Ukrán elfogó drón semmisített meg egy orosz Geran–5-öst a gyártó közlése szerint. A sugárhajtás lerövidíti a légvédelem reakcióidejét, de nem ad csodafegyvert a támadó kezébe. A kérdés most az, hogy az új elfogók képesek lesznek-e lépést tartani a tömeges támadásokkal.
A sugárhajtású (jet propelled) támadó drónok megjelenése újabb fordulatot hozott az ukrajnai légi háborúban, de a védelemre fejlesztett fegyverek is tempósan fejlődnek, és egyre több eredményt mutatnak fel.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az ukrán SkyFall vállalat közlése szerint a P1-SUN JetKiller elfogódrón megsemmisített egy orosz Geran–5-öst. A műveletet az ukrán Nemzeti Gárda Lasar’s Group nevű drónegységének kezelői hajtották végre.
A kezelők a SkyFall távoli irányítási rendszert használták. Ez internetkapcsolaton keresztül teszi lehetővé az elfogó vezetését, így a pilótának nem kell közvetlenül az indítóhely közelében tartózkodnia. A vállalat szerint a rendszer akár más országban lévő kezelővel is működhet. A mostani műveletnél azonban nem közölték, mekkora távolság választotta el az operátorokat a drón indítási helyétől.
Ez elvileg lehetővé teheti, hogy az Ukrajnában indított elfogódrónt valamelyik NATO-tagország területéről irányítsák, az operátorokat kivonva a közvetlen orosz csapások veszélyéből. Az Ukrajnában maradó indítóegység ettől még támadható lenne; arra pedig nincs nyilvános bizonyíték, hogy a rendszert már NATO-területről is alkalmazták volna.
A NATO-területről végzett harci távirányítás ugyanakkor eszkalációs kockázatot is hordozna, mert Moszkva azt közvetlen háborús részvételként értelmezhetné, különösen, ha az elfogót az adott tagállam katonái irányítanák.
A sebesség rengeteg időt rabol el a védekezőtől
A hagyományos, légcsavaros támadódrónok ellen kialakított védekezést most egyszerre nehezíti a gyorsabb repülés és a nagyobb magasság. A Reuters szeptemberi helyszíni riportjában egy Kijevet védő, vállról indítható légvédelmi rakétával dolgozó katona arról számolt be, hogy az új sugárhajtású drónok négy–hét kilométeres magasságban is érkeznek, ahol az ő fegyverével már nem érhetők el. A támadók ezzel olyan védelmi eszközöket kerülhetnek meg, amelyek a korábbi változatok ellen használhatók voltak.
A sebesség hatása egyszerű számítással érzékeltethető. Egy 180 kilométeres óránkénti sebességgel haladó célpont húsz kilométert nagyjából hat perc negyven másodperc alatt tesz meg. Ugyanez egy 500 kilométeres sebességűnek mindössze két perc huszonnégy másodpercbe kerül. Ezáltal a célponton egyre kevesebb idő marad az észlelésre, az azonosításra, a döntésre és az elhárító fegyver indítására.
A nagyobb indítási távolság, ami prémium biztonságot kínál a támadónak, nem nyújt feltétlenül hosszú reakcióidőt a védelemnek. 100 kilométer távolságból indítva a becsapódási idő még mindig csak 12 perc, ráadásul a védekezésre ténylegesen rendelkezésre álló idő ennél rövidebb is lehet, hiszen a támadót nem feltétlenül észlelik már az indítás pillanatában.
A Militarnyi által idézett ukrán katonai hírszerzési adatok szerint a Geran–5 mintegy 6,5 méter hosszú, szárnyfesztávolsága 3,2 méter, robbanófeje körülbelül 90 kilogrammos. Utazósebességét 450–600 kilométer/órára, hatótávolságát hozzávetőleg 950 kilométerre teszik. Ezek alapján jóval erősebb van szó, mint a korábban megismert, kézből indítható kis drónok.
Hogyan találhat célba a lassabb elfogó?
A JetKiller gyártó által megadott legnagyobb sebessége 370 kilométer/óra. Hatótávolsága legfeljebb harminc kilométer, repülési ideje tizenöt perc, robbanófeje fél kilogrammos. Nappali vagy éjszakai kamerával, valamint a cél felismerését és követését segítő mesterségesintelligencia-modullal is felszerelhető.
A két eszköz sebességadatait összevetve adódik a kérdés: hogyan lőhet le egy lassabb elfogó egy gyorsabb támadót?
Az elfogásnak nem feltétlenül kell hátulról indított üldözésnek lennie. Ha a védők időben ismerik a cél helyzetét és repülési irányát, az elfogót a várható útvonal elé vezethetik. A feladat ilyenkor egy találkozási pont elérése. Az ukrán légierő szerint szemből végrehajtott elfogásokra már volt példa, automatikus rávezetéssel és kézi irányítással is. A mostani JetKiller-találat pontos geometriáját ugyanakkor nem ismertették.
Ez magyarázza, miért lehet legalább olyan fontos az érzékelők, a kommunikáció és a célkövető szoftver együttműködése, mint a drón végsebessége. A gyors elfogó is elkéshet, ha későn kap céladatot; a kedvező helyzetből indított lassabbnak viszont lehet esélye.
A JetKiller sem csodafegyver
A mostani eset nem az első sugárhajtású drón lelövése. A SkyFall már a JetKiller júliusi, farnborough-i bemutatásakor több mint egy tucat ilyen célpont megsemmisítéséről beszélt a Reutersnek. A hírügynökség jelezte, hogy a gyártó harctéri eredményeit nem tudta függetlenül ellenőrizni.
A fejlesztés nehézségeit mutatja, hogy egy júliusi ukrán teszten több nagy sebességű elfogó irányíthatatlanná vált, egyes példányok lezuhantak. Egy sikeres találat ezért még nem bizonyítja, hogy a védelem tömeges támadások során is megbízhatóan működik.
A döntő kérdés a gazdaságosság is. A sebesség növelése mellett meg kell őrizni az elfogók alacsony árát, és az egyszer használatos fegyverből annyit kell előállítani és készletezni, amennyi a sorozatos támadások kivédéséhez szükséges. A sugárhajtású elfogókat fejlesztő cégek a Reutersnek is a költségek leszorítását nevezték az egyik fő kihívásnak.
A sugárhajtás tehát valós előnyt adhat a támadónak, de ennek tartósságát nem a sebességrekord dönti el. Az számít, hogy a védelem milyen gyorsan tudja rendszerbe állítani az új eszközöket, összekapcsolni őket az érzékelőivel, és elegendő kezelőt kiképezni hozzájuk. A Geran–5 lelövése azt jelzi, hogy az új fenyegetésre már születnek működő válaszok, de az még nyitott kérdés, hogy mikor válnak egy teljes várost vagy térséget védő napi képességgé.