NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Az indiai miniszterelnök a fekete talárok betiltásával is harcol a brit gyarmati örökség ellen

Diplomaosztó ünnepség Indiában
Diplomaosztó ünnepség Indiában Szerzői jogok Ajit Solanki/AP
Szerzői jogok Ajit Solanki/AP
Írta: Nóra Shenouda
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Betiltotta a fekete talárt és a talársapkát az állami fenntartású orvosi egyetemek diplomaosztó ünnepségein az indiai kormány, mondván, azok a brit gyarmati örökség részei.

HIRDETÉS

Az egészségügyi minisztérium elrendelte: olyan ruhákkal kell ezeket helyettesíteni, amelyek a helyi tradíciókat tükrözik, ezzel megfelelő indiai öltözéket alkotva - írja a Times.

"Ezt az öltözéket a britek vezették be a kolóniáikon" - áll a minisztérium levelében, amelyet az orvosi egyetemeknek küldtek ki. "Ez a szokás egy gyarmati örökség, amelyet meg kell változtatni."

India folyamatosan próbálja felszámolni a brit gyarmati korszakra emlékeztető jelképeket és szokásokat. A nacionalista miniszterelnök, Narendra Modi több nyilvános beszédében is emlegette, hogy szerinte szükséges lenne levetni a brit "Raj", vagyis a gyarmati időszak emlékét, mondván: az abból az időből származó szokások mentális rabszolgaságot jelentenek, egyben kudarcot a saját indiai kultúra büszke felvállalásában.

“A fejlett India célja, hogy a gyarmati felfogás minden nyomát eltöröljük, és legyünk büszkék a saját gyökereinkre, egységünkre és kötelességtudatunkra" - mondta Modi egy beszédében.

A brit korona 1858 és 1947 között tartotta uralma alatt Indiát.

Vannak fontosabb problémák is az indiai egészségügyben, mint a diplomaosztó ruházat

A minisztérium levele nem a legjobb pillanatban érkezett egy radiológus szakember, Suvrankar Datta szerint, aki a Rezidens Orvosok Szövetségének alelnöke Delhiben.

Emlékezetes, hogy augusztus elején megerőszakoltak és megöltek egy rezidens orvost abban a kalkuttai kórházban, ahol dolgozott.

Datta a Times-nak azt mondta: azt várták, hogy az egészségügyi minisztérium új irányelvekről értesíti őket, amelyek az orvosok védelméről szólnak. “Itt várjuk a komoly intézkedések bejelentését, és azt, hogy a kollégámnak igazságot szolgáltassanak, erre kapunk egy levelet a diplomaosztón használt ruházatról. Ez most aligha prioritás és várhattak volna vele egy későbbi időpontig."

A brit Raj eltörlése

A Modi-kormány egy ideje már igyekszik a brit uralom nyomait eltüntetni az országból: utcákat neveznek újra, a hadsereg új egyenruhákat kap, felülvizsgálják a címerek használatát, és az épületek, valamint hadtestek is új nevet kapnak. Sokan megkérdőjelezték a katonaság körében megült vacsorák végén a skót dudaszó szükségességét is.

Újoncok az indiai hadseregben
Újoncok az indiai hadseregben Dar Yasin/Copyright 2023 The AP. All rights reserved.

Érdekesség, hogy egy másik volt brit gyarmaton, Szudánban a mai napig része a hadseregnek a skót dudás egység.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Indiában Narendra Modi miniszterelnök pártja nyerte a parlamenti választást

Indiai választások: Narendra Modi győzelme valószínű

Lövöldözések és szavazógép-rombolás: kaotikusan zajlik a történelem legnagyobb választása Indiában