Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Az átláthatósági törvény javaslatának visszavonására kéri a magyar kormányt az Európai Bizottság

Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke
Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke Szerzői jogok  Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: Bence Rácz K. & Zsíros Sándor
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztása Kommentek
A cikk megosztása Close Button

Az Európai Bizottság előkészíti a terepet az Orbán-kormánnyal való teljes konfrontációhoz. A Bizottság szóvivője az Euronewsnak elmondta, hogy ha a törvényt elfogadják, az az uniós alapelvek és jog súlyos megsértését jelenti.

HIRDETÉS

A Bizottság szóvivője az Euronewsnak elmondta, hogy a végrehajtó hatalom ismeri a törvénytervezetet, és szorosan figyelemmel kíséri annak alakulását.

"A Bizottságnak komoly aggályai vannak ezzel a tervezettel kapcsolatban. Ha a tervezetet a jelenlegi formájában fogadják el, az az uniós alapelvek és jogszabályok súlyos megsértését jelentené. Ezért kérjük, hogy ezt a tervezetet vonják vissza a jogalkotási folyamatból" - mondta a szóvivő.

"Nem fogunk habozni, hogy megtegyük a szükséges lépéseket, ha ezt a tervezetet elfogadják" - mondta a szóvivő.

"A Bizottság nagy jelentőséget tulajdonít a civil társadalom szerepének, és továbbra is elkötelezett az egyesülési szabadság védelme és az egyesületi munka számára kedvező környezet kialakítása mellett az egész EU-ban, többek között a finanszírozáshoz való hozzáférés tekintetében" - tette hozzá a szóvivő.

A szóvivő emlékeztetett arra is, hogy a Bizottság tavaly az Európai Unió Bíróságához fordult Magyarországgal szemben, mert úgy véli, hogy a Szuverenitási Hivatal létrehozásáról és annak vizsgálati tevékenységéről szóló törvény sérti az uniós jogot.

Szuverenitásvédelem magyar módra

Múlt hét kedden éjszaka a kormánypárt képviselője, Halász János adta be az átláthatósági törvény javaslatát, amely szerint a Lánczi Tamás vezette Szuverenitásvédelmi Hivatal javasolhatja, hogy a kormány vegyen jegyzékre olyan "külföldről támogatott szervezeteket, amelyek tevékenysége szerintük veszélyezteti Magyarország szuverenitását" - emlékeztet a Népszava.

A listán szereplő szervezet csak a „pénzmosás elleni szerv” engedélyével fogadhat el külföldi támogatást, sőt, az SZJA egy százalékából sem részesülhet, amely felajánlások az elmúlt években a független média legfontosabb bevételi forrását jelentették. Vezető tisztségviselői, alapítói, valamint felügyelő- vagy ellenőrző bizottságok tagjai kiemelt közszereplőkké válnak és kötelesek vagyonnyilatkozatot is tenni, amit kötelező elküldeniük az igazságügyi miniszternek, hogy a tárca a kormány honlapján nyilvánossá tegye ezeket a vagyonnyilatkozatokat.

A magyarországi bankoknak figyelniük kell a listázott szervezetek számláit, a "pénzmosás elleni szerv" bármikor helyszíni ellenőrzéseket végezhet a jegyzékre vett szervezetnél. Ez azt jelenti, hogy minden iratot, számítógépet, adathordozót ellenőrizhetnek és másolatot is készíthetnek a talált adatokról. Ha a hatósági ellenőrzés alapján felmerül, hogy a szervezet a pénzmosás elleni szerv engedélye nélkül külföldi támogatást fogadott el, bírságra számíthat, amely összege a támogatás huszonötszöröse.

A miniszterelnök szokásos péntek reggeli közrádiós interjújában azt mondta, az "átláthatósági" törvényről, hogy az a kritikákkal ellentétben nem fenyeget semmit, sőt inkább "enyhe", és ő azt várta, hogy az ellenzéki pártok és az álcivil szervezetek és a média nem fogják azt ellenezni, mert nemzeti érdek az átláthatóság. Egy nappal korábban öt frakció 26 képviselője felszólította az Európai Bizottságot, hogy azonnali hatállyal fagyassza be a Magyarországnak szánt összes uniós támogatás folyósítását. Ezt azzal indokolták, hogy szerintük Orbán Viktor kormánya rengeteget rontott Magyarország jogállamiságának helyzetén az elmúlt években. A Bizottság egy képviselője erre akkor úgy reagált, hogy megvizsgálják a kérdést.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
A cikk megosztása Kommentek

kapcsolódó cikkek

Levették napirendről, csak ősszel szavaz a magyar parlament az "átláthatósági" törvényről

„Az átláthatósági törvény hadüzenet az Európai Uniónak”

Orosz abszurd: viccelni akart a bubble tea-vel, most a nácizmus mentegetésével vádolnak egy diákot