EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Prigozsin emléke él - sokan méltatják Oroszországban a Wagner-lázadás első évfordulóját

Barátból ellenség
Barátból ellenség Szerzői jogok AP
Szerzői jogok AP
Írta: Ferenc SzéFMT
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Jevgenyij Prigozsin vezette-Wagner lázadás az eddigi legsúlyosabb belső kihívás volt Vlagyimir Putyin rendszerére. A zendülők nem az elnök, hanem a moszkvai hadvezetés alkalmatlansága ellen indultak a főváros felé, mert őket hibáztatták az ukrajnai front sikertelenségéért.

Viharos kezdet - gyors kudarc

HIRDETÉS

A zendülés első 24 órájának gyorsasága megdöbbentette a hadvezetést, ám hamar nyilvánvaló lett, hogy a Wagner-csoport nem juthat el Moszkváig. A június 23-án, péntek délután indult lázadás vasárnap estére egy zavaros alkuval zárult, amit Luklasenka fehérorosz elnök közvetített a felek között, de nem maradt múló epizód, és mély nyomokat hagyott az orosz közéletben.

Noha az elnök első haragjában súlyos felelősségre vonást ígért a kétségtelen hazaárulás és katonai zendülés miatt, ez elmaradt. A zsoldosvezér hatalmas vállalatbirodalmát ugyan szétszedték és megbízható kádereknek adták át, értékes vagyontárgyait és ingatlanjait is lefoglalták, de életét megkímélték, és engedték viszonylag szabadon mozogni Moszkva, Minszk és Afrika között.

Prigozsint még az afrikai országokkal folytatott szentpétervári elnöki szintű értekezlet kulisszái között is látták feltűnni, ahol - vélhetően - afrikai befolyásával próbált üzletelni, és visszakönyörögni magát az elnök kegyeibe. Ez nem sikerült.

Maga az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ugyan indított eljárást a Wagner ellen fegyveres lázadás miatt, de június végén a nyomozást lezárták, azzal az indoklással, hogy a lázadók leállították a bűncselekmény folytatását.

A Putyin-párti orosz katonai bloggerek viszont Prigozsin halálát követelték, és azt jósolták, hogy az élete hajszálon függ, ha folytatja nagyhangú tevékenységét. A történet gyászos lezárásaként a zsoldosvezér magángépe - máig tisztázatlan és gyanús körülmények között - 2023 augusztus 23-án, fedélzetén két alvezérével, lezuhant a tveri területen.

A katasztrófa az elnök egyik birtokától alig ötven mérföldre történt, egy olyan körzetben, amely kiemelt légvédelmi biztosítást élvez.

A zuhanás

Prigozsin temetése a közvéleménytől szinte teljesen elzárva, gyakorlatilag titokban zajlott le, néhány zsoldos bajtársa és felesége jelenlétében. A Kreml aggodalmai ellenére az esemény nem fejlődött tömegtüntetéssé.

Az orosz rendszer még nem érte el az orwelli 1984 szintjét, ezért Prigozsin teljes kiradírozása sem sikerült. Inkább nem foglalkoznak vele

Az orosz elnök egy éve ki sem ejtette a száján egykori harcostársa nevét, és magát a Wagnert is jogilag 'nem létezőnek' nevezte. Bár a zsoldossereg katonáinak integrálása tovább folyik az orosz hadseregbe, de csak mérsékelt sikerrel, mert a korábban jól fizetett zsoldosok nem szívesen vállalják a köznapi bakancséletet.

Más katonák arra panaszkodnak, hogy nem kapták meg azokat a juttatásokat, amiket az elnök az invázió kezdetén megígért a börtönből a frontra átjelentkező elítélteknek. Ezek többsége jelenleg nyomorszinten tengődik Oroszországban.

Az élelmesebbek és kalandvágyók többsége előbb Fehéroroszországba vagy Törökországba, majd onnan Afrikába menekült, ahol több diktatórikus rezsimben játszanak zavartalan szerepet. Jelenleg Kongó a fő bázisuk, ahol az egyetlen jól szervezett katonai erőt képesek kiállítani. Emellett jelen vannak Nigerben, Maliban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban is, ahol az ásványbányák felügyeletével töltik fel megcsappant kasszájukat.

Ugyanakkor a Prigozsin-csapat presztízsét erősen rombolja, hogy az ukrajnai frontot megjárt leszerelt zsoldosok tömegesen követnek el gyilkosságokat és brutális bűncselekményeket orosz polgárok ellen. A hivatalos sajtó ki is emeli ezeket az eseteket, erősítve azt a véleményt, hogy a Wagner felszámolása helyes volt.

A független Levada Központ felmérése szerint a zsoldoscsapat korábbi 82%-os támogatottsága 30 alá süllyedt a gyilkosságok óta.

Mindezek ellenére a Prigozsin-kultusz nem múlt el nyomok nélkül. Szerte Oroszországban léteznek kezdeményezések utcák-terek elnevezéséről Prigozsin emlékére, pamfletek és plakátok elevenítik fel az emlékét, és divatosak a Prigozsin-kegytárgyak is.

Áprilisban már szobrot is kapott temetői nyughelyén.

Egykori harcostársak a szobor előtt
Egykori harcostársak a szobor előttTelegram
Megemlékezések országszerte
Megemlékezések országszerteThe Moscow Times

A The Moscow Times képgalériát tett közzé a Prigozsin-lázadás évfordulója alkalmából. A felvételek tanúsága szerint még mindig sokan gondolják azt Oroszországban, hogy a lázadás vezére és annak résztvevői hősök voltak, és az egyik felirat szerint „kár, hogy nem sikerült neki”.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tetőfokon Putyin személyes védelme - testpáncél, ételkóstolás, a közönség előzetes vizsgálata

Prigozsin fia lesz a Wagner-csoport új vezetője

Minden ötödik orosz szerint Putyin gyilkoltatta meg Prigozsint, de vannak más vad elméletek is