Loader
Hirdetés

Elbocsátották Szalai Zoltánt, az MCC főigazgatóját

Szalai Zoltán
Szalai Zoltán -  Szerzői jogok  Pruger Tamás/MTI
Szerzői jogok Pruger Tamás/MTI
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on
Megosztás Close Button

A vezető munkatársaihoz eljutott búcsúleveléből kiderül, a távozása nem az ő elhatározása volt, hanem az intézmény új vezetőinek döntése értelmében szűnt meg a munkája.

Szalai a HVG-hez eljuttatott levelében azt írja, hogy "szívből drukkol, hogy a műhely értékei fennmaradjanak”.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A százmilliárdos állami vagyonnal megtámogatott, Fidesz-közeli tehetséggondozó szervezet, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójának búcsúlevele szerint „különleges élmény volt vezetőként végigkísérni, ahogyan egy kicsi, családias budapesti kezdeményezésből fokozatosan egy egész Kárpát-medencét átölelő, mára több mint nyolcezer fiatalnak fejlődést biztosító, nemzetközileg is jegyzett tehetséggondozó műhely épült az MCC-ből”.

A Telex összefoglalója szerint Az MCC főigazgatója még idén februárban, vagyis az általános választások előtt körlevélben írta meg a diákoknak, hogy a Tisza szét akarja verni az intézményt. Szalai a Tisza terveiről azt írta, hogy azok „a hatályos jogi kereteket és a jogbiztonság alapelveit átlépve (...) közvetlenül a Mathias Corvinus Collegium szétverését, ellehetetlenítését tűzték ki célul”.

A főigazgató ezután hosszasan sorolta, hogy az MCC-ben mennyi remek program fut, majd zárásként kijelenti, hogy „nem fogjuk hagyni, hogy azt, amit közösen hoztunk létre, rossz szándék vagy politikai indulat ellehetetlenítse és lerombolja”. Hogy a gyakorlatban mit fognak tenni, hogy ne hagyják az ellehetetlenítést és lerombolást, az a levélből akkor nem derült ki.

Túl sok mindent nem tehettek, mert a Fővárosi Törvényszék csütörtökön közölte, hogy jogutód nélkül megszűnt 14 közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (KEKVA), köztük a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány is. A törölt alapítványok vagyona, jogai és kötelezettségei az államra szállnak, és a kijelölt szakminiszterek gyakorolják az alapítói jogokat. A kormány által kijelölt elszámolási biztos október 31-ig elvégzi a vagyonrendezési és egyéb adminisztratív feladatokat.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on

kapcsolódó cikkek

Macklemore új turnét hirdet humanitárius segélyszervezetek támogatására az Ed Sheeran-botrány után

Elhunyt a legendás francia színésznő, Marina Vlady

Az Európai Örökség Napjain Pompeji gladiátorokat és ókori római hagyományokat mutat be