A 18 éves indiai sakkmester a szingapúri világbajnokság döntőjében a kínai Ding Lirent győzte le 7,5- 6,5 arányban. Ez volt az első alkalom a sportág történelmében, hogy a vb-döntőt két ázsiai sakkozó vívta. Gukesh győzelmével felért a sportág csúcsára: idén olimpiai és világbajnoki győztes lett.
Dommaraju Gukesh kihívóként érkezett Szingapúrba, de sakkvilágbajnokként távozott. Hosszú út vezetett idáig: idén áprilisban, Torontóban vívott meg egy világbajnokjelölti versenyt a sportág legjobbjaival szemben, ahol sikeresen kvalifikálta magát a világbajnoki döntőbe.
Ellenfele a 2023-as sakkvilágbajnokság győztese, Ding Liren volt, aki tavaly a norvég Magnus Carlsen 10 éven át tartó világbajnoki dominanciájának vetett véget. Igaz, ehhez az is kellett, hogy Carlsen visszalépjen a világbajnoki küzdelemtől, motivációhiányra hivatkozva.
A Gukesh és Ding közti, 14 meccses világbajnoki döntő 13 parti után döntetlenre állt: a felek mindössze 2-2 alkalommal tudtak győzni a másik ellen. A sakkvilágbajnokságon, ha 14 mérkőzés után nincs győztes, rövidített gondolkodási idejű rájátszások következnek.
Az utolsó mérkőzésen, amely kiegyenlítetten zajlott, Ding Liren hibát vétett 55. lépésében. Dommaraju Gukesh könyörtelenül kihasználta a ritka hibát, és három lépéssel később lezárta a 2,5 millió dolláros összdíjazású torna döntőjét.
Nem lehet elég korán kezdeni
Dommaraju Gukesh már 12 évesen és hét hónaposan nagymester lett. Mérkőzései után már ekkor is arról beszélt, hogy a világbajnoki címről álmodik. A gondolat 7 évesen fogalmazódott meg benne, miután élőben nézte meg Viswanathan Anand és Magnus Carlsen mérkőzését 2013-ban.
Habár a fiatal világbajnok esete elsőre ritkának hangzik, Indiában jelenleg 85 sakk-nagymester van, akiknek bő harmada még jogosítvánnyal sem rendelkezik. A fiatal sakkozók mögött felsorakozik a sakkszövetség, de az indiai kormány is támogatja az ország közel 30 ezer profi sakkozóját. India miniszterelnöke, Narendra Modi az elsők között gratulált Dommaraju Gukesh világbajnoki címéhez is.
Gukesh sikereiben fontos szerepet játszott szüleinek és iskolájának támogatása is, akik olyan környezetet teremtettek neki, amelyben már fiatalon el tudott utazni versenyekre. Az utazási költségek miatt Gukesh szülei szinte összes megtakarításukat fiuk karrierjébe fordították, amely rövid idő alatt meg is térült.
Az elmúlt három évben Dommaraju Gukesh sikert sikerre halmoz: a legutóbbi két sakkolimpián egyéni győzelmeket aratott, de vezetésével az indiai sakkválogatott is egyre jobb eredményeket ér el. 2022-ben, hazai pályán, Csennaiban még "csak" bronzérmet tudtak nyerni, azonban idén szeptemberben, Budapesten az indiai sakkválogatott már a dobogó első helyére állhatott.
Hogyan tovább?
Karrierjének csúcsa azonban egyértelműen mostani győzelme, amellyel a sportág történelmének 18. sakkvilágbajnoka lett. Gukesh, aki 2006 májusában született, ráadásul abszolút rekorder is lett korát tekintve: az eddigi legfiatalabb bajnok Garri Kaszparov volt, aki 22 évesen nyert, még 1985-ben.
Amikor Dommaraju Gukesh-t a világbajnoki döntő után következő céljairól kérdezték, egyértelmű választ adott: a világ legjobb sakkozójává szeretne válni, és megelőzni a világranglistán az első helyezett Magnus Carlsent. Azt a Carlsent, akit bő 10 évvel korábban Gukesh élőben látott játszani, és eldöntötte, hogy egy nap ő is a sportág legjobbjaihoz szeretne tartozni.