A 2013-as rekord nem fog megdőlni, de akkor is rengeteg település kerülhet veszélybe Északnyugat-Magyarországon. A Lajtán már most rekord közelében van a vízszint. Budapesten 10 napig is tarthat a tetőzés.
Folyamatosan töltik a homokzsákokat a Szigetköztől egészen Budapestig. A legkritikusabb részeken mobilgátakat telepítenek, például Visegrádon és Szentendrén.
Hétvége óta tart a felkészülés az Ausztria felől érkező rekord közeli árvízre. Szombatig várhatóan minden nap bő egy méterrel fog emelkedni a Duna vízszintje, ami az oldalfolyókat is nagyban érinti, ezért sokfelé a legmagasabb fokozatra emelték az árvízriasztást.
Vámosszabadinál le kellett zárni a határátkelőt, a vonatok pedig nem közlekednek Hegyeshalom és Bécs között.
Több mint 12 ezer katonát vezényeltek a gátakra, de dolgoznak tűzoltók és rengeteg civil is a védekezésben, amely csak most kezdődik. Budapesten a hét második felében fog tetőzni az árhullám, és a vízügy becslése szerint mintegy 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as rekordévben.
A Parlamentnél már becsukták az árvízvédelmi kapukat, este lezárják a rakpartokat és a Margit-szigetet, valamint a 2-es villamos forgalmát is korlátozzák.
Az ország minden pontjáról érkeznek önkéntesek és munkagépek az árvíz sújtotta területekre. Szigetmonostoron 1000 tonna kővel erősítették meg a partfalat, Pilismarótra lánctalpas kétéltűeket vezényeltek és mindenfelé katonai helikopterek járőröznek.
Orbán Viktor többször is azt nyilatkozta: nem lesz könnyű, de ha a 2013-as árvízzel megbirkóztak, akkor a mostanival is meg fognak. A miniszterelnök minden külföldi programját lemondta, köztük egy strabourgi európai parlamenti vitát is, amely a magyar elnökséghez kapcsolódik.