A TGV vezetője meghalt, 27 ember pedig megsérült a balesetben, amely kedd reggel történt egy vasúti átjárónál.
Halálos áldozata is volt a vasúti balesetnek, amely kedden reggel történt Calais közelében, Franciaországban, egy vasúti átjáróban, ahol egy nagy sebességű vonat (TGV) ütközött teherautóval - jelentette be Fabien Villedieu, a francia SUD vasúti szakszervezettől.
Villedieu az X-en arról számolt be, hogy a balesetben a vonat vezetője vesztette életét, és számos utas is megsérült. A helyi média közlése szerint a TGV egy katonai járműveket szállító teherautó pótkocsijának ütközött.
A beleset reggel 7 óra körül egy vasúti átjáróban történt Bethune és Lens között, jelenleg ezen a vonalon nincs vonatközlekedés - írta az X-en az SNCF állami vasúttársaság. Az SNCF és a prefektúra közlése szerint 27 ember sérült meg.
Philippe Tabarot francia közlekedési miniszter szintén az X-en erősítette meg a baleset hírét, hozzátéve, hogy a helyszínre tart. Tabarot közlése szerint a vonaton mintegy 350 utas tartózkodott.
A miniszter bejelentette, hogy az SNCF vezérigazgatójával, Jean Castex volt francia miniszterelnökkel együtt látogat a helyszínre.
A TER Hauts-de-France X beszámolója szerint "a forgalom a nap végéig szünetel Béthune és Lens között".