Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Hamenei már nem bújkál, Izrael ellen úszított a pénteki imán Teheránban

Ali Hamenei ajatollah a pénteki imán Teheránban 2024. október 4-én
Ali Hamenei ajatollah a pénteki imán Teheránban 2024. október 4-én Szerzői jogok  AP/AP
Szerzői jogok AP/AP
Írta: Euronews/FA
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button
Másolja a cikk videójának embed-kódját Copy to clipboard Hivatkozás másolva!

Irán legnagyobb hatalmú vezetője, Ali Hamenei ajatollah hosszan becsmérelte a zsidó államot, és közölte, hogy "szükség esetén" újabb támadásra számíthat

Megjelent a nyilvánosság előtt, és lelkesítő beszédet mondott Irán legfőbb vallási vezetője, akinek hollétéről azóta nem volt információ, hogy az izraeli hadsereg végzett a perzsa állam legfőbb térségi szövetségesének, a libanoni Hezbollahnak a vezérével Bejrútban.

Hamenei ajatollah úgy fogalmazott, hogy a Forradalmi Gárda rakétatámadása a minimum volt, amit a cionista rezsim megérdemel elképesztő bűntetteiért. Szó szerint ezt mondta, és tovább becsmérelte a zsidó államot, amely szerinte "vámpír, vérfarkas rezsim" és "Amerika veszett kutyája a térségben". Így beszélt a pénteki imára összegyűlt hatalmas tömeg előtt Irán legnagyobb hatalmú vezetője Teheránban.

Azt is hozzátette, hogy szükség esetén Irán újabb csapást fog mérni Izraelre, és arra kérte a környező arab államokat, hogy kövessék Irán példáját.

Szíria felé már kockázatos menekülni Libanonból

Eközben az izraeli hadsereg, amelynek légiereje péntekre virradóra is bombázta a libanoni fővárost, állítólag elvágta az utat Libanon Szíriával közös határának legjelentősebb átkelője felé.

Helyi jelentések szerint tűz alatt van az az út, amelyen tízezrek menekülnek a harcok elől Szíriába azóta, hogy a Hezbollah elkezdte rakétákkal lőni Izraelt, és gyakorlatilag háború lett a már egy éve folyamatos határmenti incidensekből.

Ciszjordániában tüntetők tiltakoztak pénteken, amiért az izraeli hadsereg légi csapást mért egy menekülttáborra. A támadásnak 18 halálos áldozata van, az IDF állítása szerint köztük van a Hamász egyik parancsnoka is.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Az USA ellenzi, hogy Izrael iráni nukleáris létesítményeket támadjon

Egymást lesik az iráni biztonságiak, félve az izraeli kémek beszivárgásától

2000 rakétát indítana egyszerre Irán egy Izrael elleni háborúban