A több országot átszelő vonatok esetében gyakran több mint öt fél megegyezésén múlik egy járat menetrendbe állítása.
Nehezíti a környezetkímélő éjszakai vonatok közlekedését az EU országai között az európai vasúti rendszer széttagoltsága. Ezt jelzi, hogy a Brüsszel és Velence között közlekedtetni tervezett European Sleeper nevű járatok elindítása előtt két nappal jelezte az olasz vasúttársaság, hogy nem tudja üzemeltetni a szerelvényeket az előzetesen egyeztetett feltételekkel.
A vasúti pálya használatához a legtöbb esetben az országok vasúttársaságainak fizetnek pályahasználati díjat a független vállalkozások járataik közlekedtetéséhez. A több országot átszelő vonatok esetében ez tehát gyakran több mint öt fél megegyezésén múlik.
Elmer van Buuren, az Európai Alvóvasút cég egyik társalapítója szerint nagy kihívás, hogy minden országban önálló pályarendszerek üzemelnek, esetenként nem csak eltérő anyagi feltételekkel, hanem egyéb különböző sajátosságokkal. Ezek koordinációját kell olyan tökéletesen elvégezni, hogy az utasok ebből egy egyszerűen használható menetrendet érzékeljek csupán, a lehető legrövidebb menetidőkkel. Mivel az éjszakai vonatokat gyakran félreállítják, azt is el kell érni, hogy ugyanolyan gyorsan mehessenek, mint a nappali expresszek, különben nem lesz versenyképes a szolgáltatás. És itt jön a harmadik kihívás: a kifizetődő vállalkozás megteremtése, ugyanis csak az hosszú életű, ami rentábilis.
Az országok közötti vasúti közlekedés már most komoly alternatívája a repülésnek, mert ahol gyorsan, 200-300 km/órás sebességgel haladnak a vonatok, belvárostól belvárosig viszik az utasokat. A kényelemnek ára van: egyelőre jóval drágább, mint a repülés, de a teljes foglalással közlekedő vonatok jelzik: környezetvédelmi szempontból megéri fejleszteni a vasúti közlekedést.