Oroszország zárt és represszív mechanizmust alakított ki az ukránok elleni büntetőeljárásokra, amelyben eltűnések, szállítás, zárt bírósági tárgyalások és hosszú büntetések kapcsolódnak össze.
Az Ukrajna elleni teljes körű invázió kezdete óta Oroszország kiterjedt, nagyrészt zárt mechanizmust épített ki az ukrán állampolgárok elleni büntetőeljárásokra. A közös kutatás, amelyet a „Первый отдел” jogvédő projekt és a Parubets Analytics elemzőcsoport készített, szerint az orosz hatóságok hazaárulás, kémkedés és rokon bűncselekmények miatt legalább 555 ukránt vádoltak meg. Ez csaknem 38%-a az országban ismert, állambiztonsági ügyekben érintett személyeknek. Közülük 266 ember szerepelt az ukrán eltűntek nyilvántartásában, sok hozzátartozó hónapokig nem tudta, hogy az érintett él-e, és hol tartózkodik.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az eltűnések és letartóztatások földrajza
A kutatás szerint 266 eltűnésből 239 Melitopolban, Herszonban, Berjanszkban, Enerhodarban, Novaja Kahovkában és más megszállt városokban történt. A kutatók megjegyzik, hogy az első letartóztatások 81,8%-a éppen ezeken a területeken zajlott, ezután az embereket Oroszországba szállították, többek között Szibériába, a Távol-Keletre és az Északi-sarkvidék térségébe.
Ez a földrajzi kép egybeesik azzal, amelyet a bemutatnak a Настоящее Время és a Радио Свобода anyagai: a megszállt területeken működő megszálló közigazgatások és biztonsági szervek váltak a büntetőügyek kulcsfontosságú forrásává, amelyeket gyakran teljesen átláthatatlan körülmények között indítanak.
A vizsgálat Dept.One („Citizens of Ukraine”) azt mutatja, hogy a represszív gyakorlat nemcsak a megszállt területek lakóit érinti, hanem azokat az ukránokat is, akik hosszú évek óta Oroszországban éltek, családdal, munkával rendelkeztek, és nem álltak kapcsolatban a harci cselekményekkel.
Az újságírók több tucat olyan ügyet vizsgáltak meg, amelyekben a vádlottak ukránok voltak, és az 1990-es vagy 2000-es évektől Oroszországban éltek. Sokan közülük orosz okmányokkal rendelkeztek, gyárakban, az építőiparban vagy a közlekedésben dolgoztak.
Az FSZB azzal vádolja őket, hogy állítólag „adatokat adtak át az ukrán titkosszolgálatoknak”, jóllehet a bizonyítékok alapja gyakran a következő:
- üzenetváltás üzenetküldő alkalmazásokban, azonosított címzett nélkül;
- telefonok „szakértői vizsgálata”, ahol az adatok értelmezése rendkívül önkényes;
- vallomások, amelyeket hosszan tartó nyomásgyakorlás után szereztek be az előzetes letartóztatásban.
Az egyik, a Dept.One által leírt ügyben egy, több mint 20 éve Oroszországban élő férfit azért vádoltak meg kémkedéssel, mert a háza közelében „érdeklődött a technika mozgása iránt”. Egy másik esetben egy eladóként dolgozó nő kapott börtönbüntetést „a katonákról szóló információk átadásáért”, jóllehet nyilvánosan hozzáférhető adatokra vonatkozott a vádpont.
A vizsgálat kiemeli: az FSZB az ukrán származást önmagában elegendő gyanúként használja, és az ilyen emberek ellen folytatott eljárások a „leleplezett kémekről” szóló statisztika részévé válnak, amelyre a jelentésekhez van szükség.
A vádak jogcímei: a koordináták átadásától a ВСУ-hoz való csatlakozási kísérletig
A vádak konkrét tartalma korántsem mindig derül ki: a hazaárulásról és kémkedésről szóló ügyek anyagai titkosak, a biztonsági szervek pedig szűkszavú, részletek nélküli sajtóközleményekre szorítkoznak.
Ez az átláthatatlanság lehetetlenné teszi a bizonyítékok teljes körű elemzését: az ügyek jelentős része zárt anyagokra épül, a vádakat pedig a lehető legáltalánosabb formában fogalmazzák meg, ami lehetővé teszi a hatóságok számára, hogy szinte bármilyen cselekedetet „az ellenségnek nyújtott segítségként” vagy „információgyűjtésként” minősítsenek. A cselekmények leírását közvetett források alapján kell rekonstruálni: hozzátartozók és ügyvédek beszámolói, sajtópublikációk, kapcsolódó ügyek dokumentumai és vizsgálati eredmények alapján.
Az 555 érintettből 323 esetében sikerült megállapítani a vádak lényegét, ez körülbelül 58%. A többiekről csak a Btk.-cikkek száma ismert, vagy formális megfogalmazások, például „ukránok javára elkövetett kémkedés miatt tartóztatták le”.
A vizsgált ügyek több mint fele, 323-ból 176, a vád szerint az orosz csapatokra, haditechnikára és infrastruktúrára vonatkozó adatok gyűjtésével és átadásával kapcsolatos. További 37 embert terrorcselekmények, merényletek és gyilkosságok előkészítésével vagy elkövetésével vádolnak; 34-et Ukrajna pénzügyi támogatásával; 15-öt a közlekedés és az infrastruktúra elleni szabotázsakciókkal; újabb 15-öt pedig azzal, hogy megpróbáltak csatlakozni a ВСУ-hoz vagy más ukrán fegyveres alakulatokhoz.
