Három, az Egyesült Királyságban élő transznemű színész Kim Tatum, Mariah Louca és Reece Lyons összefogott mondván, hármuk hangját talán meghallják az illetékesek, és ők is a többi színművészhez hasonló lehetőségeket kaphatnak.
Kim Tatum legnagyobb álma, hogy egyszer eljátszhassa Norma Desmondot, a Sunset Boulevard egykori némafilmsztárját. Mariah Louca pedig arra vágyik, hogy a Veszedelmes viszonyok intrikus Merteuil márkinéját alakíthassa egyszer. Reece Lyons szerepálma Lady Macbeth. Erre, amíg a brit színházi világban nem változik a hozzáállás, semmi esélyük sincs, hiába képzett színészek mindhárman.
Mivel transzneműek, nem kaphatnak ciszgender szerepeket. "Soha, de értsd úgy, hogy tényleg soha nem láttam még transz nőt a színpadon anyát vagy szerelmespárt játszani" – nyilatkozta az Offie-díjas Lyons a The Guardian hasábjain.
2019-ben az Equity előadóművészeti és szórakoztatóipari szakszervezet felhívást tett közzé, miszerint a casting-igazgatóknak figyelembe kellene venniük a transz színészeket a nem transz szerepek kiosztásánál. A több generációt képviselő trió tapasztalatai (és a transz közösség színész barátaik anekdotikus beszámolói) alapján azonban ez máig nem történt meg.
"Az, hogy a transz nőket nem castingolják cisz szerepekre, azt jelenti, hogy nem hajlandóak valóban nőként tekinteni rájuk"
Tíz évvel ezelőtt nem volt ritka, hogy cisz színésznők alakították a transz szerepeket a színpadon és a képernyőn. Az iparág mára nagyrészt elismerte, hogy ez így nem elfogadható. Azonban itt meg is állt a történet.
"A formalitásokat kipipálták. De a transzfóbia még mindig jelen van a szereposztási folyamatokban. Minket még mindig csak nagyon speciális feltételek mellett hívnak transz nőket játszani" – magyarázta Reece Lyons.
A transz előadók így nagyon nehezen találnak állandó munkát. "Nem lehet fenntartható karriered a színházban, ha csak transz szerepeket játszol. Egyszerűen nincs elég szerep. Az, hogy a transz nőket nem castingolják cisz szerepekre, azt jelenti, hogy nem hajlandóak valóban nőként tekinteni rájuk" – fogalmazott Reece.
2019-ben, nagyjából akkor, amikor az Equity nyilatkozatot tett, és a Nemzeti Színház kétnapos transzszereplői casting-konferenciát tartott, úgy tűnt, hogy a dolognak lesz folytatása. A casting-directorok úgy nyilatkoztak, hogy az iparágnak szüksége van transznemű színészekre. Reece is hirtelen tényleg sok feladatot kapott, de aztán a szám szép lassan ritkulni kezdett.
2023 októberében a transzneműek elleni gyűlölet-bűncselekmények száma rekordmagasra ugrott Angliában és Walesben. "Éveken keresztül nem tudtam szinte lélegezni sem nyilvánosan. Napszemüveg és baseball sapka nélkül semmiképp – mondta Tatum.
Mariah Louca jelenleg egy saját történeten dolgozik, egy rendőrségi thrillert ír, amiből ha minden jól megy, tévés produkció lehet, és amiben szeretné ő játszani a főszerepet. Egyelőre nagy az érdeklődés a sztori iránt, sokan úgy tartják, hogy 180 fokos fordulatot hozhat a transzneműségről való vélekedésben. "Az Egyesült Királyságban kevés "sztár" transznemű színész van. Az USA ugrásszerűen előrébb jár ezen a téren, főleg a képernyőn" - hangsúlyozta.