Az amerikai elnök azt mondta, hogy Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek vezetői kérték erre.
Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy az Öböl menti országok vezetőinek kérésére elhalasztja az Irán elleni, keddre tervezett támadást. Hozzátette, hogy jelenleg komoly tárgyalásokat folytatnak Teheránnal, és hogy az Öböl menti országok úgy vélik, hogy létrejöhet egy megállapodás, melyben garantálják, hogy Iránnak nem lehet nukleáris fegyvere.
Trump (washingtoni idő szerint) hétfő esti bejelentését megelőzően Irán közölte, hogy reagált a háború befejezését célzó új amerikai javaslatra.
Az amerikai elnök a fentiek mellett arról is beszélt, hogy fel kell készülni arra, "hogy egy pillanat alatt nagyszabású támadást indítanak Irán ellen abban az esetben, ha nem születik elfogadható megállapodás." Trump vészjósló figyelmeztetések sorozatát intézte Iránhoz azóta, hogy múlt héten hazatért Pekingből, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott. Az amerikai elnök vasárnap este közölte, hogy "az óra ketyeg", és azzal fenyegetőzött, hogy "nem marad semmi Iránból, ha nem születik mielőbb békemegállapodás."
Trump korábban számos alkalommal adott határidőket Teheránnak a háború befejezésére, de ezekből végül kihátrált, a beígért pusztító támadások pedig elmaradtak.
Teherán ragaszkodik a Hormuzi-szoros felügyeletéhez
Az Egyesült Államok és Irán az áprilisban elrendelt tűzszünet ellenére csak egyetlen egyszer tárgyalt Pakisztánban. Az iráni Fars hírügynökség vasárnapi közlése szerint Washington ötpontos listát terjesztett elő Teheránnak, melyből az egyik pont, hogy Irán mindössze egy nukleáris létesítményt üzemeltethet, és hogy átadja az Egyesült Államoknak a magasan dúsított uránkészletét. A Fars szerint az iráni javaslat kiemelte, hogy Teherán továbbra is felügyelné a globális olaj- és gázkereskedelem szempontjából kiemelt fontosságú, jelenleg iráni blokád alatt álló Hormuzi-szorost.
Hétfőn a Perzsa-öböl felügyeletére létrehozott iráni hatóság, a PGSA azt írta közleményében, hogy valós idejű információkat nyújtanak majd a szorosban végrehajtott műveletekről, és a vízi útvonalon zajló fejleményekről. Trump szerint Iránnak mielőbb meg kell nyitnia a szorost, melynek lezárása miatt az olajárak közel a duplájára emelkedtek az utóbbi két és fél hónapban.
Iránt február 28-án támadta meg az Egyesült Államok és Izrael, a konfliktus kiterjedt az Arab-öböl államaira, Izrael pedig támadta a Hezbollah terrorszervezet libanoni állásait is.