EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Híresztelések arról, hogy Putyin esetleg befejezné a háborút

Putyin beszéde az elnökválasztás után
Putyin beszéde az elnökválasztás után Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Ferenc SzéF
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Reuters névtelenül nyilatkozó bennfentes személyekkel beszélt. Szerintük Putyin hajlik tűzszüneti megállapodás kötésére, ha megtarthatja a megszállt ukrán területeket.

HIRDETÉS

A hírügynökségnek nyilatkozók szerint az orosz elnök  nem zárja ki a tűzszünetet vagy a későbbi békekötést Ukrajnával - a jelenlegi frontvonalakon.

Négy orosz forrás szerint Putyin kész megállítani a háborút egy olyan tárgyalásos tűzszünettel, amely elismeri a jelenlegi harctéri vonalakat. Megjegyzendő, hogy - a Krímet is beleértve -  Ukrajna ezzel korábbi állami területének harmadánál többet veszítené el. 

A Putyin környezetében zajló megbeszéléseket ismerő három forrás azt mondta, hogy az orosz vezető csalódottságot mutatott a tanácsadók egy kis csoportja előtt, amiért a Nyugat által támogatott ukrán védelmi kísérletek akadályozzák a tárgyalásokat, és hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kizárja az ilyen megegyezést.  

"Putyin tud harcolni, ameddig csak kell, de készen áll a tűzszünetre is – a háború befagyasztására" – mondta a négy beszélgetőpartner közül egy másik, aki ismeri a legmagasabb szintű belső tárgyalásokat a Kremlben. A történetben idézett többiekhez hasonlóan ő is névtelenül beszélt, tekintettel az ügy érzékenységére.

A Reuters összesen öt emberrel beszélt, akik Putyinnal dolgoznak vagy dolgoztak a politikai és üzleti világ vezető beosztásaiban. 

Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov kijelentette, hogy a Kreml főnöke többször is világossá tette, hogy Oroszország nyitott a párbeszédre céljai elérése érdekében, mondván, az ország nem akar „örök háborút”.

Ukrajna külügy- és védelmi minisztériuma nem válaszolt a hírügynökség kérdéseire.

Andrej Belouszov közgazdász múlt heti kinevezése Oroszország védelmi miniszterévé egyes nyugati katonai és politikai elemzők szerint tartós háborús alapokra helyezi az orosz gazdaságot, egy elhúzódó konfliktus megnyerése érdekében.

Az elmúlt hetekben Oroszország tartós harctéri nyomását és területi előretörését figyelhettük meg, ami esetleg lehetővé teszi Putyinnak az erős alapokról megfogalmazott békeajánlatot. A Kreml felsőbb soraiból szerzett ismeretek szerint Putyin úgy gondolja, hogy a háborúban elért eddigi nyereség elegendő ahhoz, hogy győzelemként lehessen tálalni az orosz nép előtt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A Birodalom visszavág: Moszkva is elkezdi lefoglalni a külföldi vagyont, főként amerikait

Fordulat Washingtonban: orosz területet is lőhetnének az ukránok amerikai fegyverekkel

Oroszország belevágott a nukleáris játékba - gyakorlatokat kezdtek Ukrajna peremén