Alekszandar Vucic elnök a pártonkívüli, endokrinológiával foglalkozó egyetemi tanárt, Djuro Macutot kérte fel kormányalakításra, amit április 18-ig kell megtennie.
A szerb államfő Djuro Macut endokrinológust, egyetemi tanárt kérte fel kormányalakításra. Az új szerb kormánynak április 18-ig kell megalakulnia.
Az új miniszterelnök a politikán kívülről érkezik, nem tagja egyetlen pártnak sem, eddig nem vállalt semmilyen politikai szerepet, de néhány napja csatlakozott ahhoz az új népi mozgalomhoz, amelyet Vucic hozott létre.
Djuro Macut akadémikus 1963-ban született Belgrádban. A Belgrádi Egyetem Orvostudományi karán szerzett diplomát, majd tudományos doktori fokozatot, ahol jelenleg belgyógyászatot és endokrinológiát ad elő. A belgrádi endokrinológiával, cukorbetegséggel és anyagcserével foglalkozó klinika igazgatóhelyettese, valamint a belgyógyászati daganatokkal foglalkozó osztály vezetője.
A balkáni ország előző kormánya márciusban bukott meg, miután hónapokig tartó tüntetéseket váltott ki az újvidéki vasútállomáson történt, decemberi halálos tetőomlás, amelyet a korrupció és a demokratikus normák leépítése miatti közfelháborodás tartott fenn.
Milos Vucevic miniszterelnök január 28-án nyújtotta be a lemondását, a parlament pedig március 19-én vette azt tudomásul. A szerb alkotmány értelmében 30 napon belül új kormányt kell alakítani, ellenkező esetben előrehozott választásokat kell kiírni.
Vucic szerdán kezdte meg az egyeztetést azokkal a pártokkal és pártszövetségekkel, amelyek a 2023. december 17-i előrehozott parlamenti választáson átlépték a parlamentbe jutási küszöböt. Az ellenzéki pártok elutasították az egyeztetést az államfővel.
"Nagy feladat lesz az új kormány számára, hogy továbbra is megőrizze a békét és a stabilitást, türelmesen és elnézően cselekedjen. A kormánynak világos elkötelezettséggel kell rendelkeznie a jövő iránt és az a vágyunk és szándékunk, hogy Szerbia az év végére visszakerüljön a győztes és a leggyorsabban növekvő gazdaságok közé" - mondta Vučić.