Egy tanulmány egy prehispán kori zápfogat vizsgál, amelybe jadeitet ültettek, és arra jut, hogy a beavatkozást még a tulajdonos életében végezték. A felfedezés az első dokumentált eset egy ilyen típusú berakásra hátsó maja zápfogban.
Egyetlen zápfog is új nyomokat szolgáltathat az ősi maják fogászati ismereteiről és készségeiről. A „Journal of Archaeological Science: Reports” folyóiratban megjelent tanulmány (forrás: spanyol) egy alsó, első maradó zápfogat vizsgál, amelynek felszínén jadeitberakást találtak, és arra a következtetésre jut, hogy a fogat még a páciens életében módosították.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A fog a guatemalai Francisco Marroquín Egyetem Popol Vuh Múzeumának prehispán csontgyűjteményéhez tartozik. A kutatók jól körülhatárolható üreget azonosítottak a zápfog négy fő csücske találkozási pontjánál, amelybe a jade darabot egy cementáló anyag segítségével szilárdan rögzítették.
„Az üreg tökéletes” – magyarázza Elma Vega-Lizama, a Mexikóban működő Yucatán Autonóm Egyetem fogászati antropológusa, a tanulmány társszerzője a „National Geographic” számára adott nyilatkozatában (forrás: spanyol). „Ez valóban egy jól kivitelezett beavatkozás: precíz, tiszta munka.”
A berakás helye különösen figyelemre méltó. Az ősi majáknál ismert fogmódosítások többsége elsősorban az elülső fogakat – metsző- és szemfogakat – érintette, és általában esztétikai vagy társadalmi identitáshoz kapcsolódó célt szolgált. Ebben az esetben azonban egy hátsó zápfogról van szó, ezért a kutatók kizárják, hogy pusztán díszítő funkciója lett volna.
Annál, hogy a beavatkozást a halál előtt vagy után végezték-e, kúpsugaras komputertomográfiás vizsgálattal próbáltak közelebb jutni. A felvételek a pulpakamra kiterjedt disztrófiás meszesedését mutatták ki, ami olyan biológiai válasz, amely arra utal, hogy a fog még „élt”, amikor a berakást elhelyezték. A pulpakamra ráadásul jól megőrződött, és olyan jellegzetességeket mutatott, amelyek egy fiatal felnőttre jellemzőek.
A szerzők rámutatnak, hogy ez az eset „az első dokumentált okluzális berakás egy hátsó fogon az ősi maják körében”, vagyis az első alkalom, amikor egy hátsó fog rágófelszínén találtak dokumentált berakást. A felfedezés szélesíti a civilizáció fogászati ismereteire vonatkozó eddigi értelmezéseket.
A célzat rejtélye
A beavatkozás pontos célja továbbra sem ismert. A Francisco Marroquín Egyetem, a Yucatán Autonóm Egyetem és a Popol Vuh Múzeum kutatói úgy vélik, hogy a kezelésnek terápiás vagy fájdalomcsillapító szerepe lehetett, ugyanakkor nem zárják ki, hogy egy ritka, szimbolikus gyakorlatról van szó. A tanulmány hangsúlyozza, hogy nem lehet egyértelműen bizonyítani, hogy a berakás egy fogszuvasodás okozta sérülés kitöltésére szolgált.
Az eset azért is feltűnő, mert bár a fogszuvasodás és a tályogok előfordulása magas volt a közép-amerikai népességek körében, kevés bizonyíték áll rendelkezésre olyan beavatkozásokról, amelyek e panaszok enyhítését célozták. A kutatók azt is felidézik, hogy az ősi maják figyelemre méltó tapasztalattal rendelkeztek a fogak fúrásának technikáiban. A tanulmány szerint „a fúrások kevesebb mint négy százaléka érte el a pulpakamrát”.
Az elemzett fog tehát kivételes esetnek számít a maja fogászati régészetben. A szerzők számára ez bizonyítja, hogy e civilizáció fogmódosításai sokkal változatosabbak voltak a korábban feltételezettnél, és rávilágít arra, mennyire fontos tovább vizsgálni az ősi Közép-Amerika szokatlan fogászati beavatkozásait.