A barcelonai székhelyű „ARTTYCO” kortárs művészeti platform kreatív igazgatója és vezető kurátora, Laura Acosta bejárta a kiállításokat, találkozott a művészekkel, és megosztotta felfedezéseit a nemzetközi közönséggel.
„A leginkább az nyűgözött le, hogy milyen sokféle művészi hang szólalt meg, és milyen erős kapcsolat van a személyes narratívák, a kulturális identitás és a kortárs kifejezésmód között”, mondta.
A „Fly to Baku” művészeti hétvége nem adott egyetlen, mindent lefedő definíciót a kortárs művészetre.
Ehelyett lehetőséget adott a látogatóknak, hogy váratlan technikákkal találkozzanak, újraértelmezzék a jól ismert történeteket, és a világot különböző nézőpontokból lássák.