Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Boris Pistorius német védelmi miniszter és Zelenszkij ukrán elnök - korábbi felvétel
Boris Pistorius német védelmi miniszter és Zelenszkij ukrán elnök - korábbi felvétel Szerzői jogok  X
Szerzői jogok X
Szerzői jogok X

A lengyelek elleni orosz incidens felgyorsítja a német drónszállításokat távoli célpontok elérésére

Írta: Ferenc SzéF
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztása
A cikk megosztása Close Button

A német védelmi miniszter 350 millió dolláros drón-csomagot jelentett be, amelyek képesek elérni mélységi célpontokat Oroszországban.

HIRDETÉS

Berlin 350 millió dolláros programot indít, amelynek keretében Ukrajnát több ezer nagy hatótávolságú drónnal látják el orosz katonai célpontok elleni mélyrepülési csapások mérésére – jelentette be kedden Boris Pistorius német védelmi miniszter.

Emellett útnak indulnak az első német adományok, amelyek Patriot légvédelmi ütegeket tartalmaznak.

Pistorius a Ramstein-csoport londoni csúcstalálkozóján azt nyilatkozta, hogy az „új mélycsapás-kezdeményezés” fokozni fogja az ukrán védelmi iparral közösen beszerzett nagy hatótávolságú drónok támogatását. Az Ukrán Védelmi Kapcsolattartó Csoport, az UDCG az Ukrajna megsegítését támogató országok katonai egyeztető fóruma, amely most tartotta 30. ülését. A londoni összejövetelen 56 ország és az Európai Unió képviselői vettek részt. Az Egyesült Államok

Pistorius közlése szerint Németország a kezdeményezéssel „bővíti Ukrajna képességeit, hogy gyengítse Oroszország hadigépezetét a hátországban, hatékony védelmet nyújtva”.

Az Egyesült Királyság is is felhasználta a csúcstalálkozót, hogy bejelentse a brit katonai támogatás megduplázását Ukrajnának. John Healey védelmi miniszter közlése szerint London finanszírozni fogja több ezer nagy hatótávolságú drón gyártását a saját területén, melyeket aztán Ukrajnába szállítanak.

A Ramstein-csoport egyik korábbi ülése
A Ramstein-csoport egyik korábbi ülése Kyiv Post

Healey azt is elmondta, hogy az Ukrajnának szánt katonai támogatás már meghaladta a 2 milliárd fontot. Az Egyesült Királyság közel ötmillió lőszert, 60,000 tüzérségi lövedéket, rakétát és rakétarendszert, valamint 200 elektronikus hadviselési és védelmi rendszert szállított eddig Kijevnek.

„Putyin fokozza Ukrajna elleni támadásait, ezért tovább kell mennünk és gyorsabban kell cselekednünk, hogy létfontosságú katonai felszerelést juttassunk el Ukrajna harcosainak kezébe” – közölte Healey. A 2 milliárd fontos finanszírozási mérföldkövet „az egység jelkép, amelyben 11 ország működik együtt az Egyesült Királysággal, hogy Ukrajna megkapja a harchoz szükséges sürgős támogatást”.

A UK 100,000 drónt szállít 2026 áprilisáig, és támogatni fogja Ukrajna szuverén dróngyártási kapacitásait is.

Brit Storm Shadow-k a hordozó gépen
Brit Storm Shadow-k a hordozó gépen Military Zone

Franciaország is megerősítette, hogy Párizs tovább támogatja katonailag Ukrajnát a belpolitikai felfordulás ellenére, miközben az ország kevesebb mint két éven belül ötödik miniszterelnökének hivatalba lépésére vár.

A francia fél szerint „Ukrajna támogatása valójában pártokon átívelő kérdés, a szocialistáktól a republikánusokon át a középpártig. Ez alapvető fontosságú országunk érdekében” – mondta Benjamin Haddad, az európai ügyekért felelős francia miniszter, megígérve a támogatások bővítését.

A fenti hosszú távú kijelentések tükrében az látható, hogy a nyugati hatalmak nem adnak jelentős esélyt az ukrajnai háború gyors befejezésére, hanem ellenkezőleg: annak elhúzódásával számolnak.

Eddig mit kapott Ukrajna a Ramstein-csoporttól?

Az összesített adatok szerint a NATO, az EU és egyes európai országok teljes katonai támogatása 2024 végéig meghaladta a 132 milliárd eurót. Ebből az Unió-francia–belga együttműködés 200 milliót fordított hírszerző és felderítő drónokra. További 80 millió eurós beruházások születtek a Drone Coalition keretein belül is.

Dollárban számolva az eddigi legnagyobb egyéni adakozó Norvégia (1,098M), majd az Egyesült Királyság következik (473M), utána Németország (351M) és Hollandia (218M).

Az Európai Unió + más országok juttatása 200 millióra rúgott.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
A cikk megosztása

kapcsolódó cikkek