Éhínség fenyegeti a Gázai övezet északi részén élőket- figyelmeztet egy új jelentés, amelyet egy olyan szervezet készített, amely bizonyítékokra alapozva ad ki figyelmeztetéseket a valószínűleg bekövetkező éhínségekről.
Az éhínségeket előrejelző nemzetközi hálózat (FEWS NET) jelentésében azt írja: az észak-gázaiak az utóbbi hónapokban a napi elégséges kalóriamennyiség mindössze 15 százalékához jutottak hozzá a segélyekből, a helyzet azóta pedig csak rosszabbodott.
Izrael többször is tagadta, hogy éhínség lenne Gázában, és visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint az éhezést fegyverként használja a Hamász elleni háborúban.
A hivatalos nyilatkozatot bizonyítékként használhatják fel a Nemzetközi Büntetőbíróságon, amelynek főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász vezetői ellen, és a Nemzetközi Bíróságon, amelyen Dél-Afrika népirtás vádjával indított keresetet Izrael ellen.
Gáza 2,3 milliós lakosságának nagy része arra kényszerült, hogy elhagyja lakóhelyét az izraeli bombázások miatt. A gázai egészségügyi minisztérium adatai szerint több mint 36 ezer palesztin vesztette életét eddig.
Izrael rafahi offenzívája miatt az élelmiszer- és góygyszersegélyek nem tudnak eljutni az éhezés által fenyegetett palesztinokhoz.
A Gázai övezet déli részén fekvő Hán Júniszba több ezren visszatértek - a legtöbben azonban elvesztették otthonukat a bombázásokban és hiányzik az alapvető infrastruktúra is. Az emberek nehezen jutnak hozzá még a minimálisan szükséges vízmennyiséghez is.
Annak ellenére, hogy növekszik a nyomás a háborúzó feleken az amerikai elnök új, háromlépcsős tűzszüneti ajánlatának elfogadásával kapcsolatban, egyelőre nincs megállapodás Izrael és a Hamász között.