A katonai szövetség tagjai továbbra sem költenek eleget ahhoz, hogy felkészüljenek egy jövőbeli, orosz fenyegetésre - fogalmazott a NATO főtitkára csütörtökön. Mark Rutte szerint Moszkva hosszú távú konfrontációra készül, ezért a NATO-tagoknak muszáj lesz emelniük a védelmi kiadásaikon.
Bő egy hónappal Donald Trump beiktatása előtt az Egyesült Államokban, Mark Rutte NATO-főtitkár csütörtöki beszédet tartott, amelyben aggodalmét fejezte ki a katonai szervezet tagállamainak védelmi költése kapcsán.
A főtitkár szerint Európa az elmúlt 50 év legbizonytalanabb geopolitikai helyzetében találhatja magát jövőre. "Oroszország hosszútávú konfrontációra készül Ukrajnával, és. velünk is" - fogalmazott.
Korábban a NATO-tagállamok megígérték, hogy GDP-jük legalább 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítják. Mark Rutte azonban csütörtökön arról beszélt, hogy mostmár sokkal többre lesz szükség ennél.
"A hidegháború ideje alatt a tagállamok GDP-jük több, mint 3 százalékát költötték védelemre. Ha most nem költünk többet együtt, hogy megelőzzük a háborút, később sokkal, sokkal, sokkal nagyobb árat fogunk fizetni" - mondta Mark Rutte.
Mark Rutte azt is kiemelte, hogy Oroszország gazdasága már háborús üzemmódban van, védelmi kiadása jövőre várhatóan az orosz állami költségvetés egyharmadát teheti ki. Ez a hidegháború óta a legmagasabb arányt jelentené.
Bár a NATO-tagállamok átlagos védelmi kiadása becslések eléri GDP-jük 2 százalékát, nem minden tag teljesíti ezt a célt.
Donald Trump főszereplő
Mark Rutte csütörtöki beszéde után a BBC-nek követően Donald Trump szerepéről is beszélt a védelmi kiadások témakörében megütött szigorúbb hangnem kapcsán.
„Donald Trump helyesen cselekedett, amikor első elnöki ciklusa alatt rákényszerített minket, hogy többet költsünk. Most lényegesen többet költünk, mint mielőtt ő lett volna az Egyesült Államok elnöke, szóval sikeresnek tekinthető korábbi stratégiája" - mondta a NATO-főtitkár.
Trump 2018-as "ultimátuma" kísértetiesen hasonlít arra a 2024-es kampánykijelentésére, amelyben azt állította: második elnöki ciklusa alatt az Egyesült Államok nem fogja megvédeni azokat a NATO-tagállamokat, amelyek nem költenek eleget védelmükre.
Mark Rutte már hat évvel korábban, Hollandia miniszterelnökeként is egyeztetett Donald Trumppal az európai országok védelmi költéseinek témakörében. Rutte már ekkor is dicsérte Trumpot, hogy az ő szavainak hatására növekednek az ilyen jellegű költések.
Szakértők szerint nem véletlen, hogy idén Mark Ruttét nevezték ki a NATO következő főtitkárának - diplomáciai képességei, és jó viszonya Donald Trumppal segíthet abban, hogy a következő amerikai elnök ne húzza ki az Egyesült Államok támogatását a NATO-tagállamok mögül.
Mark Rutte a BBC-nek csütörtöki beszédét "közvetlen kérésnek" nevezte az emberekhez.
„Közvetlenül az egy milliárd NATO-területen élő emberhez fordulok, különösen a kanadaiakhoz, és európaiakhoz, és arra kérem őket, hogy segítsenek nekem” – mondta a főtitkár.
„Jelezzék politikusaiknak, hogy egyetértenek velünk: igen, szükség van a több védelmi költésre, ami kevesebb pénzt jelent más területeket, de most muszáj erre fókuszálni. Ha ezt nem tesszük meg, négy-öt éven belül komoly bajban leszünk.” - tette hozzá Mark Rutte.