Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Egy DNS-teszt alapján kiderült: zsidó lehetett Kolumbusz Kristóf

A partraszállás
A partraszállás Szerzői jogok  STR/AP
Szerzői jogok STR/AP
Írta: Ferenc SzéF & Euronews/ÁG
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztása Kommentek
A cikk megosztása Close Button
Másolja a cikk videójának embed-kódját Copy to clipboard Copied

Hitték portugálnak, görögnek, skótnak, de a genetikusok szerint spanyol szefárd zsidó lehetett.

A bejelentést a történelmi napon, október 12-én tették, amikor Kolumbusz partra szállt a Bahamákon

HIRDETÉS

Számos ország kutatói régóta vitatkoznak a történelmi alak eredetéről és végső temetkezési helyéről. Kolumbusz a Katolikus Királyok, azaz I. Kasztíliai Izabella és II. Aragóniai Ferdinánd pártfogásával indult Nyugatra, eredetileg az Indiába vezető rövidebb út megtalálásának céljával. 1492-ben ért először partot három hajójával az első amerikai kontinensen, megnyitva ezzel az újkori időszámítást és a világméretű gyarmatosítást.

22 éves szívós kutató munka folyt

Az új felismerés szerint egyik korábbi elmélet sem volt helyes Kolumbusz származásáról. Sok történész már korábban megkérdőjelezte, hogy Kolumbusz valóban az itáliai Genovából származott volna, és a feltevések a görögöktől a baszkokig, portugálokig vagy britekig terjedtek.

A rejtély megfejtésére spanyol kutatók végeztek el egy 22 éves nyomozást Miguel Lorente igazságügyi orvosszakértő vezetésével. A vizsgálat alapját a sevillai katedrálisban őrzött földi maradványok apró mintái szolgáltatták.

A kutatók összehasonlították a biológiai nyomokat a nagy felfedező ismert rokonainak és leszármazottak eredményeivel. Megállapításaikat a spanyol közszolgálati TVE szombati műsorában ismertették a „Kolumbus DNS: Az igazi eredet” című dokumentumfilmben.

„Genetikai mintánk van Kolumbusz Kristóftól, ami több rétegű és elegendő. Van DNS-ünk Hernando Colontól, a fiától is" - mondta Lorente a műsorban. A kutatásvezető szerint Hernando Y (férfi) kromoszómájában és mitokondriális DNS-ében (az anyai részben) találtak olyan tulajdonságokat, amelyek kompatibilisek a zsidó származással és géntartománnyal.

Kolumbusz első partraszállása
Kolumbusz első partraszállása Heritage Art

A Katolikus Királyok idején mintegy 300,000 zsidó élt Hispániában, mielőtt kötelezték őket és a muszlimokat, hogy térjenek át katolikus hitre, vagy hagyják el az országot. A Spanyolországban rendkívül erős és befolyásos Szent Inkvizíció sok embert megölt, akikről kiderült, hogy zsidó származásúak vagy titokban megtartották és gyakorolták a vallásukat.

A menekülő hispániai zsidók a világ több szegletében kerestek menedéket, de főleg Európában. Maga a 'szefárd' szó a Sefaradból ered, ami héberül Spanyolországot jelent. Izraelben a mai napig szefárdoknak nevezik a nem helyben született vagy leszármazott zsidókat.

A vezető orvosszakértő 25 lehetséges helyszínt vizsgált meg Európában, de Kolumbusz pontos születési helyének kiderítése már meghaladta a kutatás kereteit. Lorente szerint egyelőre csak azt lehet biztosra venni, hogy Kolumbusz Nyugat-Európában látta meg a napvilágot. A legvalószerűbb helyszínnek Britannia, Németalföld vagy Észak-Németország mutatkozik, ahol a zsidóüldözés nem volt olyan heves, mint Európa más vidékein.

Lorente szerint vizsgálataik megerősítették az elméleteket arról is, hogy a sevillai katedrálisban lévő maradványok valóban Kolumbusztól származnak.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
A cikk megosztása Kommentek

kapcsolódó cikkek

Kolumbusz feje lehullott Minneapolisban

Ledöntöttek egy Kolumbusz Kristóf szobrot Los Angelesben

Mentőmellényt kapott Kolumbusz Kristóf szobra