Az amerikai elnök ismét arról kezdett el beszélni, hogy elcsalták a 2020-as választást, majd amikor a műsorvezető azzal válaszolt, hogy erre semmilyen bizonyítékot nem mutatott be eddig, elhagyta a felvétel helyszínét.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap dühösen kivonult az NBC televíziós csatorna interjújáról, miután szembesítették a 2020-as elnökválasztáson (szerinte) történt választási csalásról szóló alaptalan állításaival.
„Egyoldalú, aljas csatorna vagytok. Bocs. Felejtsük el, elegem van. Köszönöm, drágám. Jó szórakozást” – mondta Trump a Meet the Press műsorvezetőjének, Kristen Welkernek, majd felállt és kisétált.
A pénteken rögzített interjút egy wisconsini farmon készítették, ahol Trump gazdáknak tartott beszédet. A beszélgetés háttereként egy traktor és szénabálák szolgáltak. Az interjút többször is megszakították az időjárási és hangtechnikai problémák: az épület tetejét verte a szakadó eső, ami megnehezítette a beszélgetés folytatását.
„Ez szél, vagy micsoda?” – kérdezte Trump egy ponton.
„Hallod ezt a hangot?” – mondta később. „A mennydörgés, a villámlás, az eső hangját.”
Welker pedig megkérdezte a technikai stábjától, hogy le kell-e állniuk.
„Nem. Az emberek megértik, hogy egy farmon vagyunk” – felelte erre az elnök.
Ezt követően több kérdés is elhangzott Iránról, a nukleáris fegyverekről és arról a kampányígéréről, hogy távol tartja az Egyesült Államokat a külföldi háborúktól.
„Először is, én nem garantáltam, hogy nem lesz háború. Különben miért építettem volna fel a világ legerősebb hadseregét?” – válaszolta ez utóbbira Trump, majd azzal vádolta Welkert, hogy „nagy liberális, nagy progresszív”.
„Nem, én csak újságíró vagyok” – vágott vissza Welker.
Trump így folytatta: „Nem szeretem a végtelen háborúkat. Ez nem végtelen háború. Még csak három hónapja csináljuk.”
A hangnem ismét feszültté vált, amikor szóba került Trump javaslata egy adófizetői pénzből finanszírozott programra, amellyel kárpótolná azokat, akiket szerinte elődje, Joe Biden kormánya alatt pártpolitikai indíttatású eljárások sújtottak.
„Nem tudom, mi lesz az úgynevezett fegyveresítési alappal. Imádom az ötletet, mert az olyan emberek, mint Ön, az álhírgyár, a mocskos sajtó, az aljas sajtó, az olyan emberek, mint a hülye Biden... tönkretettek embereket. Börtönbe küldtek olyanokat, akik semmi rosszat nem tettek.”
„Nincs bizonyíték arra, amit állít” – mondta erre Welker.
Trump az interjú vége felé megismételte korábbi, alaptalan állításait, miszerint a 2020-as választásokat „elcsalták”, és azt mondta, a múlt heti kaliforniai előválasztást is elcsalták.
Welker ezúttal is bizonyítékokat kért Trumptól, mire elkezdődött az interjú végjátéka:
„Ön vagy aljas, vagy hülye” – vágott vissza Trump, majd arról beszélt, hogy ennek így semmi értelme, és kilépett a kamera látóteréből, miközben Welker megpróbálta a beszélgetésben tartani.
Az újságíró vasárnap bejelentette, hogy az interjúfelvétel másnapján, szombaton beszélt Trumppal, és az amerikai elnök beleegyezett abba, hogy újabb interjút fog neki adni.