Magyarázatot vár az Európai Bizottság alelnöke az EBU döntéséről.
Végigsöpört az európai sajtón, hogy az eurovíziós gáláról kitiltották a szervezők az Európai Unió zászlaját, ezzel a döntéssel Európa ellenségeinek kedvezett az Európai Műsorszolgáltatók Uniója (EBU) a Bizottság szerint. Margaritis Schinas, az Európai Bizottság alelnöke "elképesztőnek" nevezte az EBU döntését, és magyarázatot kér a történtekre.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szóvivője útján emlékeztetett, hogy az EU zászlaja a dalversenyen résztvevő tagállamokban olyannyira hivatalos jelkép, hogy a középületeken lobog.
A rendezők állítják, hogy nem az EU-zászló kitiltása volt a cél
A pontos döntés az volt, hogy kizárják azokat, akik a nemzeti lobogójuktól eltérő zászlót jelenítenek meg. A szigorra azért volt szükség, mert a zenei rendezvényt már a kezdetektől tüntetések kísérték, például Izrael részvétele ellen, a Gázai övezetben elhúzódó humanitárius válság miatt.
A világ leghosszabb ideje futó nemzetközi televíziós zenei versenye
Az Eurovízió 1956 óta több mint száz élő adással fut, a Sanremói Dalfesztivál mintájára hozták létre. Izrael 1973-ban csatlakozott, előtte csak európai országok előadói léptek fel. Azóta már Marokkó, sőt Ausztrália is csatlakozott, de nevében még őrzi az európai szót a dalverseny. Színtisztán EU-s eseményként már az első alkalommal sem lehetett volna emlegetni, Svájc ugyanis már az alapítás évében, 1956-ban a résztvevők között volt.
Az eltört díjat meg lehet javítani, de talán a fesztivált is kellene
A fesztivált egy 24 éves svájci rapper, a magát non-binárisként bemutató Nemo nyerte. Az egyik záró sajtótájékoztatón elmondta, hogy véletlenül eltörték a díjat: "A díjat meg lehet javítani, de talán az Eurovíziónak is szüksége van egy kis javításra."
Az Európai Bizottság úgy véli, hogy miképpen a fellépő országok lobogói is használatos jelképek, az államok szövetségét szimbolizáló EU-s lobogó sem esik más megítélés alá. Az Eurovíziót szervező EBU anyagi támogatást kap az EU-tól, illetve a műsorszórók unióján keresztül áramlanak EU-s pénzek az EBU-val kapcsolatban álló médiaprojektekhez. Az EBU honlapján az összegekről regisztráció után lehet informálódni.