Ismert sportolók és művészek is sakkoztak a Nemzeti Galériában.
Mozdulni is alig lehetett a Nemzeti Galériában a Világsakkfesztivál első napján, ahol az egyetemes sakktörténet legjobb női játékosa, az alapító Polgár Judit és nővérei, az egyéni női világbajnok Zsuzsa, valamint a testvéreivel és Mádl Ildikóval együtt csapatban kétszeres sakkolimpiai bajnok Zsófia inspirálták a jelenlévőket – köztük nagyon sok gyereket – a sakk szeretetére.
Amint azt a női világranglistát 1989 és 2015 között megszakítás nélkül 26 évig vezető Polgár Judit még a rendezvény előtt mondta, azért választotta az idei, jubileumi 10. Világsakkfesztivál központi témájának az inspirációt, mert a látogatók és az előadók korábbi visszajelzései alapján ez a fesztivál az év leginspirálóbb eseménye, ahová szeretnek újra meg újra visszatérni, ami őt is inspirálja.
A többszörös női sakk-Oscar-díjas, az évszázad női játékosának is megválasztott Judit 8 közösséggel – köztük a Dr. Kamuti Jenőt, Schmitt Pált és Vaskuti Istvánt felvonultató sportlegendák, illetve a Lukács Sándort, Horváth Charlie-t és Eszenyi Enikőt is a soraiban tudó művészek csapatával – vívott online is követhető közösségi szimultánt, valamint nővéreivel közös könyvdedikálást is tartott, illetve számos egyéb sakkrelikviára adtak autogramot a rajongóknak.
Amint azt a női egyéni világbajnoki címét 1996-ban szerző, a hagyományos sakk mellett, rapid- és villámsakkban is világbajnok, az Egyesült Államokban élő Zsuzsa elmondta, évente néhányszor, általában Budapesten találkoznak egymással, sakkozni olyankor nem szoktak. Bár a játéktól már húsz éve visszavonult, a napjai egyáltalán nem unalmasak.
A könyvkiadáson a régóta Izraelben élő, festőnek sem utolsó Zsófia nemrégiben esett túl. Rendhagyó kiadványában a legjobb játszmái és a legkedvesebb sakktémájú festményei szerepelnek.
A nővérek édesapja, Polgár László az általa megalkotott csillagsakkot népszerűsítette, amely szerinte érdekesebb és izgalmasabb, mert a lépésvariációk száma körülbelül tízszerese a hagyományos sakkénak. A fesztivál fővédnöke Rubik Ernő egy kérdésre válaszolva azt mondta, a sakk és a Bűvös (vagy Rubik-) kocka közötti hasonlóság, hogy mindkettőt fejben játsszák, és a bábukat valamint a kockát is kézzel mozgatják.
A Világsakkfesztivál csütörtökön a 4. Sakk az oktatásban konferenciával folytatódik, a kétnapos program pedig a BOK Csarnokban zárul, ahol Polgár Judit és sakk alapítványa workshopokkal, játékokkal, fotókiállítással várja a látogatókat.