A víznyomással küzdő országok az Egyesült Arab Emírségek sótalanításától Üzbegisztán öntözőrendszereinek modernizálásáig keresik a készletek biztosításának és a veszteségek csökkentésének módját.
Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete szerint a világ népességének nagyjából fele az év legalább egy részében súlyos vízhiánnyal szembesül, és a klímaváltozás, a népességnövekedés, valamint a növekvő igények várhatóan tovább növelik ezt az arányt.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A vízkészletekre nehezedő nyomás földrajzi helytől függően változik. Az Egyesült Arab Emírségekben, ahol ritka az eső és nincsenek állandó folyók, az ivóvíz döntő része a tengervíz sótalanításából származik. Üzbegisztánban a mezőgazdaság azokra az öntözőhálózatokra épül, amelyek a száraz tájakon keresztül juttatják el a vizet. Mindkét ország technológiai megoldásokra és infrastruktúra-fejlesztésre támaszkodik, hogy minél hatékonyabban gazdálkodjon a szűkös készletekkel.
A vízellátás biztosítása száraz éghajlaton
Az Egyesült Arab Emírségekben a korlátozott csapadék és az állandó folyók hiánya régóta meghatározza, miként jutnak a közösségek vízhez, és hogyan használják azt.
A szűkös vízkészletek kezelésére irányuló erőfeszítések évszázadokkal megelőzik a modern sótalanítás korát. A hagyományos falaj öntözőrendszerek a településeken és a mezőgazdasági területeken keresztül vezették a vizet, így biztosítva a helyi gazdaságok fennmaradását.
Abdulla Balalaa, az Egyesült Arab Emírségek energiaügyekért és fenntarthatóságért felelős külügyminiszter-helyettese elmondta, hogy ezeket a rendszereket több mint 1 000 évvel ezelőtt alakították ki.
Ma az ország ivóvízének nagy része sótalanításból származik. Balalaa szerint az Emírségekben már mindenki számára elérhető a vezetékes víz, és az ország újabb technológiákat – köztük a mesterséges intelligenciát – is bevet ezen a területen.
A népesség és a városok növekedésével egyre fontosabbá válik a vízfelhasználás korlátozása és a meglévő készletek újrahasznosítása.
Kevés hely mutatja be ezt az elvet olyan szemléletesen, mint a Nemzetközi Űrállomás.
Az emirátusi űrhajós, dr. Sultan Al Neyadi hat hónapot töltött az űrállomáson, ahol a vízre iváshoz, a higiénia biztosításához, az ételek elkészítéséhez és az oxigén előállításához is szükség van.
„A Nemzetközi Űrállomáson minden egyes csepp vízről pontos nyilvántartás készül” – mondta Al Neyadi. „A vizünk mintegy 95 százalékát újrahasznosítjuk.”
A víz több szűrési fázison megy keresztül, mielőtt ismét felhasználják, ezzel is példát mutatva arra, miként lehet egy korlátozott erőforrást újra és újra visszanyerni, ahelyett hogy elpazarolnák, amikor nincs más választás.
Az Egyesült Arab Emírségek igyekszik a vízkérdést magasabbra emelni a nemzetközi napirenden is. Az ország Szenegállal közösen rendezi meg 2026-ban az ENSZ Víz Konferenciáját, amelyre december 8. és 10. között kerül sor Abu-Dzabiban. A konferencia kormányokat, nemzetközi szervezeteket, vállalatokat és más szereplőket hoz össze; a napirenden az investment, a technológia és az innováció is kiemelt témaként szerepel.
Balalaa szerint a megoldások helyenként eltérőek lesznek. A technológia és az innováció segíthet áthidalni a hiányokat, de ehhez finanszírozásra és együttműködésre is szükség van, hogy az ötletekből konkrét, megvalósuló projektek szülessenek.
Üzbegisztánban más jellegű nyomás nehezedik a vízkészletekre. Az ország mezőgazdaságának jelentős része azon múlik, hogy a vizet nagy távolságokra tudják-e szállítani, útközben minimálisra csökkentve a veszteséget, és biztosítva, hogy a víz akkor érkezzen meg a földekre, amikor szükség van rá.
