NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Fegyveres csoportok tagjait ölte meg az izraeli hadsereg Ciszjordániában

Legalább 10 fegyverest megöltek
Legalább 10 fegyverest megöltek Szerzői jogok AP Photo/Majdi Mohammed
Szerzői jogok AP Photo/Majdi Mohammed
Írta: Nóra Shenouda
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Legkevesebb 10 palesztin fegyverest megölt az izraeli hadsereg (IDF) Ciszjordánia északi részén egy szerda hajnali rajtaütésben.

HIRDETÉS

A hadsereg szóvivője közölte: az IDF erői a terrorizmus elleni hadművelet részeként jártak el Dzseninben és Túl-Karmban. Hozzátette: öt palesztin fegyverest öltek meg egy légicsapásban a Túl-Karm melletti Nur as-Samsz menekülttáborban. Egyikük, Dzsabril Raszan Dzsabril a tavaly novemberi túszalku részeként hagyhatta el izraeli börtönét.

Izrael szerint szükség van a rajtaütésekre, hogy ezzel felszámolják a Hamász és más terrorszervezetek ciszjordániai csoportjait, és megakadályozzák az izraeliek elleni akciókat.

Israel Katz külügyminiszter az X-en közzétett bejegyzésében azt állította, hogy Irán keleti terrorista frontot próbál létrehozni Izrael ellen Ciszjordániában.

Dzsenin kormányzója, Kamal Abu al-Rub azt mondta, hogy az izraeli erők körülvették a várost, elzárták a ki- és belépési pontokat, valamint átvizsgálják a kórházakba belépő betegeket, és feldúlták az al-Farah menekülttábort.

Mindeközben az Európai Tanács elnöke, Charles Michel a nemzetközi jog tiszteletben tartására szólított fel Gázában és Ciszjordániában, amikor a regionális médiának nyilatkozott dohai látogatásán.

Megerősítette, hogy az EU támogatja a gázai tűzszünetet, és hangsúlyozta, hogy az Unió aktívan együttműködik a térség országaival a cél eléréséért.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Rátámadtak egy palesztin falura izraeli telepesek Ciszjordániában

Szélsőséges telepesek gyújtogattak Ciszjordániában, egy palesztint lelőttek

A szerdai izraeli légitámadásoknak főleg nők és gyerekek estek áldozatul, ezt közölte a Hamász