Loader
Hirdetés

Lengyel elnökválasztás: jelentősen magasabb a részvételi arány, mint az első fordulóban

Lengyel elnökválasztás: szelfi a szavazófülkében
Lengyel elnökválasztás: szelfi a szavazófülkében -  Szerzői jogok  Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: FT
Közzétéve: •A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on
Megosztás Close Button

Már délután 5 órakor magas részvételről számolt be a lengyel választási bizottság, az urnákat este 9-kor zárták.

Az Ipsos urnazárást követően a választáson 72,8 százalékos volt a részvételi arány, ami 1990 óta a legmagasabb részvételt jelentené elnökválasztáson.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A lengyel választási bizottság (PKW) este fél 7-kor tartott sajtótájékoztatóján még azt mondta, hogy délután 5 óráig a részvételi arány 54,91 százalékos volt az elnökválasztáson, ami 4 százalékkal magasabb, mint az első fordulóban ugyanekkor.

Lengyelországban közel 29 millió ember jogosult szavazásra, ebből több mint 700 ezren külföldön regisztrált a voksolásra.

A PKW délben még azt közölte, hogy az első fordulóban ilyenkor 20,28 százalékos, a 2023-as parlamenti választáson pedig 21,51 százalékos volt a részvételi arány. A 2020-as elnökválasztás második fordulójában délig a jogosultak 24,73 százaléka ment el szavazni.

Tudósításában az MTI megjegyzi, hogy a szavazóhelyiségek országszerte 7 órakor nyíltak meg, és 21 óráig tartanak nyitva. Korábbi felmérések urnazárásig akár 70 százalék feletti részvételi arányt jeleztek előre. Összesen közel 29 millióan jogosultak a szavazásra, közülük külföldön több mint 700 ezren regisztráltak.

Délután 5 órakor Gdansk alpolgármestere, Piotr Borawski közölte, hogy a városban a választáson 54,63 százalékos volt a részvételi arány. A kormányzó Polgári Platform politikusa hozzátette, hogy a május 18-i első fordulóban 53,03, 2020-ban pedig 50,98 százalék volt a részvétel.

Rekordot hozott az első kör

Az elnökválasztás első fordulójában összesen a jogosultak 67,31 százaléka járult az urnákhoz, ami 1990 óta a legmagasabb részvétel volt. A második fordulóban eddig a legmagasabb - 68,23 százalékos - részvételi arányt 1995-ben jegyezték. A 2023-as parlamenti választásokon pedig 1989 óta rekordmagas, 74,38 százalékos volt a részvétel.

Lengyelországban ötévente tartanak közvetlen elnökválasztást. Második fordulót azért kell rendezni, mert a május 18-i első fordulóban induló 13 jelölt közül senki sem szerezte meg a szavazatok több mint ötven százalékát.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on

kapcsolódó cikkek

Alvilági kapcsolat is felsejlik a lengyel jobboldal elnökjelöltének múltjában, de ettől még nyerhet

Több tízezren tüntettek az eddigieknél jelentősebb, uniós szintű klímaintézkedésekért Brüsszelben

Az amerikai elnök szerint Kijev és Moszkva energetikai fegyverszünetben egyezett meg, de Zelenszkijnek ez új