A brit védelmi minisztérium által támogatott Project Nightfall egy olyan rakétafejlesztési program lesz, amely alapvetően új logikát hozhat Kijev csapásmérő képességeibe.
A kezdeményezés célja egy olcsóbb, gyorsan gyártható és nagy hatótávolságú csapásmérő rakéta kifejlesztése Ukrajna számára. A projekt többnek látszik, mint egyetlen fegyverrendszer, hanem inkább egy hosszú, kimerítő és ipari jellegű háború valóságára adott válasz.
A Nightfall-rakéta egységára a jelenlegi tervek szerint 800 ezer font, ami nagyságrendekkel kisebb, mint az amerikai ATACMS rendszerek 3–5 millió dolláros költsége. Az árkülönbség önmagában is stratégiai jelentőségű, mivel a jelentős megtakarítást más célokra lehet fordítani, vagy az eddigieknél több egység bevetésével növelni lehet a Moszkvára gyakorolt nyomást.
A modern hadviselésben a mélycsapások nem egyszeri és szimbolikus ijesztgető akciók, hanem nyomásgyakorlási eszközök. Ezek viszont csak akkor hatékonyak, ha rendszeresen és nagy számban alkalmazzák. A Nightfall erre a problémára ad választ, mert nem a technológiai fölényre, hanem a fenntartható mennyiségre optimalizál.
Sok orosz célpont jöhet szóba
A vállalás nem csupán a készletek feltöltését jelenti, hanem hogy Ukrajna mélycsapás-képessége fokozatosan leválhat a nyugati támogatók politikai és ipari ciklusairól. A fegyverszállítások egyik állandó korlátja jelenleg az, hogy a fejlett rakétarendszerek készletei végesek, a pótlásuk lassú, ráadásul minden bevetés mögött politikai döntések láncolata áll.
A Nightfall viszont egy olyan modell felé indul el, ahol a harctéri igények és a gyártási kapacitás szorosabb kapcsolatban állnak egymással, mivel az Egyesült Királyság már a Sunak-kormány idején engedélyezte a brit csapásmérő egységek bevetését oroszországi célpontok ellen.
A rakéta várható hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert, ami lehetővé teszi az orosz hadsereg logisztikai csomópontjainak, parancsnoki központjainak és mélyen a hátországban lévő infrastruktúrájának megcélzását, növelve ezzel az orosz hadigépezet működési költségeit. Minden olyan csapás, amely raktárakat, vasúti csomópontokat, üzemanyag-elosztó pontokat vagy irányítási struktúrákat ér, közvetlenül rombolhatja Oroszország fronton bevethető erejét.
A leginkább kiszolgáltatott célpont Belgorod. A város közvetlenül az orosz–ukrán határ mögött fekszik, és kulcsszerepe van az orosz szárazföldi utánpótlásban. Logisztikai raktárak, vasúti csomópontok és ideiglenes parancsnoki struktúrák koncentrálódnak itt.
Kurszk jelentősége hasonló, valamivel mélyebben az orosz hátországban. A térség vasúti hálózata és katonai infrastruktúrája régóta az ukrajnai hadműveletek egyik stabil célpontja, különösen az északi és északkeleti frontszakaszok ellátásában.
Voronyezs már „mélyebb” célpontnak számít. Itt találkoznak a dél felé futó vasúti és közúti utánpótlási tengelyek, amelyek a Donbasz és a zaporizzsjai front irányába vezetnek. Egy ilyen város elérhetősége már nem taktikai, hanem operatív szintű nyomásgyakorlást jelent.
Külön kategória Rosztov-na-Donu, amely a Donbasz, a Krím és a dél-ukrajnai műveletek idegrendszere. Ha egy ilyen csomópont tartós fenyegetés alá kerül, az drágítja és lassítja az összes déli orosz műveletet.
A Krím félsziget városai, különösen Szevasztopol és Dzsankoj, szintén a Nightfall hatósugarába esnek. Ezek nem csak katonai bázisok, hanem az orosz fekete-tengeri jelenlét kulcspontjai. Mellettük érdemes megemlíteni Brjanszkot és Lipecket is, amelyek fontos vasúti és ipari háttérvárosok, de kevésbé védettek. Egy elhúzódó háborúban épp az ilyen „hátsó” csomópontok válnak kritikusan sebezhetővé. Ez azzal jár, hogy a moszkvai vezérkarnak egyre többet kell költenie a hasonló körzetek védelmére, ami a támadó kapacitásoktól von el forrásokat.
London kitart
Sir Keir Starmer és Volodimir Zelenszkij legutóbb 2025 december elején találkoztak a Downing Streeten, ahol London a Tettrekészek koalíciójának tagjaként tárgyalt az USA ukrajnai béketervéről, a biztonsági garanciákról és az ukrán posztháborús stratégiáról. A megbeszélések középpontjában a támogatás folytatása állt, miközben az ukrán fél elutasította a tervezet egyes kompromisszumos elemeit, amelyek az orosz fél javát szolgálnák, főként területi kérdésekben.
A háború súlypontja egyre inkább az ipari és gazdasági fenntarthatóság felé tolódik el
A drága és korlátozott darabszámú „csodafegyverek” szerepét fokozatosan veszik át az olcsóbb, de nagy számban bevethető rendszerek. Ez a felismerés már megjelent a drónhadviselésben, most pedig a nagyobb hatótávolságú csapásmérő eszközök területén is körvonalazódik.
Ha a Nightfall sikeresnek bizonyul, az nemcsak Ukrajna számára jelentene áttörést. A program azt üzeni, hogy stratégiai mélységű csapásmérő képesség nem kizárólag nagyhatalmi privilégium, hanem elérhető alacsonyabb költségszinten is. Ez átalakítja a nyugati gondolkodást, ahol eddig a főként technológiai dominancia fontosabb volt, mint a tartós hadrafoghatóság és a folyamatos utánpótlás.
Ebben az értelemben a Nightfall illeszkedik ahhoz a tágabb európai törekvéshez is, amely az Egyesült Államoktól való technikai függés csökkentésére irányul. Az ukrajnai háború világossá tette, hogy a kritikus katonai képességek túlzott mértékű hozzákötése az amerikai rendszerekhez politikai, ipari és időzítési kockázatokat hordoz.
A brit kezdeményezés ezért nem pusztán Ukrajnának szól, hanem egy olyan modellkísérlet, amely az önállóbb, alternatív európai katonai kapacitások kiépítését célozza, különösen a nagy hatótávolságú csapásmérés területén.
Egy olyan környezetben, ahol a frontvonalak lassan mozdulnak, a mélycsapások jelentősége felértékelődik. Oroszország is él ezzel a lehetőséggel, amikor a fronttól távoli ukrán célpontoka, az energetikai rendszert és a különféle bázisokat támadja.
A mélységi csapások képesek az ellenség teljes rendszerét fárasztani, és nem csak az első vonalban harcoló egységeket tizedelni. Ha Ukrajna ezt a képességet hosszú távon, akár saját gyártásra építve képes fenntartani, az közvetlenül befolyásolhatja Oroszország háborús kalkulációit és költség-haszon elemzéseit.