Donald Trump az online térben került a figyelem középpontjába a vb-döntő után, miután a trófea átadása után látszólag nem akart lejönni a színpadról. Az amerikai elnök Argentínát tartotta esélyesnek, ezért sokan úgy vélik, a „Trump-átok” még mindig működik.
Spanyolország diadalmaskodott a világbajnokságon, a döntőben 1–0-ra legyőzve Argentínát, és ezzel, a 2010-es siker után, megszerezték második világbajnoki aranycsillagukat.
Győzelmük újabb muníciót adott az úgynevezett Trump-átok elméletének, miután az elnök elárulta, hogy Argentína sikerének drukkol, mondván: „Nehéz Messi ellen fogadni.”
A mérkőzés előtt a Foxnak nyilatkozva Trump „barátomnak” nevezte az argentin elnököt, Javier Mileit, aki szerinte „remek munkát” végez, és Benjamin Netanjahuhoz csatlakozva Argentína győzelmét jósolta.
Nem így alakult. Ahogy korábban megírtuk, Trump támogatása – sőt már puszta jelenléte is – sportcsapatoknál gyakran a kedvenc együttese vereségével végződött. Ez a baljós előjelről szóló elmélet a világbajnokság alatt is új erőre kapott, különösen azután, hogy az Egyesült Államok megalázó vereséget szenvedett Belgiumtól – egy olyan mérkőzésen, amelyet a torna legnagyobb botránya árnyékolt be.
Amint biztossá vált Spanyolország győzelme, a „Trump-átok” kifejezés ismét felkapottá vált az interneten.
A döntőt követően Trump személye is az online viták középpontjába került, miután láthatóan nem akart lemenni a színpadról, miután átadta Spanyolországnak a világbajnoki trófeát.
Trump az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki hazai rendezésű világbajnoki döntőn részt vett, és személyesen adta át a trófeát a győzteseknek. Ezután a csapat közelében maradt.
Mindez arra késztette Gianni Infantinót, a FIFA elnökét, hogy odasietve megpróbálja finoman elterelni Trumpot a csapattól.
Trump azonban továbbra is rajta maradt a győztes csapatról készült fotón, a színpad szélén álldogálva.
Íme a pillanat felvételen:
A meglehetősen kínos jelenet miatt sokan azzal vádolták Trumpot online, hogy el akarja lopni Spanyolország dicsőségét, a felhasználók pedig Trump színpadon maradó jelenlétét „nem helyénvalónak”, „a szánalmason is túlmutatónak” és „cikinek” nevezték. Mások felidézték, hogy mindez megismételte Trump tavalyi akcióját a Chelsea klubvilágbajnoki győzelme után – akkor Trump a csapat előtt, a középpontban maradt, miközben a játékosok a magasba emelték a trófeát.
Íme néhány reakció:
Arra a kérdésre, hogy visszatérhet-e a világbajnokság az Egyesült Államokba, Trump azt mondta, van egy „ötlete” Infantinónak.
„Remek ötletem volt Gianni számára. Azt mondtam neki: »Két országot kell választanod. Jelentsd be, hogy legközelebb mi kapjuk a rendezést, majd utána jelents be egy másik országot, és ez elveszi majd a harag és a sokk egy részét!« Most már úgy gondolom, ez nagyszerű ötlet” – mondta Trump. „A számok alapján azonnal újra pályázni fogunk. Azt mondtam, hogy a sokk enyhítésére bejelenthetsz egy másik országot a következő tornára… de nekünk ezt újra meg kell rendeznünk.”
Trump feltehetően arra a 15 milliárd dollárra utalt, amelyet a hírek szerint a FIFA a mostani világbajnokság bevételeként készül bejelenteni.
A Guardian (forrás: angol) értesülései szerint a FIFA tagszövetségeit szombaton tájékoztatta Infantino a rekordösszegű bevételnövekedésről, a szervezet pedig eredetileg 11 milliárd dolláros bevétellel számolt.