Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Litván ügyészség: az orosz katonai hírszerzés áll a vilniusi IKEA-gyújtogatás mögött

Rendőrök járőröznek Leonyid Volkov, a néhai orosz ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij közeli munkatársa háza közelében a litvániai Vilniusban 2025. március 13-án.
Rendőrök járőröznek Leonyid Volkov, a néhai orosz ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij közeli munkatársa háza közelében a litvániai Vilniusban 2025. március 13-án. Szerzői jogok  AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Tamsin Paternoster
Közzétéve:
A cikk megosztása Kommentek
A cikk megosztása Close Button

A gyanúsítottat, aki a vilniusi gyújtogatás idején még kiskorú volt, letartóztatták. Elfogása idején a lettországi fővárosban, Rigában egy másik támadást tervezett.

HIRDETÉS

Litván ügyészek azzal vádolják az orosz katonai hírszerzést, hogy a tavaly májusban elkövetett, vilniusi IKEA-gyújtogatást ők szervezték és finanszírozták. A célpont elmondásuk szerint azért lehetett az áruház, mert annak logója ugyanazokat a színeket használja, mint Ukrajna nemzeti lobogója.

A tűz három nappal azelőtt ütött ki Vilniusban 2024-ben, hogy Lengyelországban egy hasonló bevásárlóközpontban is tűz ütött ki. A lengyelországi esetről a hatóságok azt mondták, hogy gyanújuk szerint egy orosz szabotázskampány része volt.

Egy hétfői közlemény szerint a tavalyi incidens fő gyanúsítottja "orosz katonai és biztonsági szolgálatokkal" állt kapcsolatban, és fizetést fogadott el egy olyan terrorszervezet tagjaként, amely Litvániában és Lettországban is támadásokat tervezett. A hatóságok szerint az előzetes vizsgálati anyagokból származó adatok alapján feltételezhető, hogy az illető "az Orosz Föderáció katonai struktúráinak és biztonsági szolgálatainak érdekében egy terrorszervezetben" tevékenykedett.

A gyanúsított állítólag tavaly május 9-én időzített gyújtózsinórt helyezett el a boltban, amely a kijelölt éjszakán aktiválódott. Miután lefilmezte a gyújtogatást és elküldte a felvételt, az ügy gyanúsítottja megpróbálta eltüntetni a bűncselekmény nyomait, és Varsóba menekült. A lengyel fővárosba azért ment, mert ott vette át a feladat elvégzéséért járó fizettséget, ami egy BMW volt.

A külföldi állampolgár, aki a támadás idején még kiskorú volt, többször járt Lengyelországban és Litvániában, hogy információkat gyűjtsön és megtervezze a gyújtogatást. Az illetőt egy hasonló gyújtogatás felé tartóztatták le Rigában.

Oroszország tagadja, hogy ilyen jellegű támadásokat hajtana végre, és azt állítja, hogy a Nyugat oroszellenes hangulatot szít azzal, hogy minden incidens mögött Moszkvát sejti és Oroszországot okolja. Az orosz katonai hírszerzést (GRU) nem lehet elérni az ügyben.

Az ügyben folytatott eddigi vizsgálatok megállapították, hogy az IKEA-tűz több mint 20 fős közvetítő-láncolaton keresztül kapcsolódott az orosz katonai hírszerzéshez – mondta Arturas Urbelis, a litván főügyészség munkatársa.

„Ez magában foglalja a szervezőket és további közvetítőket az ügyben, amely láncolat legvégén az ügy elkövetőjénél lyukadunk ki. Ez egy többlépcsős, nagyon összetett rendszer” – mondta Urbelis újságíróknak.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
A cikk megosztása Kommentek

kapcsolódó cikkek

Litvánia segítséget kért a NATO-tól légvédelmének megerősítéséhez

Megtalálták az utolsó, litván mocsárban eltűnt amerikai katonát, a többiek holttestét azonosították

NATO-szakértő: Oroszország veszélyezteti Európa tenger alatti infrastruktúráját