NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Rengeteg kínai és indiai, de öt magyar név is szerepel a dollármilliárdosok frissített listáján

Aranyrudak egy New York-i kiállításon
Aranyrudak egy New York-i kiállításon Szerzői jogok AP Photo/Seth Wenig
Szerzői jogok AP Photo/Seth Wenig
Írta: Németh Árpád
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ismét gyarapodott a dollármilliárdosok sora, számuk a világban csaknem 2800-ra nőtt. A listán öt magyar név szerepel (Mészáros Lőrinc az első), közülük kettő új a listán. A milliárdosokat egyesek „politikai hibának” tartják, mások szerint sokat köszönhet nekik az emberiség.

HIRDETÉS

Az egy milliárd bődületesen nagy szám. Hogy elképzelésünk legyen a léptékről: egymillió másodperc 11 napnak felel meg, egymilliárd pedig 32 évnek.

A világ 8,1 milliárd lakosa közül csupán 2781 mondhatja magát milliárdosnak – dollárban. A kivételezettek klubjába lépett be az idén Taylor Swift. Ő az első zenész, aki kizárólag dalszerzéssel és előadással keresett 1,1 milliárdot.

Taylor Swift falfestményét a londoni polgármester állíttatta ki az Eras-koncert előtt, 2024 júniusában
Taylor Swift falfestményét a londoni polgármester állíttatta ki az Eras-koncert előtt, 2024 júniusábanPhoto by Scott A Garfitt/Invision/AP

Taylor Swift szülei – gondos tervezés után – megszokott családi életüket adták fel, és Pennsylvaniából tudatosan Nashville mellé költöztek. Azért nem közvetlenül Tennessee és zene fővárosnak számító Nashville-be, hogy az akkor 14 éves, már befutottnak számító Taylort ne tegyék ki a gerjedő népszerűség kockázatának.

Az állhatatos szülő egyengette a világ egyik legjobb kosarazójának, Michael Jordannek a karrierjét is. Édesanyja, Deloris Jordan vette rá arra, hogy „legalább hallgassa meg a Nike ajánlatát”, mielőtt elkötelezné magát a rivális Adidas mellett. A feltörekvő amerikai sportszergyár az 1984-es olimpiai esztendőben kétmillió dollárt szánt sportolók szponzorálására, de engedett a nyomásnak, és a teljes összeget a kosarazónak ajánlotta fel – aki az első tárgyalásra el sem akart menni.

A többi már történelem: az Air Jordanok megjelenése után a bevétel 5 százaléka már őt illette meg, és persze az „ugró emberről” mintázták a termékvonal logóját.

A Michael Jordanről mintázott logó a portlandi Niketownban, 2005-ben
A Michael Jordanről mintázott logó a portlandi Niketownban, 2005-benAP Photo/Rick Bowmer

Michael Jordan volt az első sportoló a dollármilliárdosok körében. A 61 éves volt játékos vagyonát már 3,2 milliárdra becsülik annak ellenére, hogy édesanyja rendszeresen és folyamatosan jótékonykodott – nem is kis összeggel.

A liliomtipró

Taylor Swifttől és Michael Jordantől eltérően Jerry Seinfeld még egy ölelést sem kapott az apjától. Ez annyira mély nyomott hagyott az életében, hogy az önéletrajzi ihletésű szitkomok karaktereinek elemi szabálya volt a „nincs ölelés, sem tanulás”.

Édesapja, Kálmán, Magyarországról származott. A második világháború idején, az amerikai seregben szolgált a Csendes-óceánon, és szorgalmasan lejegyezte az ott hallott vicceket. Anyai dédnagyanyja ugyanakkor a Dajan család tagja volt, aki őseit a bibliai Dávid királyig vezette vissza.

Jerry Seinfeld azonban pályafutása felívelésekor nem a felmenőivel tett szert hírnévre, hanem „liliomtiprással”. Néhány nappal a 38. születésnapja után ismerkedett meg a New York-i Central Parkban Shoshanna Lonsteinnel, aki egy rövid beszélgetés után boldogan adta meg telefonszámát.

