A katonai együttműködés elmélyítéséről egyezett meg Donald Tusk lengyel kormányfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
A megállapodás a fegyverszállítások és kiképzési programok mellett kitér arra is, hogy a lengyel légvédelem a jövőben célba fog venni olyan orosz rakétákat, amelyek még Ukrajna felett vannak, de Lengyalországra is veszélyt jelentenek.
,,A lengyelek nem csak a baráti kapcsolat miatt segítenek Ukrajnának, hanem a saját jól felfogott érdekükből is. Aki Ukrajnát védi, az magát védi. Remélem ezt minden ukrán állampolgár hallja most. Ma elfogadtunk egy közös programtervet, mert az érdekeink is közösek" - mondta Donald Tusk.
A fél világ arról beszél, hogy Donald Trump novemberi elnöki győzelme esetén Kijev elveszítené legfőbb donorját, az USA-t, a másik fele viszont azt gondolja, hogy éppen ezért kell minél gyorsabban győzelemhez segíteni az ukránokat.
A kedden kezdődő washingtoni NATO-csúcson is a háborús ország összehangolt támogatása lesz a legfőbb téma. Hollandia pedig már jelezte, hogy kész F-16-os vadászrepülőket küldeni Ukrajnába.
A kilátásokat javítja az is, hogy októberben a volt holland kormányfő Mark Rutte veszi át a védelmi világszervezet vezetését és ő hajthatatlan híve annak, hogy Oroszországot nem szabad nyerni hagyni.