EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Negyedszázadnyi börtönbüntetésre ítélték az FTX kriptotőzsde alapítóját

Bírósági rajz Bankman-Friedről
Bírósági rajz Bankman-Friedről Szerzői jogok Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: FT
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Sam Bankman-Fried korábbi milliárdos vállalkozót sikkasztás és pénzügyi csalás vádpontjában még 2023 novemberében találta bűnösnek egy New York-i bíróság. Bankman-Fried ítélethirdetése csütörtökön volt, és 25 év börtönt kapott.

HIRDETÉS

Az ügyészek eredetileg negyven és ötven év közötti büntetés kiszabását kérték a bíróságtól, de Bankman-Fried ügyvédei már előre közölték, hogy fellebbeznek egyrészt a a bűnösnek nyilvánítás, másrészt az ítélet mértéke ellen is. 

Az ítélethirdetés során Lewis Kaplan bíró kihangsúlyozta, hogy az elítélt pontosan tudta, hogy tevékenységével bűncselekményt követ el, és hogy utólag sem mutatott megbánást. "Tisztában volt vele, hogy amit tesz, az rossz, és azzal is, hogy az bűncselekmény. Csak azt bánta meg, hogy úgy gondolta, kicsi az esélye annak, hogy elkapják" - közölte Kaplan.

A Reuters tudósítása szerint Bankman-Fried elismerte, hogy ügyfelei pórul jártak, és hozzátette, hogy ő és kollégái is bocsánatot kértek tőlük. Ezzel együtt egyetlen bűncselekményt sem vallott be, sőt közölte, hogy fellebbez az ítélet ellen.

A bírósági iratok szerint Bankman-Fried az FTX kriptovaluta-tőzsde ügyfeleinek 8 milliárd dolláros kárt okozott. Cégének befektetői 1,7 milliárd dollárt veszítettek, a céghez kapcsolt Alameda Research néven futó vállalkozás befektetői pedig további 1,3 milliárdot. 

Az FTX-kriptotőzsde 2022 őszén omlott össze, Sam Bankman-Fried pedig egy időre eltűnt, 2022 decemberében viszont a helyi hatóságok őrizetbe vették a Bahama-szigeteken, és át is adták az Egyesült Államoknak. 2023 augusztusában került börtönbe, miután korábban többször megszegte a szabadlábon való védekezés szabályait.

Milliárdosként támogatta Joe Biden 2020-as elnökjelölti kampányát, de közben a republikánusoknak is utalt. 

Az ellene folyó perben számos korábbi kollégája ellene vallott, köztük ex-barátnője, Caroline Ellison is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Katargate: óriási mennyiségű készpénz lett a "kriptokirálynő" veszte

Kriptovaluta, drog, pénzmosás: magyar szál a Hamász finanszírozásában

Elemzőintézetek és tőzsdecápák: Von der Leyen tőkepiaci tervei előtt sok az akadály