Jerry Seinfeld és Shoshanna Lonstein, 1994-ben
Jerry Seinfeld és Shoshanna Lonstein, 1994-benAP Photo/Amy Sancetta

A korkülönbség, kivált pedig az a tény, hogy Shoshanna Lonstein megismerkedésük idején középiskolába járt, és még a tizennyolcadik életévét sem töltötte be, nagy figyelmet kapott Amerikában. Később egyébként még öt évig jártak. „Shoshanna egy élő személy, nem pedig egy életkor” – ezzel védekezett a férfi a nyilvánosság előtt.

Mindenesetre Jerry Seinfeld az első komikus, aki az idén bekerült a dollármilliárdosok előkelő klubjába.

A kommunista pantomimművész

A legtöbb milliárdos, 813, amerikai; a kínaiak – Hongkonggal együtt – 473-an vannak, 200 milliárdos pedig indiai.

Ez utóbbiak egyike Mukes Ambani, aki 113 milliárdjával egyben Ázsia leggazdagabb üzletembere – pedig szüleivel a hetvenes évekig egy szerény, kétszobás lakásban élt, Mumbaiban. A többi között a jeles Stanford Egyetemre is járt, de 1980-ban apja hazaparancsolta, hogy segítsen a kis, de fejlődőképes családi vállalkozás, a kommunikációs és informatikai technológiát fejlesztő Reliance Industries felvirágoztatásában. A cégnek tavaly 390 ezer alkalmazottja volt.

Sokan az évszázad esküvőjének tartják legkisebb fiának esküvőjét. Anant Ambani és Radika Merchant július derekán kötött házasságot hírességek tömegének jelenlétében.

Maria Bianchi egészen hétköznapi neve – magyarul Fehér Mária – sokak számára valószínűleg semmit sem jelent. Az apja fűnyírókkal foglalkozott, az anyja, Luisa Prada azonban a luxuscikkeket forgalmazó Prada fivérek elnevezésű céget örökölte, és 1958-ban átvette a vállalat irányítását. Mariát hidegen hagyta a divat. Politológiából doktorált a Milánói Egyetemen, ideológiai értelemben pedig a feminizmus és a baloldal felé sodródott. Az Olasz Kommunista Párt tagjaként szórólapokat terjesztett tüntetéseken, miközben öt évig pantomimet gyakorolt a milánói Teatro Piccolóban.

HIRDETÉS

A Prada családi vállalkozáshoz 1970-ben csatlakozott, a nevét pedig Miuccia Pradára változtatta. A keresztnév jelentése: a tengerről származó.

A divatház neve mára fogalommá vált. Még az ördög is Pradát viselt a sikeres filmben, amelynek házsártos főhősét sokak szerint Anna Wintourról, a Vogue befolyásos szerkesztőjéről mintáztak.

Miuccia Prada és Anna Wintour egy milánói divatbemutatón, 2012-ben
Miuccia Prada és Anna Wintour egy milánói divatbemutatón, 2012-benAP Photo/Luca Bruno

Egy milánói divatbemutatón Miuccia Pradát és Anna Wintourt együtt fényképezték le, a fotón azonban Wintour talán azért nem ismerhető fel, mert nem viselte ikonikusnak számító, elmaradhatatlan sötét napszemüvegét.

Miuccia Prada vagyonát nem mellesleg 5,7 milliárdra becsülik.

HIRDETÉS

A jótevők

„Nem segíthetek a szegényeken, ha magam is az vagyok. De meggazdagodtam, és visszaadtam. Ezzel mindenki nyer” – szövegelte a rapper Jay-Z a Moment of Clarity című dalában, bár a fogadalmához nem tartotta magát annak ellenére, hogy a vagyonát 2,5 milliárdra becsülik.

Jay-Z 2016-ban egy Hillary Clinton elnökjelöltet támogató koncerten lépett fel, Clevelandben
Jay-Z 2016-ban egy Hillary Clinton elnökjelöltet támogató koncerten lépett fel, ClevelandbenAP Photo/Matt Rourke

Tőle eltérően Bill Gates és Warren Buffett létrehozta a Giving Pledge alapítványt, amelynek mottója, hogy a világ leggazdagabbjai vagyonuk tetemes részét „jótékony célokra fordítják”.

Tisztában vannak azzal, hogy sikerük talán a szerencsén is múlott.

