Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Antiszemita hangulatkeltés Malmőben, a zsidók egy része elhagyja a várost az Eurovízió előtt

Palesztinpárti demonstráció a malmöi kikötőben
Palesztinpárti demonstráció a malmöi kikötőben Szerzői jogok  Johan Nilsson/TT News Agency via AP
Szerzői jogok Johan Nilsson/TT News Agency via AP
Írta: SL
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Palesztinpárti szervezetek az utcán és a közösségi médiában tüntetnek Izrael részvétele ellen, de a zsidó közösséget is megfélemlítik.

Két nappal az Euróvíziós Dalfesztivál (ESC) malmői fináléja előtt palesztinpárti tüntetők a svéd város utcáin és a közösségi médiában is nyomást próbálnak gyakorolni a szervezőkre, hogy a gázai állítólagos "genocídium" miatt zárják ki Izraelt, azaz Eden Golan énekesnőt az ESC-ből. Eközben azonban fenyegetően lépnek fel a város zsidó közössége ellen is.

"Általános a bizonytalanság érzése. Az embernek az az érzése, hogy nem látják szívesen a saját városában. Több olyan zsidót is ismerek, aki elhagyja Malmőt az ESC idejére" – mondta a Welt-nek Daniel Janouch, a város Zsidó Ifjúsági Szervezetének elnöke. Mások attól félnek, hogy támadás érheti a város zsinagógáját.

A német lap helyszíni riportja emlékeztet arra, hogy a Hamász október 7-i terrortámadása óta az antiszemitizmus felerősödött a svéd városban, ahol már minden harmadik lakos bevándorló. Röviddel a támadás után palesztinok autókkal hajtottak át Malmőn, palesztin zászlókat lengetve és olyan jelszavakat skandálva, mint az "Intifáda", vagy azt kiabálták, hogy "Pusztítsátok el a cionizmust."

Ezt a hangulatot idézik fel az elmúlt napok történései: militáns palesztinpárti tüntetések vannak a városban, több atrocitás is előfordult: tüntetők megtámadták és megköpködték az izraeli 12-es csatorna stábját. A város 1500 fős zsidó közössége aggodalommal követi a helyzetet, és "felkészült a legrosszabbra." Fokozott a géppisztolyos rendőri jelenlét, még norvég és dán rendőrök is segítik svéd kollégáik munkáját.

Más lapok is arról számolnak be ezekben a napokban, hogy a svéd  hatóságok képtelenek kezelni a malmői muszlim lakosságban növekvő antiszemitizmust. "A malmői zsidó közösségben attól tartanak, hogy őrült zavargások lesznek az Eurovízió alatt, és hogy egy zsidó nincs biztonságban, ha az utcán mászkál" - mondta ez egyik helyi zsidó lakos.

A malmői rendőrség szóvivője közölte, hogy becsléseik szerint 100 ezer tüntető érkezik a városba ezekben a napokban.

Az ESC előadói közül eddig Eric Saade énekes adott hangot viseletével a palesztinok iránti szolidaritásáknak, megszegve ezzel a rendezvény deklarált politika-mentességét. A szervezők ezt el is ítélték, és hangsúlyozták: azokat, akik palesztin zászlóval vagy politikai üzenetet tartalmazó transzparenssel próbálnak bejutni az Arénába, megállítják, és zászlójukat vagy transzparensüket elveszik.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Antiszemitizmussal vádolják az Adidast, amiért Bella Hadiddal kampányol

A 12 éves zsidó lány megerőszakolása után sok francia zsidó a kivándorlást mérlegeli

Zsidókat kitiltó tábla miatt indít eljárást a német ügyészség