Soha nem fog visszatérni a "háború előtti állapotába a helyzet" - jelentette ki az iráni parlament elnöke kedden, utalva arra is, hogy a szorosban a világ nyersolajának és a cseppfolyósított földgáz (LNG) körülbelül ötöde
Az iráni parlamenti képviselők kezdeményezték, hogy vezessenek be áthaladási díjakat a hajók számára az Hormuzi-szorosban.
"A parlamentben olyan terven dolgozunk, amely szerint az országoknak díjat és adót kell fizetniük az Iráni Iszlám Köztársaságnak, ha a Hormuzi-szorost biztonságos útvonalként veszik igénybe" az energia- és árufuvarozás számára - mondta Szomajeh Rafiei teheráni képviselő, akit az ISNA hivatalos hírügynökség idézett.
Az elmúlt napokban Irán engedélyezte néhány, általa szövetségesnek tartott ország hajóinak az áthaladást, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az ellenségesnek tartott országok hajóit feltartóztatja.
Baker Kalibaf, az iráni parlament elnöke kedden azt is kijelentette, hogy a szorosban, amelyen a világ nyersolajának és a cseppfolyósított földgáz (LNG) mintegy 20 százaléka halad át, a helyzet soha nem fog visszatérni a "háború előtti állapotába".
A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) kétnapos válságértekezletet tart szerdán és csütörtökön Londonban, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy "gyakorlati intézkedéseket" találjon a Hormuzi-szoros biztonságának szavatolására, ahol jelenleg 20 ezer ember vesztegel mintegy 3200 hajón.
Az Egyesült Államok és Izrael által február 28-án kirobbantott háború kezdete óta a szénhidrogénszállítás szempontjából stratégiai jelentőségű, a Perzsa-öbölből kivezető szorost Irán lezárta.