A Microsoft alapító Bill Gates például a hatvanas években az Egyesült Államok azon kevés iskoláinak az egyikébe tanult, ahol már akkor volt számítógép. A barbadosi születésű Rihannát véletlenül hallotta egy lemezproducer, aki történetesen a festői szigeten nyaralt. Az énekesnőnek ma 1,4 milliárdja van.

HIRDETÉS
Rihanna a tavalyi Super Bowl döntőjének szünetében énekelt az arizonia Glendale-ben
Rihanna a tavalyi Super Bowl döntőjének szünetében énekelt az arizonia Glendale-benAP Photo/Matt Slocum

A Google alapítói a keresőmotor egyik korai verzióját egymillió dollárért próbálták eladni, de nem találtak vevőt. A cég ma 2300 milliárd dollárt ér, a kevésbé gazdag Sergey Brin társalapító személyes vagyonát 134 milliárdra becsülik. Az összeg nagyjából megfelel a 37 millió lakosú Marokkó éves GDP-jének.

India első női milliárdosa Kiran Mazumdar-Shaw, aki apja nyomdokaiba lépve gyakornokként egy serfőzdében kezdte pályafutását, majd átnyergelt a gyógyszergyártásra. Az általa alapított Biocon ma Ázsia legnagyobb inzulingyártója. A 71 éves nő vagyona meghaladja a 3,2 milliárdot.

Kiran Mazumdar Shaw (j) and Founder, Infosys Foundation, Sudha Murty (b), az Infosys alapítvány vezetője, történetesen Rishi Sunak anyósa
Kiran Mazumdar Shaw (j) and Founder, Infosys Foundation, Sudha Murty (b), az Infosys alapítvány vezetője, történetesen Rishi Sunak anyósaAP Photo/Aijaz Rahi

Határtalan szerencséje volt az Alibaba társalapítójának. Pályafutása kezdetén bontakozott ki az e-kereskedelem, amit a kínai tömeges jólét csak felfuttatott. Jack Ma 31 milliárdjával bekerült a világ ötven leggazdagabb embere közé.

A Forbes és a Bloomberg listáját toronymagasan Elon Musk vezeti 240, illetve 230 milliárd dollárra becsült vagyonával, ami már meghaladja a 212 milliárdos éves magyar GDP-t.

HIRDETÉS

A leggazdagabbak és a legszegényebbek

A világ nyolcvanegy leggazdagabb emberének – beférnének egy buszba – ma több pénze van, mint a Föld legszegényebb négymilliárd lakosának.

A járvány csak rontott az arányokon.

A világ tíz legtehetősebbje megduplázta vagyonát a pandémia alatt, miközben az emberiség 99 százaléka rosszabbul él, mint a járvány előtt – erre figyelmeztetett egy brit jótékonysági szervezet.

Az Oxfam szerint a legszegényebbek nyomorúsága naponta 21 ezer ember halálát okozta.

HIRDETÉS

Az egyenlőtlenségről szóló 2023-as jelentésében az Oxfam arra a következtetésre jutott, hogy „minden milliárdos politikai hiba”. A bőségben élő milliárdosok létezése és rekordnyereségük –miközben az emberek zöme megszorításokkal, szegénységgel és megélhetési válsággal szembesült – a civil szervezet szerint annak a bizonyítéka, hogy a meglévő gazdasági rendszer nem az emberiség javát szolgálja.

A 18 éves Antoine Jashe a 2015-ös haiti földrengés egyik túlélője
A 18 éves Antoine Jashe a 2015-ös haiti földrengés egyik túlélőjeAP Photo/Rebecca Blackwell

A leggazdagabbak vagyonának megadóztatását szorgalmazta az Oxfam vezérigazgatója. Gabriela Bucher szerint így lehetne pénzt teremteni például a nincstelenek elemi egészségügyi ellátására.

A bevétel helyett a vagyon megadóztatását indítványozta Elizabeth Warren demokrata szenátor, aki szerint 50 millió dollár felett 2, egymilliárd dollár felett évi 3 százalékos vagyonadót kellene fizetni.

Az innovátorok

Mások ezzel szemben azzal érvelnek, hogy a pénz olyan alkotásokra és innovációkra ösztönöznek, amelyek milliók életét könnyítik meg, sőt egyenesen jobbítják.

