NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Egyre nyugtalanabbak a republikánusok Trump kampánya miatt

A volt elnök kampányol a Montana állambeli Bozeman-ben
A volt elnök kampányol a Montana állambeli Bozeman-ben Szerzői jogok AP Photo/Rick Bowmer
Szerzői jogok AP Photo/Rick Bowmer
Írta: SL
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Saját párttársai kezdik nyomás alá helyezni az esetleges bukásról hallani sem akaró exelnököt. Egykori riválisa, Nikki Haley is bírálta Trump kampányát, mondván, sehová nem vezet a Kamala Harisszel szembeni személyeskedő hadjárat.

HIRDETÉS

A választást nem lehet megnyerni azzal, hogy a demokrata jelölt, Kamala Harris származásáról beszélünk, vagy arról, hogy a hivatalban lévő alelnök "buta" - mondta Haley (volt elnökjelölt-aspiráns, Trump korábbi ENSZ-nagykövete) a Fox News televíziós csatornán. "Az amerikaiak okos emberek. Kezeljétek őket úgy, mint az okos embereket" - jelentette ki.

Amióta Harris lett a riválisa, Trump többször is unintelligensnek nevezte, megkérdőjelezte a bőrszínét és a származását. (Harris egy fekete jamaikai férfi lánya, édesanyja indiai származású.)

A kampány során Harris nemrég átvette a vezetést, több kulcsfontosságú "csatatérállamban" ő vezet, Trump pedig defenzívába vonult, és személyeskedő kampányt folytat. Haley ezért "jelentős változásra" szólította fel pártját.

A republikánusoknak szerinte fel kell hagyniuk a Harris miatti "nyavalygással", inkább érdemi vitát kéne kezdeményezniük Harrisszel gazdasági kérdésekről, "arról, hogy adót akar emelni". Sürgette azt is, hogy a kizárólagos törzsszavazókra való fókuszálás helyett a párt küzdjön "a külvárosi nőkért, az egyetemi végzettségű szavazókért, a függetlenekért, a mérsékelt republikánusokért és a konzervatív demokratákért".

A gyengének tűnő Trump-kampány a volt elnök párton belüli ellenfeleit is aggasztja, éspedig azért, mert úgy látják: ha Trump megkérdőjelezi Harris legitimitását, az előrevetítheti, hogy nem fogja elismerni a novemberi választás eredményét - mint tette emlékezetes módon legutóbb.

"Egy dolgot biztosan tudunk: Trump soha nem veszíthet. Ha tehát 2024-ben nem őt hirdetik ki győztesnek, mint 2020-ban, az csak azért lehet, mert megint igazságtalanul bántak vele, megint ellopták a választást" - mondta John Bolton, Trump korábbi nemzetbiztonsági tanácsadója, azóta a volt elnök éles hangú kritikusa nemrég a CNN-nek.

Az X tulajdonosával, Elon Muskkal folytatott hétfő esti beszélgetésben Trump kijelentette, hogy Harris felemelkedése "átverés", és azzal vádolta a demokratákat, hogy rákényszerítették Bidenre a távozást a 2024-es versenyből. Múlt heti sajtótájékoztatóján pedig kijelentette, hogy Biden lecserélése Harrisre "valójában alkotmányellenesnek tűnik számomra. Talán nem az."

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kamala Harris három fontos "csatatérállamban" is vezet Donald Trump előtt

Trump szélsőséges bizalmasa szerint a migránsok nemcsak háziállatokat, de embereket is esznek

Trump nem akar több vitát