Trump az Egyesült Államok függetlenségének 250. évfordulója alkalmából hívta meg a királyi párt, de valószínűleg sokkal több mindenről szó lesz.
III. Károly király hétfőn érkezett a Fehér Házba, miközben az Atlanti-óceán két partja közötti kapcsolatok látványosan feszültté váltak, és a brit–amerikai „különleges kapcsolat” is reflektorfénybe került az iráni háború miatti viták közepette.
Donald Trump és felesége, Melania Trump a bejáratnál fogadták Károlyt és Kamilla királynét. Fotózkodtak, váltottak pár udvarias mondatot, majd bementek a Zöld Szalonba teázni. A látogatás az amerikai függetlenség 250. évfordulójához kapcsolódó eseménysorozat része.
Később együtt mentek ki a déli kertbe, ahol az elnök felesége egy új, a Fehér Ház formáját idéző méhkaptárt állíttatott fel. Ez egy gesztus volt a brit uralkodópárnak, hiszen mindketten régóta érdeklődnek a méhészet iránt. Károly király Angliában, magánbirtokán legalább három kaptárt tart, részben környezetvédelmi okokból. A Fehér Házban tett séta után a királyi pár a brit nagykövetségen vett részt egy kertipartin.
A látogatás időzítése szimbolikus volt. Nagyjából két és fél évszázaddal azután történt, hogy az amerikai gyarmatok III. György uralkodása alatt kikiáltották függetlenségüket Nagy-Britanniától.
Károly eddig 19 alkalommal járt az Egyesült Államokban, de királyként ez az első hivatalos állami látogatása 2022-es trónra lépése óta. Édesanyja, II. Erzsébet királynő négyszer tett állami látogatást az országban, legutóbb 2007-ben.
Az út ráadásul egyre élesebb politikai feszültségek közepette zajlik: elemzők szerint a brit–amerikai viszony példátlanul megromlott, miután Trump többször is nyilvánosan támadta Keir Starmer brit kormányfőt, főleg az iráni háború kapcsán.
Trump dicsérte Károlyt, de odaszúrt Starmernek
Az elmúlt hetekben Trump többször bírálta a brit miniszterelnököt, amiért London nem csatlakozott az Irán elleni amerikai katonai akciókhoz. Egy alkalommal úgy fogalmazott: Starmer „nem Winston Churchill” – utalva a második világháborús brit vezetőre, aki maga használta először a „különleges kapcsolat” kifejezést.
A kemény hangvétel része annak a szélesebb konfliktusnak, amely Trump és a NATO-szövetségesek között alakult ki: az amerikai elnök „gyávának” és „haszontalannak” nevezte azokat az országokat, amelyek nem álltak be az Irán elleni fellépés mögé.
A múlt héten egy kiszivárgott Pentagon-levél azt is felvetette, hogy az Egyesült Államok felülvizsgálhatja a brit fennhatóság támogatását a dél-atlanti Falkland-szigetek felett. A szigetekért 1982-ben Nagy-Britannia és Argentína háborút is vívott.
Miközben folytatja Starmer kritizálását, Trump látványosan jó viszonyt ápol Károllyal. Tavaly szeptemberben például a Trump házaspárt rendkívüli második állami látogatáson fogadták az Egyesült Királyságban, teljes királyi pompával: díszegyenruhás őrökkel, katonazenekarokkal és egy nagyszabású windsori bankettel.
A Fehér Ház szóvivője szerint Trump „mindig nagy tisztelettel viseltetett Károly király iránt”, és a kapcsolatukat tovább erősítette a tavalyi brit látogatás. Hozzátette: az elnök várja a „különleges” látogatást, amelynek része lesz egy állami díszvacsora és több hivatalos esemény is.
András herceg és az Epstein-ügy árnyéka
Az iráni háború miatti politikai feszültségek mellett egy másik ügy is rávetül a látogatásra: az Epstein-iratok.
Károly öccse, András herceg neve továbbra is összefonódik Jeffrey Epsteinével. A herceget megfosztották királyi címeitől, kiszorult a közéletből, és rendőrségi vizsgálat is indult a kapcsolata miatt. Bár bűncselekményt nem ismert el, az áldozatok azt szeretnék, ha a király találkozna velük és más túlélőkkel is – egyelőre nem tudni, erre sor kerül-e.
Kedden Washingtonban a király és a királyné hivatalos állami vacsorán vesz részt a Fehér Házban, majd New Yorkba utaznak, ahol felkeresik a szeptember 11-i terrortámadások emlékhelyét. Ezután Virginiában egy jubileumi utcafesztiválon jelennek meg az amerikai függetlenség 250. évfordulója alkalmából. Károly itt őslakos vezetőkkel is találkozik majd, hiszen a természetvédelem régóta kiemelt ügye az uralkodónak.
Bár a brit uralkodók már három évszázada nem gyakorolnak valódi politikai hatalmat, a monarchia továbbra is fontos „soft power” eszköz: a mindenkori brit kormány így próbálja erősíteni a nemzetközi kapcsolatokat és jelezni, mi számít fontosnak London számára.
A látogatás egyik kulcsmomentuma Károly keddi beszéde lesz az amerikai kongresszusban. Ez mindössze a második alkalom, hogy brit uralkodó felszólal a két ház együttes ülésén – előtte erre II. Erzsébet királynőnek volt lehetősége 1991-ben.