Az üzbegisztáni gazdaságok vízellátása
Csatornák, tározók és szivattyúállomások juttatják át a vizet Üzbegisztán száraz vidékein. Egyes térségekben ezért a vízhiány részben azon múlik, hogy az elérhető víz egyáltalán eljut-e a mezőgazdasági területekre a megfelelő időben.
A Fergána-völgyben egy, a Világbank által támogatott projekt 2017 óta korszerűsíti az öntözési infrastruktúrát.
Az egyik helyszínen a helyi forrásokból származó vizet összegyűjtik, majd mintegy kilenc kilométerre továbbítják olyan területekre, ahol korábban nehéz volt vízhez jutni. A szivattyúállomás és a vezetékek várhatóan mintegy 9 740 hektárnyi termőföld öntözését javítják.
A megbízhatóbb öntözés lehetővé tette, hogy olyan földeket is művelésbe vonjanak, amelyeket korábban nehezen lehetett használni.
A völgy egyik gyümölcsösében csepegtető öntözéssel látnak el vízzel 2024-ben telepített őszibarackfákat. A gazdaság a következő évben mintegy 200 tonna gyümölcsöt takarított be.
Vízszállítás a sivatagon át
Nyugatabbra az Amu-darjából származó vizet a sivatagon keresztül pumpálják az Amu–Buhara gépi csatornán át. A kiterjedt hálózat több mint 350 000 hektárnyi földet öntöz Buhara és Navoi régiókban, és ivóvizet biztosít Buhara és Kogon városának.
Az új Amu–Buhara–1 szivattyúállomás a régi létesítményeket váltotta fel egy nagyszabású modernizációs program részeként. Digitális vezérlőrendszere nyomon követi a víz- és az áramfelhasználást, az új berendezések pedig akár 15 százalékkal csökkentették az energiaigényt.
A víz nagy távolságra történő eljuttatása csak az egyik része a folyamatnak; legalább ilyen fontos megelőzni, hogy a víz eltűnjön, mielőtt elérné a gazdaságokat.
Buhara egyes részein a szivárgásból adódó vízveszteség korábban mintegy 37 százalékot ért el – mondta Serzod Saripov, a regionális vízszállítási szolgálat képviselője. A csatornákat most betonburkolattal látják el, hogy mérsékeljék a veszteséget, és egyenletesebb vízhozamot biztosítsanak a gazdáknak.
Hikmat Nazrullajev gazda elmondta, hogy korábban a víz jelentős része egyszerűen eltűnt, mielőtt eljutott volna a búza- és gyapotföldekhez. A csatornák kibetonozása óta – tette hozzá – lényegesen könnyebbé vált a növények öntözése.
Víz a szántóföldeken túl
Az öntözőhálózat a mezőgazdaságot a tágabb természeti környezettel is összekapcsolja.
A mezőgazdasági területekről érkező vízelvezetés és visszafolyás táplálja a Buhara régióban található Dengizkult, amely nemzetközi jelentőségű vizes élőhely, és fontos pihenő- és telelőhely a vándormadarak számára.
Malika Ikramova, a vízmérnöki tudományok professzora elmondta, hogy a tó vizét a csapadék és a felszín alatti vízkészletek, valamint az öntözőrendszerekből visszaérkező lefolyóvíz táplálja. Vize erősen ásványos, de halászatot tesz lehetővé, és élőhelyet biztosít a vándormadaraknak.
A népességnövekedés és a változó éghajlati feltételek mellett Ikramova szerint továbbra is kulcsfontosságú lesz a veszteségek csökkentése, a vízhasználat pontos nyilvántartása és a víztakarékos öntözési eljárások terjesztése.
„Alkalmazkodnunk kell” – fogalmazott.
A Perzsa-öbölben zajló sótalanítástól a közép-ázsiai öntözőcsatornákig a módszerek jelentősen eltérnek egymástól. A mögöttes feladat azonban ugyanaz: csökkenteni a veszteséget, és minél tovább kitartani a korlátozott vízkészleteket.