Gintautas Paluckas szerint az ellenzék koordinált lejáratókampányt hajtott végre ellene.
Paluckas lemondását Gitanas Nausėda litván elnök jelentette be, Paluckas szóvivője nem is reagált a lapok kérdéseire.
Paluckas a 2024 októberi parlamenti választásokat megnyerő hárompárti koalíció szociáldemokrata vezetőjeként lett kormányfő tavaly év végén, karrierje eddig tartott. A A North Shore News szerint Paluckasszal együtt egész kabinetje lemond, így az ország kormány nélkül marad néhány héttel azelőtt, hogy Oroszország közös hadgyakorlatokat tart a szomszédos Belarusszal a régióban.
A litván külpolitika a kormány lemondásával aligha változik, az ország feltehetőleg Ukrajna egyik leginkább kitartó támogatója marad a jövőben is.
Paluckas lemondásának oka az üzleti és pénzügyi ügyleteivel kapcsolatos nyomozások eredménye. Júliusban több lap is ismertette a miniszterelnök egykori és jelenlegi vállalkozásaival kapcsolatos gyanús ügyleteket, a balti ország korrupcióellenes és bűnüldöző szervei pedig a cikkek publikálását követően nyomozást indítottak.
Paluckas hírnevét szintén megtépázta, amikor kiderült, hogy korábban nem fizetett ki egy 16500 eurós bírságot, melyet a 2012-es, “patkányméreg-botránynak" titulált büntetőügy miatt róttak ki rá. Paluckast akkor azért ítélték el, mert a vilniusi önkormányzat egyik vezetőjeként hivatali visszaélést követett el a patkányirtó szolgálatok pályázati eljárásának során. A pénzbírság mellett felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
A szociáldemokrata párt vezetője tagadta, hogy üzletemberként bármilyen jogsértést követett el, és közölte, hogy szerinte koordinált politikai letámadás zajlik ellene. Az ellenzék legkésőbb szeptemberben hivatalos vádemelési eljárást indított volna Paluckas ellen, de a miniszterelnök még ezt megelezően lemondott hivataláról.
A North Shore News megjegyzi, hogy hamarosan megkezdődhetnek az új koalíciós tárgyalások az új kabinet megalakításáról.