Tagadhatatlan, hogy a fiúk sok zajt csaptak, de alapvetően a punk női műfaj. Egy új londoni kiállítás a punk nőit ünnepli, és a She Punk 50 éve alkalmából az Euronews Culture öt alapvető, 70-es évekbeli női punkalbumot ajánl minden magára valamit adó rajongónak.
A legtöbben azt fogják mondani Önnek, hogy a punkrock New Yorkban indult 1976-ban, amikor négy csibész Queensből megjelentette az önmagáról elnevezett debütáló albumát, és megajándékozta a világot az első punkhimnusszal, a „Blitzkrieg Bop”-pal.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Ramones óriási hatású bemutatkozó lemeze idén ünnepli 50. évfordulóját, sokan pedig a punk feltételezett zéróévét ünneplik. Joey, Johnny, Dee Dee és Tommy azonban nem a semmiből bukkantak elő: több előadó, köztük a The Stooges, a The Velvet Underground és a New York Dolls számít a műfaj előfutárának – olyan zenekaroknak, amelyek már akkor punkok voltak, vagyis elutasították a túlhangosított producermunkát és az arénarock fősodrát, amikor magának az irányzatnak még neve sem volt.
A „punk” szó ma egyaránt jelöl egy zenei műfajt és egy jelentős kulturális jelenséget, amelyből szubverzív szubkultúra nőtt ki: a lázadás és az intézményellenesség szellemét fejezi ki zenén, divaton és társadalmi-politikai üzeneteken keresztül. És ha meghalljuk, bizonyos nevek ugranak be… Ramones, Dead Kennedys, Sex Pistols, The Clash, Gang of Four, The Damned, Bad Brains, Buzzcocks, Misfits, Black Flag, The Cramps…
A lista folytatható, és kétségtelen, hogy a fiúk rengeteg zajt csaptak. De alapvetően a punk mint zene, a punk mint anarchista hozzáállás, a punk mint ellenkulturális ideológia: nőnemű.
Patti Smith, Siouxsie Sioux, Nina Hagen, Poly Styrene, Viv Albertine, Debbie Harry, Lydia Lunch és Poison Ivy – a félelem nélküli művészek, akik a hetvenes években formálták a punkmozgalmat, és egy olyan műfaj mozgatórugói voltak, amely valójában forradalom volt. Széttörték a konvenciókat, feszegették a határokat, és porig rombolták azokat az elvárásokat, amelyeket rájuk kényszerítettek. És van egy kiállítás, amely ezt pontosan tudja.
Pénteken nyílik meg az „Up Yours! God Save The Queens” című új, multidiszciplináris kiállítás London Museum of Youth Culture intézményében, amely a „50 years of She Punk!” jelszóval tiszteleg az elmúlt 50 év női punkja előtt.
Lauren Estelle Jones, Celeste Bell és Vivien Goldman kurátori munkájának eredményeként az „Up Yours! God Save The Queens” ritka archív anyagokat, eddig nem látott fotókat és kortárs műalkotásokat vonultat fel. A kiállítás a punkkultúrát formáló nőkre helyezi a hangsúlyt, és megmutatja, hogy ezt a műfajt nem lehet négy Converse-tornacipős csibészre vagy néhány biztosítótűre redukálni egy dzsekin.
Mivel a női punkelőadók és a női tagok által vezetett zenekarok gyakran kicsúsztak bizonyos (bár korántsem minden) zenerajongó radarja alól, az Euronews Culture összeállított egy – messze nem teljes – listát öt alapvető, hetvenes évekbeli női punklemezzel, amelyek minden magára valamit is adó punkrajongó gyűjteményéből nem hiányozhatnak.
Ezek azoknak az úttörőknek az albumai, akik kikövezték az utat az utánuk következő összes női zenész és női vezetésű zenekar számára – a Bikini Killtől, a Hole-tól, az L7-től és PJ Harvey-tól kezdve egészen a Le Tigre-ig, a Sleater-Kinneyig, a Yeah Yeah Yeahsig és az Amyl and the Sniffersig.
Patti Smith – „Horses” (1975)
Patti Smith debütáló albuma még azelőtt formálta át a New York-i punkszíntér képét, hogy az egyáltalán nevet kapott volna. A manhattani legendás CBGB törzsvendégeként Smith költői ambíciói a város pezsgő underground irodalmi, művészeti és zenei világába vezették. A „Horses” tette őt a „punk keresztanyjává”: eklektikus, magabiztos szabadságnyilatkozat, amely a beatköltészet szövegvilágát vad rockos szenvedéllyel és az akkoriban még formálódó punk minimalista esztétikájával ötvözi. A „Free Money” és a „Break It Up” már klasszikusok, akárcsak a Them „Gloria” című számának radikális újraértelmezése. És ott a „Land”, a kilencperces mestermű, amely megmutatta, hogy Smith nemcsak részese volt a punkmozgalom kialakulásának, hanem új teret is faragott a világ minden táján alkotó női művészek számára. (Mellékesen: a Nobel-bizottság mikor adja már oda neki az irodalmi Nobelt?)
