Jared Isaacman milliárdos a SpaceX magán űrvállalat Crew Dragon űrkapszulájával indult a misszióra.
Az űrhajózás történetének első sikeres kereskedelmi űrsétáját hajtotta végre a
SpaceX magán űrvállalat Crew Dragon űrkapszulájának kapitánya, a milliárdos Jared Isaacman és Sarah Gillis, a legénység egyik tagja a Földtől mintegy 700 kilométeres magasságban.
A Polaris Dawn küldetés legénysége kedden hajnalban indult a Cape Canaveral űrkikötőből az ötnapos űrutazásra, amelynek egyik fontos célja az újonnan fejlesztett űrruhák kipróbálása volt az űrkabinon kívül.
Az űrséta nem csak azért volt rendhagyó, mert nem hivatásos asztronauták hajtották végre, hanem azért is, mert a legénységet szállító űrhajón nem kapott helyet a más űrjárműveken megszokott légzsilip. Így az űrséta alatt a hajó teljes legénysége és a jármű összes belső műszere vákuum-körülményeknek volt kitéve.
Isaacman mászott ki elsőként. Az űrsétát a fedélzeti és a kapszulán kívüli kamerák élőben közvetítették.
"Otthon mindannyiunknak rengeteg a dolga. De innen nézve ez egy tökéletes világnak tűnik" - mondta Isaacman a Földre tekintve.
Pár perc kint töltött idő után a kabinba visszatérő Isaacmant Sarah Gillis, a SpaceX
mérnöke váltotta fel. A két űrhajós 3,6 méteres vezetékkel kapcsolódott az űrkapszulához, de egyikük sem távolodott el tőle, kezüket a kabin kijáratához rögzített kapaszkodókon tartották.
A legénység két másik tagja, Scott Poteet, az amerikai légierő egykori pilótája és Anna Menon, a SpaceX mérnöke az űrséta alatt a helyükhöz rögzítve maradtak.
A 41 éves Isaacman nem kívánta nyilvánosságra hozni, hogy mekkora összeggel támogatta a repülést. A milliárdos három tervezett űrrepülése közül a Polaris Dawn az első, de 2021-ben már részt vett a SpaceX első magánrepülésén is.
A világon elsőként a szovjet Alekszej Leonov tett űrsétát 1965-ben. Isaacmanék előtt összesen 12 ország 263 űrhajósa hajtott végre űrsétát.