A spanyol kormány katasztrófa sújtotta területté nyilvánította az északi Galíciát. Portugáliában is lassan halad az erdőtüzek oltása.
A spanyol kormány katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a a halálos áldozatokat is követelő erdőtüzek által sújtott régiókat. Leginkább az északi Galícia érintett.
Kedden a spanyol tűzoltók már a tizedik egymást követő napon harcoltak, hogy eloltsák lángokat, amelyek együttesen több mint 3800 négyzetkilométernyi spanyol erdőséget perzseltek fel.
A hőhullám hiába ért véget és csökkent a levegő hőmérséklete, a tűzfészkek továbbra is aktívak.
Több ezer tűzoltót, katonát és repülőgépeket is bevetnek az oltáshoz.
A galíciai tüzek kis, ritkán lakott településeket pusztítottak el, és sok esetben a helyieknek kellett beavatkozniuk, mielőtt a tűzoltók kiérkeztek volna.
A spanyol belügyminisztérium jelentése szerint Németországból kedden érkeztek tűzoltóegységek Észak-Spanyolországba, hogy segítsenek.
Több mint 20 járművet vetettek be, hogy segítsenek a Portugáliával határos Extremadura régióban található Jarillában.
Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök kedden ellátogatott a térségbe, ahol arról beszélt, hogy a példátlan hőség táplálja a tüzeket.
Madrid szerint az elmúlt napokban, az enyhe lehűlés előtt, Galícia napi átlaghőmérséklete meghaladta a 42 Celsius-fokot.
"A tudomány azt mondja nekünk, a józan ész is azt mondja, különösen a gazdák, a vidéken élők, hogy az éghajlat változik, hogy az éghajlati vészhelyzet egyre visszatérőbb, gyakoribb és egyre nagyobb hatással bír" - mondta Sánchez.
Az Európai Unió Európai Erdőtűz-információs Rendszere szerint a spanyolországi tüzek idén négy ember halálát okozták és kétszer akkora területet pusztítottak el, mint London a peremkerületeivel együttvéve.
A spanyol hatóságok szerint sok tüzet emberi tevékenység okozott. A rendőrség 23 embert vett őrizetbe gyújtogatás gyanúja miatt, és további 89 ember ellen folytat nyomozást a katasztrófához való feltételezett hozzájárulás vagy a katasztrófa előidézésében való részvétel miatt.
A szomszédos Portugáliában kedden több mint 3700 tűzoltó küzdött a lángokkal, köztük négy nagyobb aktív erdőtűzzel az ország középső és északi részén.
A portugáliai tüzek szintén hatalmas területeket égettek fel. Műholdas megfigyelések szerint 2350 négyzetkilométernyi terület lángolt.
Ez a szám ötszörös növekedést jelent a 2006 és 2024 közötti, csaknem két évtizedes átlaghoz képest. Az oltás során már legkevesebb két ember meghalt.
Az EU Kopernikusz Éghajlatváltozási Szolgálata szerint Európa az 1980-as évek óta kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a globális átlag.
A klímakutatók szerint az éghajlatváltozás súlyosbítja a hőség és a szárazság gyakoriságát és intenzitását Európa egyes részein, ami a régiót érzékenyebbé teszi az erdőtüzekre.