Fontos, hogy Ukrajna betartsa a magyar nyelvű oktatást, illetve a kisebbségi iskolák jogi biztonságát szavatoló vállalásait - jelentette ki Orbán Anita külügyminiszter Luxembourgban hétfőn.
A tagországok külügyminisztereinek tanácsülését megelőzően azzal összefüggésben, hogy az ukrán parlament vitát tart hétfőn és szavaz a kisebbségi jogokról szóló törvényjavaslatról, Orbán Anita magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: "várjuk a híreket Kijevből". Ezzel megoldódna a kárpátaljai kisebbség oktatási és kisebbségi jogainak problémái - jelentette ki.
A miniszter emlékeztetett: a törvény az Ukrajna uniós csatlakozási folyamatának részét képezi, október 6-i szakbizottsági jóváhagyása szükséges feltétel volt ahhoz, hogy a belső piacot érintő második és a versenyképességet érintő harmadik csatlakozási fejezet megnyílhasson.
Végleges elfogadását követően Magyarország a kétoldalú kormányközi gazdasági vegyes bizottság oktatási alcsoportjában a kárpátaljai kisebbségi szervezetek képviselőivel együtt figyelemmel fogja kísérni a vonatkozó ukrán törvénynek megvalósítását. "Fontos, hogy minden, amit kitárgyaltunk, az megvalósításra is kerüljön" - fogalmazott. Orbán Anita elmondta: az orosz agresszió kapcsán az Európai Unió Tanácsa jóvá fogja hagyni hétfőn az eddigi legnagyobb uniós szankciós csomagot, ami - mint tájékoztatott - több mint 800 entitást és vállalatot, illetve közel 750 embert tartalmaz.
A szankcionált entitások között főként az orosz hadiipart érintő vállalatok szerepelnek, az egyének között pedig mások mellett a nemrégiben tartott alsóházi választásokon induló orosz jelöltek lesznek - részletezte. A tanácsülés Közel-Kelettel foglalkozó vitájával kapocslatban Orbán Anita elmondta, a fő témák egyebek mellett a szabad kereskedelem és a hajózás szabadságának szavatolása, a vizek szabad hajózhatósága és az energiaellátás lesznek, valamint az EU libanoni missziója polgári és katonai pillérének jóváhagyása.
A mintegy 80-100 fős uniós misszió feladata és a célja a libanoni katonák és rendőrök képzése - tájékoztatott Orbán Anita, majd hozzátette: az EU egyebek mellett ezzel járul hozzá a régió stabilitásához. A miniszter elmondta azt is, hogy a külügyek tanácsa után Montenegróval tervezett kormányközi konferencia jelentősége, hogy az ország további három csatlakozási fejezetet zárhat le. Ezzel Montenegró és az EU a 35-ből már 21 csatlakozási fejezetet lezár, ami - mint mondta - jelentős lépést jelent az ország uniós csatlakozása felé. "A mi érdekünk az, hogy minél hamarabb lezárják az összes fejezetet", amelynek érdekében magyar szakértő is dolgozik, hogy segítse Montenegró EU-csatlakozási folyamatát - emelte ki a magyar diplomácia vezetője.