Észak-Korea nyomást gyakorolna az Egyesült Államokra a szankciók enyhítése érdekében, ehhez pedig jól jöhet néhány fotó egy urándúsító üzemben.
Észak-Korea nukleáris harci képességének megerősítésére szólított fel Kim Dzsongun, miközben meglátogatott egy nukleáris anyagot előállító bázist - számolt be a helyi média.
A tudósítás szerint az észak-koreai vezető a Nukleáris Fegyverek Intézetében is körülnézett. Azt nem közölték, hogy ezek a létesítmények hol találhatók, de a látogatásról készült fotók alapján Kim Dzsongun valószínűleg egy urándúsító létesítményben járt.
Az esemény jól mutatja, hogy az észak-koreaiak nyomást akarnak gyakorolni az Egyesült Államokra Donald Trump beiktatása után.
Az amerikai elnök a napokban a Fox News-nak adott interjúban azt mondta, hogy Kim Dzsongun "okos fickó", és "nem vallási fanatikus". Hozzátette, hajlandó újra tárgyalni vele a diplomácia felélesztése érdekében.
Sok elemző úgy látja, hogy az észak-koreai fegyverkezési lépések egy olyan stratégia részét képezik, amelynek célja, hogy az Egyesült Államok könnyítsen a Phenjant sújtó szankciókon.
2018-ban egy magas rangú dél-koreai tisztviselő azt nyilatkozta, hogy Észak-Korea már csaknem 60 nukleáris fegyvert gyártott, de egyes szakértők szerint ez a szám mára a 100-at is meghaladta.