Izrael szerint terroristák nyitottak tüzet a Gázai övezet északi részén állomásozó katonákra.
Tizenhétre emelkedett a Gázai övezetben szerdára virradóra végrehajtott izraeli csapások halottainak száma gázai egészségügyi források szerint.
Izrael ismét csapásokat intézett a Gázai övezet több pontja ellen szerdára virradóra, a gázai polgári védelem első tájékoztatása szerint a műveletekben tízen meghaltak, köztük három gyerek, 31-en pedig megsebesültek. Ez a szám emelkedett azóta.
Az áldozatokról szóló tájékoztatást a gázavárosi es-Sifá, illetve el-Ahli kórház, valamint a Hán Júniszban található Nasszer kórház megerősítette.
Nem sokkal később kiadott közleményében az izraeli hadsereg is beszámolt a csapásokról, amelyeket, mint hangsúlyozta, azért indítottak, mert terroristák nyitottak tüzet a Gázai övezet északi részén állomásozó katonákra, az izraeli felügyelet alatt álló területek határát jelző "sárga vonalnál".
A közleményben hozzátették, hogy a lövések - amelyeket a tavaly októberben megkötött tűzszünet megsértésének minősítettek - súlyosan megsebesítettek egy tartalékost.