Az izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy jóváhagyta az IDF Gázaváros elfoglalására vonatkozó terveit. Netanjahu újraindítaná a túszokról szóló tárgyalásokat - de kizárólag az összes túsz szabadon engedéséről tárgyalna -, és "Izrael feltételei szerint" vetne véget a háborúnak.
Miközben az izraeli hadsereg már Gázaváros határán készül a Hamász utolsó hadállásainak megsemmisítésére, a terrorszervezet pedig jelezte, hogy hajlandó 10 élő és 18 halott túsz átadásáról tárgyalni, az izraeli miniszterelnök kijelentette: csak az összes fogva tartott izraeli civil átadásáról hajlandó tárgyalni.
"Döntő szakaszhoz értünk" – mondta a gázai katonáknál tett látogatása során. "Ma érkeztem a Gázai Hadosztályhoz, hogy jóváhagyjam az IDF által nekem és a védelmi miniszternek bemutatott terveket Gáza városának elfoglalására és a Hamász legyőzésére."
Netanyahu elmondta, hogy utasítást adott a tárgyalások azonnali megkezdésére az összes túsz szabadon bocsátása és a gázai háború Izrael feltételei szerinti befejezése érdekében. Jelenleg egyetlen izraeli delegáció sem indul Dohába vagy Katarba – tette hozzá. Netanjahu elmondta, hogy nagyra értékeli a tartalékosok és a reguláris erők mozgósítását.
"Ez a két cél, a Hamász legyőzése és az összes túszunk szabadon bocsátásának biztosítása, egymással szorosan összefügg" - erősítette meg. Netanjahu ezzel közvetve reagált a közvetítők, Egyiptom, Katar és az USA legújabb javaslatára, amely a fegyverszünetről és a 22 hónapja a Gázai övezetben fogva tartott túszok szabadon bocsátásáról szól.
A jelenlegi közvetítői javaslat, amelyet a Hamász saját állítása szerint elfogadott, néhány, de nem az összes fogva tartott túsz szabadon bocsátását irányozza elő. A túszok hozzátartozói azt javasolták, hogy Izrael fogadja el ezt a javaslatot. Az elutasítás "a még élő túszokat halálra, a halottakat pedig a feledésre ítélné" – figyelmeztetett Lishay Miran Lavi, a 2023. október 7-én a Nahal Oz kibucból elrabolt Omri Miran felesége.
Szerda este az IDF bejelentette, hogy "előkészítő műveletekkel" megkezdte a Hamász utolsó fellegvárának elfoglalását a palesztin terület legnagyobb városában, és felszólította a gázai kórházakat és nemzetközi szervezeteket, hogy kezdjék meg az evakuálás előkészületeit. A hadsereg szerint öt hadosztály vesz részt a közelgő offenzívában.