NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

J. K. Rowling szerint Skócia túllőtt a célon a gyűlölethullám elleni küzdelemben

J. K. Rowling
J. K. Rowling Szerzői jogok ALASTAIR GRANT/AP
Szerzői jogok ALASTAIR GRANT/AP
Írta: Euronews/FA
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Harry Potter szerzője szerint nagyon nehéz lesz fellépni a női jogok védelmében akkor, ha a férfit nem lehet férfinek nevezni.

HIRDETÉS

Minden idők egyik legnépszerűbb regény- és filmsorozatának szerzője Edinburgh-ben él, és szükségesnek érezte közzé tenni fenntartásait a gyűlöletbűncselekmények elleni új skót törvénnyel kapcsolatban. A közösségi médiában kifejtett álláspontját megtoldotta azzal, hogy nem fog tiltakozni, ha a rendőrök le akarják tartóztatni, amennyiben úgy látják, törvénysértő magatartást tanúsított.

J. K. Rowling ugyanis posztjaiban biológiai nemük szerint szerepelteti azokat, akikről szót ejt, így több transznemű nőt is férfinek nevezett. Márpedig ez szigorú elbírálás esetén törvénysértésnek számít, amennyiben nem tartja tiszteletben a szexuális, illetve nemi identitás megválasztásának szabadságát, ezáltal akár gyűlöletkeltő viselkedésnek is minősülhet.

Az írónő úgy látja, hogy az új törvénnyel, amely bűncselekményként határozza meg a kor, a fogyatékosság, a vallás, a szexuális irányultság, a transznemű identitás vagy az interszexualitás miatti gyűlöletkeltést, korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát, miközben a nőket nem nevesíti a védett társadalmi csoportok között. Skócia első minisztere, Humza Yousaf szerint azonban ez nincs így, az új törvénnyel az elmúlt években gyorsan erősödő gyűlölethullámot akarják megállítani, ami pedig a nőket illeti, az ellenük elkövetett gyűlöletbűncselekményekről egy különálló törvényben intézkednek majd.

J. K. Rowling szerint korszakhatárhoz érkeztünk

Rowling, aki köztudottan kritikus a transzneműek mozgalmával, úgy látja, hogy vége “a szólás és a hit szabadságának Skóciában, ha megtiltják a biológiai nem pontos leírását”.

"Úgy tűnik, a skót törvényhozók nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a nőiségről alkotott elképzelésüket - akármilyen nőgyűlölő vagy opportunista módon - megvalósító férfiak érzelmeinek, mint a valódi nők és lányok jogainak és szabadságának".

Határozott ítéletének alátámasztásaként azt magyarázta a Harry Potter-regények szerzője, hogy ha a férfit nem lehet férfinek nevezni, akkor nagyon nehéz meghatározni a nők ellen elkövetett erőszak, ezen belül is a szexuális erőszak problematikáját, nem beszélve más őket érő jogtiprásról. Példaként egy olyan bűncselekményt idézett fel, amelyet két transznemű nő követett el egy fiatal lány ellen.

Jelenleg nem tartózkodom az országban, de ha az új törvény értelmében bűncselekménynek minősül, amit itt írtam, alig várom, hogy letartóztassanak, amikor visszatérek a skót felvilágosodás szülőföldjére.
J.K. Rowling
író

A skót rendőrség közölte, hogy nem érkezett panasz a posztok miatt, az első miniszter pedig közölte, hogy a helyzet sokkal egyszerűbb, mint azt az új törvény kritikusai állítják: ha valakinek a viselkedése nem fenyegető vagy sértő, és nem áll szándékában gyűlöletet szítani, akkor nincs miért aggódnia.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Börtönbüntetés gyűlöletbeszéd miatt

Antiszemita botrány a Berlinalén: vastapsot kapott az Izrael-gyűlölet

Skóciában ünneplik III. Károly koronázását