Az észt művész, Merike Estna a Velencei Biennálén is rendkívül szokatlant tett: öt hónapon át naponta a közönség előtt festett. Így született 22 vászon, amelyek az anyaság és a feminizmus témáit járják körül.
Az Észt Pavilon látogatói az idei Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén talán meglepődtek, amikor személyesen látták az ország képviselőjét, Merike Estnát, amint legújabb munkáin dolgozik.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az elmúlt öt hónapban, a látogatók szeme láttára, módszeresen hozta létre The House of Leaking Sky című kiállítását, amely 22 nagyméretű vászonból áll.
„A pavilonban három monumentális munka látható. Egy 26 méter hosszú pad. Aztán a padló [25 000 csempe], amelyen az emberek járnak, és amelyet a projekt egyfajta gondolattérképének tekintek, valamint mögöttem ez a festmény, amelyet üres vászonnal kezdtem” – mondta Estna a hónap elején az Euronews Culture-nek.
Anyaság és női művészettörténet
Az anyaság és a női művészettörténet adta az inspirációt a tér megalkotásához. Még különösebb jelentést kap mindez, ha tudjuk, hogy Estna nemrég szült. Fiatalabb gyerekével még szülési szabadságon volt, miközben Velencére készült, hogy pályafutása eddigi legnagyobb projektjén dolgozzon, öt teljes hónapon át, élőben, a közönség szeme előtt.
Ahogy a kurátor, Natalia Sielewicz kurátori szövegében hangsúlyozza, Estna az anyaságról és azokról a női művészekről szóló elmélkedéseit fonja össze, akik utat törtek a művészi önrendelkezés felé.
„Dolgozó anyaként gyakran szövi bele a gondoskodás, a leszármazás és az örökség összetett ikonográfiáit a munkájába” – írta.
Sielewicz emlékezteti a látogatókat a pittore senza opera – vagyis a „mű nélkül maradt festő” – fogalmának létezésére, amelyet leggyakrabban azok a nők testesítettek meg, akiknek életművét patriarchális műhelyek olvasztották magukba, vagy törölték a hivatalos krónikákból.
„Marietta Robusti Tintoretta egy volt közülük: velencei festő-költő, aki fiúnak öltözve dolgozott apja, Jacopo Tintoretto mellett a családi műterem felfokozott légkörében. Festményei a neve nélkül kerültek forgalomba, tehetségét felfelé írták jóvá; szülés közben halt meg, mielőtt igazán kiléphetett volna saját szerzőségének fényébe” – fogalmazott.
A Biennále ideje alatt családjával együtt Velencében élő Estna az anyaságot is beépítette a projekt koncepcionális struktúrájába, és rendkívül hasznosnak találta az élményt mind maga, mind gyermekei számára. „Ez bonyolult város családdal és kisgyerekekkel élni” – mondta Estna. „A nagyobbik gyerekem már az első reggel, amikor megérkezett, a csatornába ejtette a rollerét. A legkisebb csak pár hónapja tanult meg járni. Szóval kihívás volt, de ugyanakkor… nagyon szeretem a kihívásokat, mindig új ötleteket adnak, hajtanak bennünket, és más gondolatok felé vezetnek.”
Élő tér
Estna a velencei Castello negyedben álló egykori Santa Maria Assunta-templom épületében alakította ki a műtermét és a kiállítást; az épületet később közösségi térként és tornateremként is használták. Ezek az egymásra rakódó szent, polgári és mindennapi történetek adják hátterét folyamatosan alakuló munkájának.
„Ez a műterem, amit Merike létrehozott, valóban egy élő térhez hasonlít. A festmény az elmúlt öt hónapban rengeteget változott és fejlődött. Nagyon aktív, életteli hely, azt mondanám. Sok velencei lakos újra és újra visszatér ide” – mondta Maria Arusoo, az Észt Pavilon biztosa a Velencei Biennálén.
„Az emberek szeretnek kérdezni, reflektálni, beszélgetni, csak leülni és jelen lenni.”
Merike számára a látogatók kulcsszerepet játszottak, és fontos volt, hogy mindig gondoskodjanak róluk. „A pavilonban semmiképp sem betolakodók. A fő gondolat az, hogy megmutassuk, hogyan születik a festmény; ez csak akkor valósul meg, ha az emberek valóban eljönnek és látják. Ezért ez a pavilon egyik lényeges része.”
Eleinte ideges volt, de később ezek a körülmények a művészeti akadémiára emlékeztették, ahol mindig közös műteremben dolgozott, és úgy próbált koncentrálni, hogy közben fejhallgatót viselt, miközben mások beszélgettek körülötte.
Politika és tiltakozások
A 61. Velencei Képzőművészeti Biennále hatalmas botránnyal indult, miután több ország és művész is tiltakozott a szervezők döntése ellen, hogy meghívják Oroszországot: nyissa meg pavilonját a Giardini parkban, a Biennále két fő helyszíne egyikén.
Maria Arusoo, az Észt Pavilon biztosa az Euronews Culture-nek azt mondta, hogy a művészetet soha nem lehet elválasztani a politikától.
„Merike egy nagyon szép, de egyben szomorú dolgot mondott: hogy mi, észtek 60 évig nem lehettünk részesei ennek a párbeszédnek, nem lehettünk jelen a Biennálén Oroszország miatt, mert megszállás alatt álltunk, és nem vehettünk részt független országként. Így hát nem hátrálunk meg most sem, csak mert ők úgy döntenek, hogy csatlakoznak.”
Az orosz pavilon elleni tiltakozás a Biennále nyitónapján az Észt Pavilon előtt ért véget. Estna egy, az izraeli pavilon ellen tiltakozó nyílt levelet is aláírt.
A Velencei Biennále 61. Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítása 2026. november 22-én, vasárnap zárul.