Külön kategóriát jelentenek a kémkedésről és egy külföldi állammal folytatott bizalmas együttműködésről szóló vádak: a „Настоящее Время” adatai szerint ilyen ügyből 199 van, további 18 embert „konfidentiális együttműködéssel”, 8-at pedig „az ellenségnek nyújtott segítséggel” vádolnak.
Miért vádolják hazaárulással az ukránokat, ha nem orosz állampolgárok
Az orosz Büntető Törvénykönyv 275. cikke, „hazaárulás” címmel, formálisan csak az Oroszországi Föderáció állampolgáraira vonatkozik. A nyomozó hatóságok azonban kiterjesztő értelmezést alkalmaznak: az ukránokat kémkedés, konfidenciális együttműködés vagy „külföldi államnak nyújtott segítség” címén vádolják, amelyek hasonló büntetési tételeket tesznek lehetővé, és zárt tárgyalások lefolytatására adnak jogalapot.
Számos esetben a nyomozás mégis használja a „hazaárulás” kifejezést, azt állítva, hogy az érintett „az Oroszországi Föderáció érdekei ellen cselekedett az általa ellenőrzött területen”. Jogvédők ezt politikai gyakorlatnak nevezik, és hangsúlyozzák, hogy ez lehetővé teszi a biztonsági szervek számára a hosszú szabadságvesztések elérését, miközben az ügyeket elzárják a nyilvánosság elől.
Bírósági ítéletek és kiszabott büntetések
Az orosz bíróságok 555 azonosított ukránból 402 esetében hoztak ítéletet, döntő többségükben személyes jelenléttel. 7 ember kapott tényleges életfogytiglani szabadságvesztést, a többiek 5 és 27 év közötti büntetést. A medián büntetési idő körülbelül 14 év, de azokban az ügyekben, ahol a vádak között terrorcselekményekre vagy szabotázsakciókra vonatkozó cikkeket is szerepeltetnek, ez 18–20 évre emelkedik.
A büntetések súlya közvetlenül függ a vádpontok összetételétől: kémkedés esetén a medián körülbelül 12 év, hazaárulásnál 15 év, több cikk együttes alkalmazása esetén pedig a büntetések tovább nőnek. A legszigorúbb ítéletek azokban az ügyekben születnek, ahol a kémkedés vagy hazaárulás mellé szabotázsra vagy terrorcselekmények előkészítésére vonatkozó vádak társulnak, itt koncentrálódik szinte valamennyi életfogytiglani büntetés.
A befejezett eljárások magas aránya nem a represszió enyhülésével függ össze, hanem azzal, hogy az érintettekről szóló információk többnyire csak az ítélet kihirdetése után válnak ismertté. Az ítélet léte ugyanakkor nem feltétlenül jelenti azt, hogy az elítéltek büntetés-végrehajtási intézetben maradnak: legalább hét elítéltet később fogolycserék során engedtek szabadon, ketten pedig fogságban haltak meg.
A fennmaradó 146 ember esetében a kutatás idején még nyomozás vagy bírósági eljárás folyt, közülük 59 ügy iratanyagát már átadták a bíróságoknak. Ismertek olyan esetek, amikor a vádlottak a nyomozás során életüket vesztették, valamint fogolycserék és szabadon bocsátások vádemelés nélkül.
A döntések mintegy 60%-át a megszállt területeken működő bíróságok hozzák, a „DNR”-ben, „LNR”-ben, a Krímben, valamint a herszoni és zaporizzsjai régióban. A Rosztov-na-Donuban működő Déli Körzeti Katonai Bíróság továbbra is az ilyen ügyek egyik kulcsfontosságú központja, amely több mint 60 ítéletet hozott.
Hol tartják fogva az elítélteket
360 ember esetében ismert a tartózkodási helyük:
- 236 oroszországi börtönkolóniákban és előzetes letartóztatási intézetekben van;
- 124 a megszállt területeken működő intézményekben.
174 ember fogva tartásának helye továbbra is ismeretlen.
A felek reakciói
Az ukrán jogvédők ezeket az ügyeket a rendszerszintű repressziók részének tekintik. A „Первый отдел” nevű, állambiztonsági ügyekkel foglalkozó független orosz jogvédő ügyvédi csoport képviselői hangsúlyozzák: „a folyamatok mértéke és zártsága a polgári lakosság célzott elnyomására utal”.
Ukrajna ombudsmanja, Dmitro Lubinec a Настоящее Время számára adott interjúban úgy fogalmazott: „Nem tudunk információt szerezni az emberek tartózkodási helyéről. Oroszország nem szolgáltat adatokat, a hozzátartozók pedig nem tudják, hogy az illető életben van-e.”
Az orosz hatóságok nem kommentálják a kutatásokat, és nem cáfolják a statisztikákat. Az FSZB az „ukrán ügynökök” letartóztatásáról és „meghiúsított szabotázsakciókról” szóló közleményekre szorítkozik, az eseményeket a biztonsági fenyegetésekkel szembeni harcként bemutatva, miközben nem reagál a gyakorlat tömeges és átláthatatlan voltára vonatkozó vádakra.
A vizsgált négy forrás együttese azt mutatja, hogy Oroszország zárt és represszív mechanizmust alakított ki az ukránok elleni büntetőeljárásokra, amelyben eltűnések, szállítás, zárt bírósági tárgyalások és hosszú büntetések kapcsolódnak össze. A repressziók érintik a megszállt területek lakóit, valamint azokat az ukránokat is, akik éveken át Oroszországban éltek.
A kutatók kiemelik: a valós mértékek akár 30%-kal magasabbak is lehetnek a most rögzítetteknél.