HIRDETÉS

Több milliárdos kell, nem kevesebb – állítja Michael Strain amerikai közgazdász, aki egy Nobel-díjasra hivatkozik. William Nordhaus ugyanis kiszámította, hogy a technológiai innovációkból származó bevételnek csupán 2 százaléka üti az ötletgazda markát, a fennmaradó részt pedig a társadalom hasznosítja.

Bill Gates és Warren Buffett a Fox rendezvényén, 2013-ban
Bill Gates és Warren Buffett a Fox rendezvényén, 2013-banAP Photo/Nati Harnik

„Önerőből talpra állt újítók, akik megváltoztatták az életvitelünket” – ezt állítja Strain a milliárdosokról, példaként pedig Bill Gatest (151 milliárd) és Steve Ballmert (137 milliárd) említi, akik forradalmasították a személyi számítástechnikát; a legendás befektetőt, Warren Buffettet (130 milliárd) és Jeff Bezost (185 milliárd), aki újraértelmezték a kiskereskedelmet, nem utolsósorban pedig Elon Muskot, aki új életet lehelt az autóiparba és az űrkereskedelmbe.

„Egyikük sem »politikai kudarc«” – véli Strain. Szerinte „ahelyett, hogy azt kívánnánk, bárcsak ne léteznének, inkább létezésüknek kellene örülnünk”.

A magyar dollármilliárdosok

Hogy Strain képletébe – aki a milliárdosokat önerőből talpra állt újítóknak nevezi, akik megváltoztatták az életvitelünket – mennyire fér be az öt magyar, mindenki ítélje meg maga.

HIRDETÉS

A Forbes magyar szerkesztőségének felmérése szerint, amit egy nemzetközi audit után az amerikai anyacég is elfogadott, immár öt magyar dollármilliárdos van.

Új szereplő 1,1 milliárddal Gattyán György, a Jasmin erotikus oldalt működtető Docler alapítója és a Teqball társalapítója, valamint, szintén 1,1 milliárddal Veres Tibor Wallis-vezér, aki az ingatlan és a mobilitási piacon rendelkezik kiterjedt portfólióval. Velük együtt 5 magyar dollármilliárdos van a listán. Tavaly verekedte be magát a szűk mezőnybe Felcsuti Zsolt nagybefektető, akinek a vagyonát az idén 1,3 milliárdra becsülik.

A listán a második 1,6 milliárddal az általában csak OTP-vezérnek titulált Csányi Sándor, az élen pedig szerteágazó cégbirodalmával, 1,7 milliárd dollárral, napi árfolyamon csaknem 620 milliárd forinttal Mészáros Lőrinc áll.

Közel 250 millió forintot jótékonykodott el tavaly a nevével fémjelzett Pro Filii – írta az alapítvány közleményére hivatkozva a HVG.

HIRDETÉS

A magyar építési és közlekedési miniszter nemrég közölte, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő kivitelező vállalat azzal fenyegetőzik: figyelmen kívül hagyja a korábbi megállapodást, és szembe megy megrendelőjével, a kormánnyal.

Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor miniszterelnök egy alcsútdobozi mangalicatelep avatását, 2014-ben
Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor miniszterelnök egy alcsútdobozi mangalicatelep avatását, 2014-benMTI Fotó: Koszticsák Szilárd

„Nincs az a vállalkozó, se kicsi, se nagy, se jó vagy még jobb kapcsolatokkal rendelkező, aki ennek az ígéretnek a megszegésére bírhatja a kormányt” – jegyezte meg Lázár János annak kapcsán, hogy a kivitelező a környéken élők tiltakozása ellenére éjjel és a hétvégén is zúgatta gépeit.

A térségben egyébként a Forbes szerint Ukrajnának öt, Szlovákiának két, Csehországnak tizenegy, Romániának hat, Ausztriának pedig kilenc dollármilliárdosa van.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kiterjedt kínai csalóhálózatot hoztak létre az Egyesült Királysághoz tartozó Man-szigeten

A világ dollármilliárdosainak nagyobb a vagyona, mint 4,6 milliárd embernek összesen

Nyílik az olló a szupergazdagok és a szegények között