EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Lezuhant egy F-35 lopakodó vadászgép az USA-ban, a pilóta túlélte

A mentőalakulatok munkában
A mentőalakulatok munkában Szerzői jogok KOAT
Szerzői jogok KOAT
Írta: Ferenc SzéFABC News
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A baleset Új-Mexikóban, Albuquerque közelében történt.

HIRDETÉS

A világ legfélelmetesebb harci gépe szenvedett balesetet egy nemzetközi repülőtér közelében. Bár a pilóta katapultálni tudott, de súlyos sérüléseket szenvedett. 

A szerencsétlenül járt gép egy vadonatúj F-35-ös volt, melyet nem a légierő pilótája, hanem a gyártó Lockheed Martin szakembere vezetett. A vadászgépet a texasi gyárból szállítottak volna átadásra a kaliforniai Edwards katonai légibázisra, de a menet közbeni tankolást követő felszálláskor lezuhant. A balesetet erős robbanás, és messziről is jól látható füstfelhő kísérte. 

A környéket 24 órára teljesen lezárták a forgalom elől, és jelenleg a gyártó óriáscég a baleset okának kivizsgálásán fáradozik. A Lockheed-Martin szerint egyelőre semmilyen jel nem mutat műszaki hibára.

Volt már hasonló eset, de igen ritka

2018-ban az amerikai hadsereg leállította teljes F-35-ös flottáját, miután az egyik vadászgép lezuhant Dél-Karolinában. A vizsgálat eredménye az volt, hogy az üzemanyagcső nem megfelelő illesztése okozta a balesetet, de ezt azóta orvosolták. Ezért kevéssé valószínű, hogy ugyanez a hiba ismétlődött volna meg.

Az előző eset idején az F-35 típusból csak 75 létezett a nemzetközi légierőknél, de számuk azóta már ezer fölött jár, mivel a típus a világ legütőképesebb légi harceszközének számít. A nála még fejlettebbnek tartott F-22 Raptorból az USA nem ad el külföldre.

Az F-35 baleseti rátája alacsonyabb, mint más vadászgéptípusoké, mivel 17 éves szolgálata során a több száz példányból csak 29 szenvedett el incidenst vagy kényszerleszállást. 

A lopakodó képességű, vagyis a radarok elől rejtett típus tervezéséhez több ország is hozzájárult, így Olaszország, Hollandia, Törökország, Ausztrália, Norvégia, Dánia és Kanada szállt be a költségekbe, összesen 4,3 milliárd dollárral. Az Egyesült Királyság állta a tervezés 10%-át.

Az F-35 típus
Az F-35 típusGeneral Electric

Öt éve a Pentagon egy sosem látott méretű, 34 milliárd dolláros megrendeléssel leszorította a gép eladási árát, és a vásárlási csomagot Donald Trump elnök még meg is emelte. A legkeresettebb F-35 II Ligtning ára jelenleg 139 millió dollár, ami a karbantartást és a fő pótaslkatrészeket is tartalmazza. 

Azóta a F-35 gazdára lelt Izraelben, Dél-Koreában, Németországban, Lengyelországban és Romániában, valamint új beszerzések folynak az Egyesült Arab Emirátusokkal és Szaúd-Arábiával is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

F-35: Ankara lemondhat az amerikai vadászgépekről

Már a haditengerészet is F-35-ösöket használ

Lezuhant az első F-35-ös harci gép Dél-Karolina államban