Blondie – „Blondie” (1976)
Debbie Harry szintén a CBGB törzsvendége volt Patti Smith mellett, és ő is meghatározta a New York-i színtér arculatát. Feltűnő, szőkített haja a punk vizuális nyelvének része lett, és bár a Blondie inkább a new wave és a pop felé húzott, valamint jóval nagyobb mainstream sikert aratott (különösen az 1978-as „Parallel Lines” révén), az együttes első lemeze letagadhatatlan punk, csináld-magad energiát sugároz. A „X Offenderrel” indít (eredeti címe „Sex Offender” volt, de átkeresztelték, mert a rádiók nem játszották volna egy ilyen provokatív című dalt), és egy bátor, lábdobogtatós gyöngyszem, amely kirángatta a popzenét a hatvanas évekből, és egy vicsorral tolta át a hetvenesekbe.
X-Ray Spex – „Germfree Adolescents” (1978)
A brit X-Ray Spex alapítója, Poly Styrene a punk első multikulturális frontembereként vonult be a történelembe. Fogszabályzót viselt, saját maga varrta rikító, neonszínű rongyait, és fogyasztásellenes szövegeket énekelt, teljesen felforgatva mindazt, amit addig egy női frontembertől elvártak. A zenekar bemutatkozó albuma a feminizmus, az identitáspolitika, a fogyasztói társadalom és a mások véleményére való nagyívű legyintés témáit boncolgatja. Az „Art-I-Ficial” című himnuszban így sikít: „I am a poseur and I don’t care! I like to make people stare!”. A lemez csúcspontja a későbbi újrakiadáson hallható felvétel, az „Oh Bondage Up Yours!” empowerment-single, benne a skandálással: „Some people think little girls should be seen and not heard, but I think »Oh bondage, up yours! One, two, three, four!«”. A dal egyszerre vált a brit punk prototipikus csatakiáltásává és feminista kiáltvánnyá, amely számos punkelőadót inspirált, köztük a kilencvenes évek riot grrrl mozgalmát.
The Slits – „Cut” (1979)
Újabb brit kincs, ezúttal a The Slits triójától, amelynek szerepét nem lehet alábecsülni abban, hogyan tette a punkot feminista műfajjá. A zenekar nyers, csiszolatlan stílusa a punkrockot, az art popot és a dub, illetve a reggae elemeit vegyítette, miközben egyszerre hívta ki a zeneipart és a társadalmi normákat. Az 1979-es debütáló album dacos, nyers gyűjteménye anarchisztikus slágereknek, mint az önrendelkezés-himnuszként is felfogható „Instant Hit” (amelyet később Lauryn Hill is samplerezett), a „Shoplifting”, a „Newtown” és a klasszikus „Typical Girls”, amely a női sztereotípiák ellen emel szót. „Typical girls get upset too quickly / Typical girls can't control themselves / Typical girls are so confusing” – kántálja Ari Up énekes, majd felteszi a kérdést: „Who invented the typical girl?”. A The Slits humorral, lendülettel és egy „tojatok rá” attitűddel rúgta fel az előítéleteket. Akárcsak az X-Ray Spex, az ő zenéjük is számtalan előadóra és mozgalomra hatott, a riot grrrltől a 2010-es évek negyedik hullámos feminista punkjáig.
The Raincoats – „The Raincoats” (1979)
Mivel az „Up Yours! God Save The Queens” kiállítást Londonban rendezik, az utolsó választásnál is maradunk az Egyesült Királyságban. A brit The Raincoats négytagú formációjának első nagylemezét talán leginkább a Kinks „Lola” című slágerének szétcsúszott, szándékoltan esetlen feldolgozásáról ismerik, de az album többi része is igazi, szerethető zajongás. Dissonáns, furcsa, Vicky Aspinall hegedűinek köszönhetően tele van vonóshangzással – és végig teljesen magával ragadó. Ana da Silva és Gina Birch éneke, valamint az ex-Slits-tag Palmolive dobolása olyan, mindent megengedő szellemiséget ad az albumnak, amely a punk lényegéhez tartozik. A zenekar dalaiban nyíltan bírálta az intézményeket, és olyan társadalmi problémákat tematizált, mint a nemi erőszak kultúrája és a nőgyűlölet. Ha Ön példányt keres a lemezből, érdemes az 1993-as újrakiadást levadászni, amely tartalmazza a „Fairytale in the Supermarket” kislemezt is, és mindenképp hallgassa meg az 1977-ben írt, de csak 1982-ben megjelent „No One’s Little Girl” című dalt, benne ezekkel a sorokkal: „I'm no one's little girl, oh no, I'm not / I'm not gonna be, cause I don't wanna be / I never shall be on your family tree..”.
Az „Up Yours! God Save The Queens” kiállítás október 23-án, pénteken nyílik meg a londoni Museum of Youth Culture (forrás: angol) intézményében, és november 22-ig látogatható.